Hamarosan megkezdheti működését a BALPOL, a balkáni rendőrség, amelynek feladata a bűnözés, a korrupció és az illegális migráció elleni küzdelem lesz – jelenti a Szabad Európa Rádió.
A kezdeményezés Igor Lukšić montenegrói külügyminisztertől indult ki, aki Štefan Fülével, az Európai Unió bővítési biztosával is ismertette a tervet.
Kérdés, hogy egy ilyen szervezet előrelendítené-e a régión belüli rendőri együttműködést, s azok így egyesülve hatékonyabban tudnának-e fellépni a szervezett bűnözés és a korrupció ellen, ami – a brüsszeli tisztviselők szerint – nagyban gátolja a régió országainak fejlődését.
A montenegrói külügyminiszter kezdeményezése már zöld fényt kapott Štefan Füle részéről, aki a Dnevne novine értesülései szerint támogatta a hat nyugat-balkáni állam efféle egybefogását a már korábban kipróbált és sikeresnek bizonyuló európai együttműködési modellek nyomán.
Az új regionális együttműködési koncepció Albániát, Boszniát, Montenegrót, Koszovót, Macedóniát és Szerbiát érintené.
Ha megvalósul a montenegrói külügyminiszter kezdeményezése, teret nyerne a regionális szintű korrupció és szervezett bűnözés elleni harc fejlesztése is, a már meglévő vonatkozó kezdeményezések révén.
Bár még csak ezután derül ki, milyen fogadtatásra lel az egyes rendőrségeknél Lukšić terve, a montenegrói ellenzék nagyon óvatosan fogalmaz az egyesített balkáni rendőrséggel kapcsolatban.
„A legfontosabb kérdés az úgynevezett hat nyugat-balkáni állam együttműködésével kapcsolatban, hogy Lukšić személyes kezdeményezéséről van-e szó, vagy pedig már a montenegrói kormány is tárgyalt az ügyről” – mondta Vasilije Lalošević, aki a helyi Szocialista Néppárt (SNP) képviselője a montenegrói parlament biztonsági tanácsában.
„Minden, ami a gazdasági és társadalmi kapcsolatok javulásához, az infrastruktúra, az igazságosság és a belügyek fejlesztéséhez, illetve a biztonsági és parlamentáris együttműködés javításához, valamint elsősorban az emberi erőforrások létrehozásához vezetne az új Nyugat-Balkán részére, kedvező reakciót váltana ki, s mi őszintén támogatnánk” – magyarázta Lalošević.
Ugyanakkor – értékelése szerint – jelenleg az is kérdés, hogy igaz-e ez a történet, és hogy ez a kezdeményezés valóban már létező regionális együttműködések másolata-e.
„Az államokkal ellentétben a bűnözők hálózatot alakítottak ki”
Andrija Đukanović elemző a Dnevne novinének nyilatkozva elmondta, jó lenne, ha megalakulna egy balkáni rendőrség, egy jobb regionális koordináció kialakítása érdekében. Ugyanakkor úgy véli, csak halmozzák a szolgálatokat, a különböző ügynökségeket, az eredmény mégis elmarad a végén.
Zoran Dragišić szerbiai biztonsági szakértő szerint érdekes a balkáni rendőrség létrehozásáról szóló kezdeményezés, előbb azonban intézményesen is meg kellene alapozni egy ilyen szervezetet.
„A balkáni bűnszervezetek sokkal jobban együttműködnek, mint a helyi államok. Lehetséges, hogy a régió rendőrségeinek egyesítése egy szilárd intézményes alapon válasz lehetne az igen erős, regionálisan szervezett bűnözésre” – vélekedik Dragišić.
De, mint elmondta, egyes korlátozó tényezők kedvezőtlenül befolyásolhatnák a BALPOL jövőbeni munkáját.
„A Balkán problémája, hogy az államok gyengék, magas a korrupció és az országok közötti bizalmatlanság szintje. Ezek gátló tényezők a kezdeményezés életre keltése során, de a felvetés minden bizonnyal nagyon érdekes és figyelemre méltó” – értékelt Dragišić.
A balkáni rendőrség vagy pedig bármilyen másik regionális rendőrségi együttműködési modell jelentős lépés lehetne a bűnözés elleni fellépésben, mert a bűnözés jelenleg sokkal szervezettebb a régióban – véli Mirsad Abazović, a szarajevói Bűnügyi Tudományok Karának professzora.
Abazović a Szabad Európa Rádiónak kifejtette, támogatni kellene a montenegrói külügyminiszter kezdeményezését.
„Sajnos a régió országai egyáltalán nem rendeződnek hálózatba, a bűncselekmények elkövetői viszont nagyon is jól szervezettek, látják az országok széthúzását, és ki is használják. Az eddigi együttműködés szerintem nem elégséges, mert csak egy voluntarista taktika a kormányok, a politikai ellenzék és hasonlók között” – emlékeztet a professzor.
„Úgy vélem, ezt szisztematikusan kellene megvalósítani. Ha ez a régió Interpolja lesz, vagy pedig valami egészen más, szerintem mindenképp erőteljesen támogatni kellene minden intézményes rendszert és a bűnözés elleni harc szervezeteit” – szögezte le Abazović. (SZER)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




