Tükör
Megfér egymás mellett a tanulás és a gyermekvállalás?
Betűméret:             

Az újvidéki egyetemi karokon nem számít ritkaságnak, hogy az egyetemista lányok gyermeket várnak már tanulmányaik ideje alatt. A vizsga időpontjának esetleges elmozdításán kívül azonban egyéb kedvezmény szinte nem is jár ezeknek a kismamáknak.

Nem kevés lány esik teherbe tanulmányai ideje alatt, de az újvidéki egyetemisták véleménye megoszlik a témával kapcsolatban – mutatják egy felmérés adatai. Míg egyesek úgy vélik, teherbe esni az egyetemi tanulmányok mellett normális, mások ezt szigorúan elítélik.

„Az első év alatt tudtam meg, hogy terhes vagyok, már elkezdődött a szeptemberi vizsgaidőszak, letettem a megmaradt vizsgáimat, és elhatároztam, itt megállok, mert mindenekelőtt az volt a fontos számomra, hogy idegesség és stressz nélkül teljen a terhességem. Nem bántam meg a döntésemet, mert a kisbabám már több mint egyéves, egészséges, és nagyon boldog vagyok” – mondta el a huszonkét éves Ivona D., az újvidéki Bölcsészettudományi Kar volt hallgatója.

Mirjana, aki a mesterképzést fejezi Újvidéken, most van a kilencedik hónapban. Az alapképzés utolsó évében maradt terhes, de elhatározta, befejezi a tanulmányait. Az egyetlen könnyítés számára, mint mondja, hogy nem minden előadás kötelező, és hogy a tanárok megértőek a vizsga időpontjának elmozdításában.

A tanárok (nem) megértőek

Marija Nenadović, a Műszaki Kar szóvivője úgy véli, a tanárok megértőek a kismamákkal szemben, de a többi egyetemistával szemben is, akik valamilyen oknál fogva nem tudják rendszeresen látogatni az előadásokat.

„Tekintettel arra, hogy ezt nem mindennapi szituációként értékelhetjük, a tanárok elég készségesek a terhes hallgatókkal szemben. Ez úgy működik, hogy azt a tananyagot, amit akkor vesznek át, amikor esetleg a terhes hallgatók nem tudnak bejárni az előadásra, a tanárok átveszik velük konzultációs időben” – mondta el Nenadović, és hozzátette, ilyen fajta előzékenységre minden egyetemista számíthat, akinek nyomós oka van rá, de egyébként a terhes hallgatókkal teljesen ugyanúgy bánnak, mint a többi hallgatóval.

Az újvidéki hallgatói központ elszállásolási osztályán elmondták, a terhes hallgatókra ugyanazok a feltételek vonatkoznak a rangsorolásnál, mint az összes többi hallgatóra, aki pályázik a kollégiumi ellátásra. A kollégiumba felvett terhes hallgatóknak részt kell venniük egy kötelező orvosi vizsgálaton, melynek során kiderítik, alkalmas-e a kollégiumi életre.

Željka Vinarž, a hallgatói egészségügyi központ nőgyógyásza szerint nem a legjobb megoldás a terhesség megtartása és a rendszeres óralátogatás.

„Intézményünkben negyven-ötven, a terhesség különböző szakaszaiban lévő terhes nőt figyelünk. Itt lehetőségük van elvégeztetni minden szükséges vizsgálatot, anyagi ellenszolgáltatás nélkül. Ebben az értelemben, úgy vélem, e fiatal nők számára mindenképpen igazolni kell az évet” – véli Vinarž.

Az említett tanulmány a nők fizikai állóképességéről beszél, a biológiailag legjobb időszak a szülésre azonban gyakran nincs összhangban a társasági és a pszichikai időszakkal. A mentális érettség egyénenként változik, gyakran azonban fontosabb a fizikai érettségnél. Tulajdonképpen ez az oka annak, hogy nem fontos, hogy a lány egyetemista-e vagy sem, ameddig az anya és a baba egészsége áll az első helyen. (021)

A szerbiai munkavállalók továbbra is többet dolgoznak, mint az Európai Unió átlaga, ennek ellenére fizetésük és életszínvonaluk elmarad a legtöbb európai országétól. Az Eurostat 2025-ös adatai szerint Szerbia továbbra is jóval az uniós átlag felett áll a ledolgozott heti munkaórák számát tekintve, írja a Danas. Az...
2026. MÁJUS 31.
[ 17:33 ]
A tudósok továbbra is próbálják tisztázni az El Niño és az emberi tevékenység okozta felmelegedés közötti összetett kapcsolatot, mert együttes hatásuknak komoly következményei vannak a szélsőséges időjárási jelenségekre és a globális hőmérsékletekre nézve. Ahogy közeledik a nyár, egyre nagyobb az esélye annak,...
2026. MÁJUS 28.
[ 20:42 ]
Véget ért az Egyesült Államok vezette nemzetépítés korszaka a Nyugat-Balkánon, az amerikai politika célja pedig nem a „megmentés” vagy az újjáépítés, hanem a stabilitás és a kölcsönösen előnyös partnerség – áll a külügyminisztérium jelentésében, amelyet a BBC szerb nyelvű kiadása elemzett szakértők...
2026. MÁJUS 25.
[ 16:55 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó