Tükör
Mira Marković kísértete járja be Szerbiát
Betűméret:             

Amikor az elmúlt hétvégén az utca végi kioszkban kértem az újságot, az egyébként is tarka, vásári kínálat közepén trónolt egy könyv, ami már küllemével is rossz emlékeket ébresztett. Mintha hirtelen visszamentünk volna az időben, s ismét abba a két évtizeddel ezelőtti ólomidőbe csöppentünk volna, ami egy generáció számára maga volt a végetérhetetlen rémálom. Mirjana Marković emlékiratai elárasztották Szerbiát.

A kiadó úgy véli, Slobodan Milošević özvegye, aki több mint 12 éve bújkál a szerbiai igazságszolgáltatás elől, s ebben az orosz testvérek hathatós segítséget nyújtanak neki, még ma is élénken él az itteniek emlékezetében (s milyen igaza van!), és emlékiratainak megjelentetése jó üzleti fogás, ráadásul a hajában egykoron hamisítatlan művirágot viselő hölgynek jogában áll a nyilvánosság elé tárni meglátásait. Így a kiadó.

A könyvnek ünnepélyes bemutatója is volt. S láss csodát, az egykori elnök teljhatalmú felesége, akiről “nem tudják, hogy hol tartózkodik”, élőben telefonon jelentkezett Moszkvából és elmondta, emlékiratait több mint két évtizedig írta.

Mirjana Marković több mint 12 év után sem látta elérkezettnek az időt, hogy visszatérjen Szerbiába, de a sors iróniája (vagy nagyon is jól irányzott fricska eredményeként?) emlékiratai éppen október 5-én jelentek meg. A kiadó szerint mindez merő véletlen. Számára egyébként sem aggályos az, hogy egy, az igazságszolgáltatás elől több mint egy évtizede bújkáló személyről van szó, mint ahogy nem lát semmi különöset azokban a minősítésekben sem, amelyeket Mirjana Marković fogalmaz meg könyvében, s a könyv megjelentetését kizárólag anyagi indokokkal magyarázza.

“Ennek az asszonynak jogában áll azt is kimondani, ami talán nem felel meg a valóságnak. Miért? Azért, mert róla is sokan állítottak undorító dolgokat. Jogában áll leírni valakiről a véleményét, olyan álláspontokat közölni, amelyekkkel én egyetérthetek vagy sem, de kiadóként elfogadom a szöveget teljes egészében”, mondta a könyv bemutatóján Ratko Dmitrović, a könyvet megjelentető Večernje novosti fő- és felelős szerkesztője.

A könyvben pedig Mirjana Marković egyebek mellett azt állítja, hogy Vuk Drašković önmaga szervezte a személye elleni budvai merényletet, noha ennek ellenkezőjét, s az emlékirat szerzőjének érintettségét bírósági ítélet is igazolja. A többi, számlájára írt gyilkosságot pedig meg sem említette memoárjában. “Könyvem annak a kornak a rajza, amelyben országom és családom találta magát”, fogalmazott Mira Marković hangüzenetében, s hozzátette, férje egykori politikai munkatársai vagy elbagatellizálják a kilencvenes években betöltött szerepüket, vagy felnagyítják részvételüket a társadalmilag elfogadható eseményekben vagy éppenséggel az általuk kimondott mondatokat Miloševićnek tulajdonítják.

“Slobodan Hágában megsejtette, hogy ez fog történni, s többször is mondta nekem, hogy ha ezek most ilyeneket találnak ki, akkor mit fognak akkor, amikor már nem élek. És üdvözletemet küldöm Szerbiának”, hangzott el Mira Marković hangüzenetében.

A Sloboda egyesület aktuális elnöke, az egykori szövetségi kormányfő, Momir Bulatović úgy véli, Milošević esetében pertörlést kellett volna alkalmazni, hiszen – mint mondja – Amerikában és Oroszországban is ez a gyakorlat.

“Vojislav Koštunica, Boris Tadić és Milan Milutinović nem tudott erről a joggyakorlatról, vagy nem volt engedélyük az alkalmazására. Minden jel arra mutat, hogy Nikolić sem fogja ezt jóvátenni és eltörölni a Slobodan Miloševićtyel és családjával szemben felhozott rengeteg igazságtalanságot”, mondja Bulatović.

Filip David írót azonban nem lepte meg, hogy elárasztották az országot Mirjana Marković emlékiratai, hiszen - ahogyan fogalmazott - mit sem változott a kilencvenes évek kulturális modellje.

“Ami most történik, roppantul emlékeztet 1990-re. Az abból az időből ismert arcok vannak most a politika, a sport, a kultúra csúcsán, s az áldozatok voltaképpen a bűnösök”, foglalta össze Filip David.

Mirjana Marković ellen jelenleg is eljárás van folyamatban hivatali helyzettel való visszaélés miatt, az Interpol nemzetközi körözése is érvényben van ellene, miközben ő fiával politikai menekültként él Oroszországban. A Slavko Ćuruvija és Ivan Stabolić meggyilkolásával kapcsolatos információit nem tartotta említésre méltónak könyvében, a bíróság pedig csak abban az esetben fogja kihallgatni, amennyiben elérhető lesz az igazságszolgáltatási szervek számára.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A húsvéti szent három nap - illusztráció
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:18 ]
A világ leggazdagabb emberei - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:44 ]
Eladták a Jugoszláviát - illusztráció
2024. MÁRCIUS 22.
[ 18:21 ]
Valamivel több mint egy éve kezdődött el a nyugdíjaskártyák igénylése Szerbiában és majdnem fél éve használni is lehet. Sokan viszont azt kérdezik: de minek? A nyugdíjasoknak, de egyesületeiknek sem világos, mire fel volt a nagy hűhó, semmiért. Február végéig valamivel több mint 1,1 millió nyugdíjas igényelte és...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:37 ]
Az oroszellenes szankciók kudarcot vallottak, és a nyugati pénzügyi elit Ukrajna vereségére számítva szívesen újítják fel a kereskedelmi kapcsolatokat Oroszországgal - írta Gabor Steingart újságíró a Focus magazinban megjelent cikkében. "Minden jel arra utal, hogy a Nyugat elveszettnek látja a konfliktust, és...
2024. MÁRCIUS 14.
[ 12:22 ]
Vasárnap este kezdődik, és 2024. április 8-án estig tart az iszlám hívők éves böjti időszaka, a ramadán. A ramadán a muszlim holdnaptár kilencedik hónapja, amely a hold járásától függően 29 vagy 30 napos. Az iszlám a mintegy 1,8 milliárd követőjével a kereszténység után a világ második legnagyobb vallása, és ma...
2024. MÁRCIUS 10.
[ 7:56 ]
Beolvasás folyamatban