A szerbmiliticsi 1611 hektár szövetkezeti földterület megvásárlója elégedetlen – írja a Večernje novosti.
A Gazdasági Minisztérium négy nappal ezelőtt adott ki végzést az üggyel kapcsolatban, s ebben megerősíti a hódsági önkormányzat elsőfokú határozatát, amely szerint a szóban forgó 1611 hektárnyi militicsi szövetkezeti földterületet illegálisan privatizálták. Most a másik fél is megszólalt.
Darko Sadžak, a zombori székhelyű Miletić vállalat ügyvezető igazgatója az írországi Baltic Property Investments tulajdonosának nevében úgy értékelt, hogy a hódsági hatalmi szervek döntése, amelyet a minisztérium is megerősített „botrányos, mert sérti a magántulajdont”. Bejelentette, panaszt nyújt be a belgrádi közigazgatási bíróságnál a hódsági önkormányzat és a Gazdasági Minisztérium ellen.
„A jelenlegi helyzetet ideiglenesnek vélem, de ez nagy kárt okoz majd a cégünknek, amely 80 militicsi polgárt foglalkoztat. Egy ilyen döntés károsan befolyásolja a vállalat üzleti ügyeit, de rosszul érint számos beszállító céget és az üzleti partnereket is” – jelentette ki Sadžak, majd hozzátette, hiszi, hogy „Szerbia mérlegeli majd a jogellenes döntés következményeit”.
A szóban forgó földterület az Agro Miletić cégnek járna vissza mint az egykori militicsi szövetkezet jogutódjának. Goran Stamenković jogi tanácsadó azt mondja, szerinte ez a jogi ügy le van zárva, s Sadžak a politikára hivatkozik, nem pedig a jogra.
A Miletić cég Írországban van bejegyezve, s „az ő észjárásuk szerint” emiatt külföldiként külön bánásmódot érdemelnének. Nekünk azonban minden esetben meg kell mutatnunk, hogy Szerbia jogállam. Ezt állapították meg a minisztérium végzésében is, amelyben a következő áll: 'Az a tény, hogy a tőke többségi tulajdonosa külföldi, nem teszi lehetővé számára, hogy felette álljon a törvénynek, s hogy olyan bánásmódot és kiváltságokat élvezzen, amelyek nem illetik meg őt a törvények szerint' – mondta Stamenković, aki szerint a Köztársasági Földmérési Intézet hódsági szolgálatának 15 napon belül be kellene jegyeznie az Agro Miletićet a tulajdonosi könyvbe, mint ahogy azt a Gazdasági Minisztérium is javasolta.
A végzésben javasolják továbbá a zombori Miletić cégnek, hogy „a döntés értelmében adja át birtokait az Agro Miletić vállalatnak”. (Novosti)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




