Tükör
Már nem annyira egyértelmű a nyugati világ fegyverkezésének technológiai fölénye
Londoni stratégiai elemzők: 100 milliárd dollárral emelni kellene az európai NATO-tagok védelmi költségvetését
Betűméret:             

Csaknem százmilliárd dollárral kellene emelni az európai NATO-tagállamok összesített éves védelmi költségvetését ahhoz, hogy teljesüljön a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában meghatározott kiadási minimum - áll a legnagyobb londoni hadászati-védelmi kutatóintézet kedden ismertetett éves világjelentésében.

A Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) által a világ védelmi kapacitásairól és katonai egyensúlyi helyzetéről összeállított, a cég londoni székhelyén bemutatott 504 oldalas idei elemzés (Military Balance 2016) adatai szerint tavaly a 26 európai NATO-tagállam közül csak négy - Görögország, Lengyelország, Nagy-Britannia és Észtország - teljesítette a 2 százalékos védelmi kiadási célt.

Az IISS szakértőinek számításai szerint az atlanti szövetség többi 22 európai tagországa éves GDP-értékének átlagosan 1,1 százalékát fordította védelmi kiadásokra 2015-ben.

Az elemzéshez fűzött grafikus kimutatás szerint több európai NATO-tagállam - köztük Magyarország, Csehország, Spanyolország és Belgium - tavalyi védelmi kiadásai az 1,1 százalékos átlagtól is elmaradtak.

A kutatóintézet számításai szerint ahhoz, hogy az összes európai NATO-tagország elérje a 2 százalékos ráfordítási minimumot, az európai védelmi kiadásokat csaknem 45 százalékkal - nominálértéken 97 milliárd dollárral - kellene növelni a tavaly erre a célra fordított 226 milliárd dollárhoz képest.

Az IISS éves tanulmánya szerint az európai védelmi kiadások 1989 után kezdődött csökkentésének mára drámai kapacitásbeli hatásai mutatkoznak. Az elemzés szerzői kimutatják például, hogy az 1991-ben megvívott Öböl-háború - a hidegháború utáni első nagy nemzetközi katonai művelet - idején Nagy-Britanniának 475, Franciaországnak 579 harci repülőgépe volt; ez az állomány azóta 194-re, illetve 271-re zsugorodott.

Mindeközben Oroszország GDP-arányos védelmi kiadásai markánsan emelkednek, bár ebben szerepe volt az orosz gazdaság tavalyi recessziójának, vagyis a nominális GDP-érték visszaesésének is - áll az IISS kedden ismertetett jelentésében.

A cég szakértőinek becslése szerint a NATO-definíciók alapján azonosítható orosz védelmi kiadások 2015-ben elérték az orosz hazai össztermék 5,4 százalékát, és ezzel Oroszország - legalábbis a tavalyi évre - belépett azoknak az országoknak a "nagyon kis csoportjába", amelyek GDP-értékük 5 százalékánál többet fordítanak védelmi célokra.

A Szíriában bevetett, magas technológiai fejlettségű orosz robotrepülőgépek, valamint a tavaly szeptemberi nagyszabású pekingi katonai parádén felvonultatott kínai fegyverzet jelzi, hogy a magasan fejlett technológiai fegyverrendszerek birtoklása már nem a Nyugat kiváltsága - fogalmaznak az IISS-tanulmány szerzői.

A cég számításai szerint az orosz védelmi költségvetés tavalyi bővülése a globális katonai kiadások teljes tavalyi növekedésének több mint a 20 százalékát adta reálértéken, miközben a 2008-ban kezdődött pénzügyi válság óta 2015 volt az első olyan év, amelyben az európai NATO-tagállamok védelmi kiadásai stabilizálódtak, és nem csökkentek.

Az ázsiai országok ugyanakkor évente most már 100 milliárd dollárral többet költenek védelmi célokra, mint az európai NATO-országok, és az összesített ázsiai katonai kiadások tavaly 5,6 százalékkal emelkedtek reálértéken - áll az IISS kedden ismertetett világjelentésében.

A cég elemzői összegzésképpen megállapítják, hogy most már korántsem annyira magától értetődő a nyugati világ védelmi kapacitásának technológiai fölénye, mint az elmúlt évtizedekben. Ez a technológiai előny - amelyet még az elmúlt húsz évben is tényként kezelt a világ - eróziónak indult, és a nyugati stratégák elsődleges feladata a következő évtizedben ennek a folyamatnak a lassítása vagy visszafordítása lesz - áll a londoni kutatóintézet éves jelentésében. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A húsvéti szent három nap - illusztráció
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:18 ]
A világ leggazdagabb emberei - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:44 ]
Eladták a Jugoszláviát - illusztráció
2024. MÁRCIUS 22.
[ 18:21 ]
Az oroszellenes szankciók kudarcot vallottak, és a nyugati pénzügyi elit Ukrajna vereségére számítva szívesen újítják fel a kereskedelmi kapcsolatokat Oroszországgal - írta Gabor Steingart újságíró a Focus magazinban megjelent cikkében. "Minden jel arra utal, hogy a Nyugat elveszettnek látja a konfliktust, és...
2024. MÁRCIUS 14.
[ 12:22 ]
Vasárnap este kezdődik, és 2024. április 8-án estig tart az iszlám hívők éves böjti időszaka, a ramadán. A ramadán a muszlim holdnaptár kilencedik hónapja, amely a hold járásától függően 29 vagy 30 napos. Az iszlám a mintegy 1,8 milliárd követőjével a kereszténység után a világ második legnagyobb vallása, és ma...
2024. MÁRCIUS 10.
[ 7:56 ]
Szerbiában is, ahogy a világ jó néhány országában, a nemzetközi nőnapot ünneplik. Vagy megemlékeznek róla. Mert van, aki azt állítja, nincs azon mit ünnepelni, hogy a nők még mindig sok tekintetben egyenlőtlen helyzetben vannak a férfiakhoz viszonyítva. Mások szerint ebben a formában, globálisan egyetlen napon megünnepelni...
2024. MÁRCIUS 8.
[ 12:49 ]
Beolvasás folyamatban