Tükör
Dačić: Mi magunk akartuk a kapitalizmust
Betűméret:             

Szerbia egy új társadalmi rendszerre szavazott – a kapitalizmusra, emlékeztetett Ivica Dačić, s hozzátette, szocialista törvényekkel és eszmékkel soha nem jutunk el az Európai Unióba.

“A munkatörvény módosításának alapvető célja a foglalkoztatás növelése és éppen ezért támogatjuk, mert a gazdasági válság közepette nehéz fenntartani a szociális igazságosságot, s nem célszerű olyan politikát vezetni, ami nem reális”, jelentette ki Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke, külügyminiszter, az előző kormány elnöke.

“Nem elég csak mondani, hogy síkra szállunk a szociális igazságért, mert ez könnyen csak a távolban lebegő cél maradhat, ami soha nem fog megvalósulni, amennyiben most nem segítünk abban, hogy Szerbia megtegyen néhány lépést előre”, nyilatkozta Dačić a Pink TV műsorában.

“Nem élhetünk tovább a múltban, mert ezt a múltat meg akartuk változtatni, ezért szavaztunk most az új társadalmi rendszerre, a kapitalizmusra. Most pedig a szocialista törvényekkel és eszmékkel, elképzelésekkel semmi keresnivalónk a kapitalizmusban, de az Európai Unióba vezető úton se lehet velük mit kezdeni”, tette hozzá Dačić arra a kérdésre válaszolva, hogy az SPS miért támogatta a parlamentben a munkatörvény módosításait.

Mint mondta, a szerbiai törvényekben olyan kifejezések is szerepelnek, amit le sem lehet fordítani angolra, de elmagyarázni is nehéz. Ez a helyzet pl. a ledolgozott munkaévek után járó térítménnyel (minuli rad), amely a fizetésünk része. Mostanság viszont már új koncepcióról kell szót ejteni – ennek alapja pedig a munkabér.

“Haladéktalanul meg kell újítanunk a törvényeinket, de a gyakorlatot is, hiszen jelenleg az 1989-es társadalmi termék 65 százalékának elérésére vagyunk képesek”, mutatott rá Dačić, aki szerint Szerbiának – más országoktól eltérően – már nincs ideje várakozni, mert “miközben mi a szankciók és a bombázások idejét éltük, más országok haladtak, mi pedig lemaradtunk”. Ugyanakkor, nagyon fontos folytatni a szociális párbeszédet. “Azt soha nem lehet elvárni, hogy a párbeszéd résztvevői közül mindig mindenki egyetértsen – a szakszervezet, a munkaadók és a kormány is. Amikor azonban nincs egyetértés, akkor a kormány az, amelyik kezébe veszi a dolgok irányítását”, szögezte le Dačić.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A húsvéti szent három nap - illusztráció
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:18 ]
A világ leggazdagabb emberei - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:44 ]
Eladták a Jugoszláviát - illusztráció
2024. MÁRCIUS 22.
[ 18:21 ]
Az oroszellenes szankciók kudarcot vallottak, és a nyugati pénzügyi elit Ukrajna vereségére számítva szívesen újítják fel a kereskedelmi kapcsolatokat Oroszországgal - írta Gabor Steingart újságíró a Focus magazinban megjelent cikkében. "Minden jel arra utal, hogy a Nyugat elveszettnek látja a konfliktust, és...
2024. MÁRCIUS 14.
[ 12:22 ]
Vasárnap este kezdődik, és 2024. április 8-án estig tart az iszlám hívők éves böjti időszaka, a ramadán. A ramadán a muszlim holdnaptár kilencedik hónapja, amely a hold járásától függően 29 vagy 30 napos. Az iszlám a mintegy 1,8 milliárd követőjével a kereszténység után a világ második legnagyobb vallása, és ma...
2024. MÁRCIUS 10.
[ 7:56 ]
Szerbiában is, ahogy a világ jó néhány országában, a nemzetközi nőnapot ünneplik. Vagy megemlékeznek róla. Mert van, aki azt állítja, nincs azon mit ünnepelni, hogy a nők még mindig sok tekintetben egyenlőtlen helyzetben vannak a férfiakhoz viszonyítva. Mások szerint ebben a formában, globálisan egyetlen napon megünnepelni...
2024. MÁRCIUS 8.
[ 12:49 ]
Beolvasás folyamatban