Tükör
Hillary Clinton második történelmi kísérlete
Betűméret:             

Hillary Clinton hivatalos elnökaspiránsságának vasárnapi bejelentésével másodszor tesz történelmi kísérletet arra, hogy a nemek közötti egyenlőtlenség "legmagasabb és legkeményebb üvegplafonjának" áttörésével az Egyesült Államok első elnöknője legyen.

A volt first lady, szenátor és külügyminiszter az egyik legismertebb ember a világon, ami egyszerre áldás és átok rajta. Egyfelől stábjának nem kell vesződnie azzal, hogy "bevezesse" őt a közvéleménynek, másfelől viszont a szinte nyitott könyvként ismert múltja miatt a kampány startjánál nagyobb támadási felületet mutat minden komolyabb riválisánál.

Kampánystábja a kiszivárogtatott hírek szerint arra kíván összpontosítani, hogy nagygyűlések helyett kis létszámú, emberközpontú rendezvényeken mutassa be, hogy milyen is "az igazi Hillary". A 2008-as, kudarccal végződött választási hadjárattal ellentétben, amikor az elnökaspiránsnak ez az oldala már-már háttérbe szorult, megkülönböztetett hangsúlyt kap majd, hogy Clinton nő, anya és nagyszülő is, aki előtérbe helyezi az amerikaiak gazdasági biztonságát, a középosztálybeli családok igényeit.

Tanácsadói azt mondják, ez a kampány nem róla, hanem az egyszerű amerikaiakról szól majd. Republikánus vélemények szerint Clinton ezzel nem tesz majd mást, minthogy azt vetíti előre: folytatni kívánja a kormányzati beavatkozásnak a demokratáktól megszokott politikáját.

Hillary Clinton bármelyik potenciális riválisánál kiemelkedőbb életpályájára építve nyilvánvalóan arra is apellálni akar majd, hogy képes együttműködni a kongresszussal, az üzleti élet és a világ vezetőivel. Ebben pedig élvezni fogja férje, Bill Clinton háttértámogatását, aki több elemző szerint Amerika hatalmának csúcsán volt az ország vezetője, és ma is az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb politikusa.

A Demokrata Párt eddig kivétel nélkül ejtette azokat az elnökjelölt-aspiránsait, akik korábban elbuktak már. Most viszont példátlan módon egy második esélyt ad Hillary Clintonnak.

Ez nem csoda: a CNN hírtelevízió és az ORC közvélemény-kutató intézet felmérése szerint ugyanis a táboron belül 86 százalékos a támogatottsága. A Reuters és az Ipsos felmérése szerint Clintont a demokratáknak "csak" több mint 60 százaléka támogatja. De ennek a kutatásnak az adataiból is az derül ki, hogy a pártban a jelenlegi állás szerint nincs igazi ellenfele. A második helyen a liberális szárny kedvence, Elisabeth Warren massachusettsi szenátor áll 18 százalékos támogatottsággal, ő azonban közölte, hogy nem kíván részt venni a jövő évi megmérettetésben. A demokraták népszerűségi listáján következő Martin O'Malley volt marylandi kormányzó és Jim Webb volt virginiai szenátor híveinek részaránya csupán egyszámjegyű.

A republikánus aspiránsok mezőnyében a várakozások szerint mintegy kéttucatnyi, önmagát esélyesnek tartó jelölt fog tolongani. Az egyik induló valószínűleg Jeb Bush volt lesz, az idősebb Bush elnök fia és az ifjabb Bush elnök öccse. Ha a volt floridai kormányzó szintén elnyeri majd pártjának támogatását, 1992 után ismét olyan helyzet állhat elő, hogy az amerikaiak végeredményben egy újabb Clinton és egy újabb Bush között választhatnak majd.

Hillary Diane Rodham Clinton 1947 október 27-én született a Chicagóhoz közeli Park Ridge-ben. Egyetemi tanulmányait a Wellesley College-ben kezdte, majd a Yale-en végezte el a jogot. 1975-ben ment férjhez Bill Clintonhoz, aki később Arkansas kormányzója, majd elnök lett.

A Fehér Házban, first ladyként kulcsszereplője volt az általános egészségügyi ellátás bevezetésére irányuló, végül elbukott kormányzati kísérletnek. Kemény megpróbáltatást jelentett számára, amikor 1998-ban kiderült, hogy férje viszonyt folytatott egy fehér házi gyakornokkal, Monica Lewinskyvel.

Ő volt az első first lady aki elindult egy közhivatalért megtartott választáson és 2000-ben első nőként nyerte el New York állam szövetségi szenátori posztját, amelyre 2006-ban újraválasztották. 2008-ban a demokrata előválasztási küzdelemben szoros versenyben alulmaradt a jelenlegi elnökkel, Barack Obamával szemben, részben amiatt, hogy a törvényhozásban az iraki háború mellett szavazott, amellyel később szembefordult. Obama elnök meglepetésre őt kérte fel külügyminiszterének. Négy évig állt az amerikai diplomáciai tárca élén azokban az években, amelyekben meghatározó súlya volt az "arab tavasz" eseményeinek. Támogatta az amerikai-orosz viszony "újraindításának" - az ukrajnai orosz beavatkozás miatt zátonyra futott - politikáját, valamint Obamának az iráni nukleáris program tárgyalásos úton való korlátozására irányuló törekvését is.

Hillary Clinton ellen republikánus vezetésű kongresszusi bizottságok még mindig vizsgálatot folytatnak a bengázi amerikai képviselet ellen elkövetett terrortámadás miatt, amelyben négy amerikai életét vesztette. Ugyancsak bírálják amiatt, hogy tárcavezetőként a hivatalos elektronikus levelezési rendszer helyett a sajátját használta.

Miniszterségének feladását követően a Bill, Hillary és Chelsea Alapítvány tevékenységében folytat aktív szerepet, adományokat gyűjt a szervezetnek és esetenként 200 ezer dollárért vállal beszédeket. Az alapítványt nemrégiben bírálatok érték, mert külföldi kormányoktól is elfogadott támogatást.

Clinton a gyerekek, az egészségügy és a közoktatás ügyének felkarolása, valamint a nők egyenjogúságának és esélyegyenlőségének előmozdítása miatt vált közismertté.

"Félelmetes jelölt volt 2008-ban. Nagyszerű támogatóm volt (2012-ben) az általános választás során. Nagyszerű külügyminiszter volt. A barátom. Úgy gondolom, hogy nagyszerű elnök lenne" - nyilatkozott róla szombaton Panamában Barack Obama, akinek a vasárnap újrastartolt Clintonnal szemben már sikerült történelmet írnia azzal, hogy ő lett az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke.

Pogár Demeter (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A húsvéti szent három nap - illusztráció
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:18 ]
A világ leggazdagabb emberei - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:44 ]
Eladták a Jugoszláviát - illusztráció
2024. MÁRCIUS 22.
[ 18:21 ]
Valamivel több mint egy éve kezdődött el a nyugdíjaskártyák igénylése Szerbiában és majdnem fél éve használni is lehet. Sokan viszont azt kérdezik: de minek? A nyugdíjasoknak, de egyesületeiknek sem világos, mire fel volt a nagy hűhó, semmiért. Február végéig valamivel több mint 1,1 millió nyugdíjas igényelte és...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:37 ]
Az oroszellenes szankciók kudarcot vallottak, és a nyugati pénzügyi elit Ukrajna vereségére számítva szívesen újítják fel a kereskedelmi kapcsolatokat Oroszországgal - írta Gabor Steingart újságíró a Focus magazinban megjelent cikkében. "Minden jel arra utal, hogy a Nyugat elveszettnek látja a konfliktust, és...
2024. MÁRCIUS 14.
[ 12:22 ]
Vasárnap este kezdődik, és 2024. április 8-án estig tart az iszlám hívők éves böjti időszaka, a ramadán. A ramadán a muszlim holdnaptár kilencedik hónapja, amely a hold járásától függően 29 vagy 30 napos. Az iszlám a mintegy 1,8 milliárd követőjével a kereszténység után a világ második legnagyobb vallása, és ma...
2024. MÁRCIUS 10.
[ 7:56 ]
Beolvasás folyamatban