Tükör
Kiszolgáltatott tanárok és védett diákok
Betűméret:             

A viselkedési problémás gyerekeket néhány hónapra javító intézetbe kellene küldeni, végezzenek társadalmilag hasznos munkát, gyakrabban beszélgessenek el a pszichológussal és a pedagógussal a szülők kötelező jelenlétében, ez a javaslata a középfokú szakiskolákat tömörítő fórum szakemberének a mindinkább elharapózó középiskolai erőszak, a tanárokat érő mind gyakoribb támadások megfékezésére.

Milorad Antić ezt annak kapcsán jelentette ki, hogy néhány nappal ezelőtt az egyik mladenovaci középiskola diákja arcul ütötte tanőrnőjét. A 16 éves diák órán pofozta fel a tanárnőt, majd se szó, se beszéd, kisétált az osztályból. A támadást követően, a zaklatott pedagógus értesítette a pszichológust, az meg a rendőrséget. A diák ellen szabálysértési eljárás indult, a tanárnő az átéltek miatt a mentőszolgálaton kötött ki.

A gyereket az apja időközben kiíratta az iskolából, így miután már nem jár abba az iskolába, a tanfelügyelőségnek sincs alapja ahhoz, hogy reagáljon az esetre, erősítette meg Bogoljub Lazarević, az oktatási miniszter tanfelügyelőségekkel megbízott segédje.

A tanulónak mellesleg 19 igazolatlan órája is volt, s már ez önmagában elegendő ahhoz, hogy kettese legyen magaviseletből és kizárás előtti fegyelmi eljárás induljon ellene. A megtámadott tanárnőnek azonban ehhez semmilyen köze nem volt, s nem volt a fiú osztályfőnöke sem.

A szakemberek egyetértenek abban, hogy a középiskolákban tanító tanárok vannak a legnehezebb helyzetben.

“A tanárokat nem védi meg sem a minisztérium, sem a szülők. A szakiskolákba járó diákok még inkább szabadjára vannak engedve, mint a gimnazisták, tisztelet a kivételnek. Azok a gyerekek, akik ilyesmit csinálnak, általában olyan családból jönnek, ahol nem kapják meg a kellő szülői figyelmet, esetleg csonka családból érkeznek, neveletlenek, szinte rendszeresen fogyasztanak alkoholt, de nem ritkán a narkotikumokkal is próbálkoznak. Az iskola folyosóin, de a tanteremben is agresszívek és szemtelenek”, nyilatkozta Milorad Antić a Blicnek.

Miodrag Sokić, a belgrádi gimnáziumokat tömörítő szakmai szervezet tagja ugyancsak elkeserítőnek találja az iskolákban uralkodó helyzetet és a törvényt is.

“Ez a fiú tipikus példája annak a kamasznak, akinek már megvan a kellő fizikai ereje az ilyen viselkedéshez, s mindent megtesz, hogy így tűnjön ki osztálytársai közül, hogy fizikai erejével imponáljon társainak. Amennyiben a büntetések némiképp ‘erősebbek’ lennének, akkor ilyesmi nem történhetne meg. Ez, amit ő csinált, súlyosan büntetendő. Ezért javítóintézetbe kellene küldeni egy időre, hogy megértse, micsoda hibát követett el”, véli Sokić, hozzátéve, a tanárok ma teljesen védtelenek.

“A törvény a gyerekeket védi, mint a kihalásra ítélt jegesmedvéket, akármit követnek el, az nem elegendő ahhoz, hogy büntetést kapjanak érte, amikor viszont a tanár ad egy nyaklevest a diáknak, már ki is van rúgva. A tanárok mellett mindenek előtt az igazgatóknak kellene kiállniuk, de az igazgatók ebben az országban főként kapcsolatokon keresztül kerülnek a munkahelyükre és sokszor éppenséggel védik az ilyen gyerekeket, különösen ha az ‘valakinek’ a gyereke. És mindig a tanár fizet rá, ez pedig tiszta korrupció”, szögezte le.

Slobodan Brajković a tanügyi szakszervezet képviselője azt mondja, az új miniszternél kezdeményezni fogja a törvény módosítását és kiegészítését, azt, hogy a tanárok visszakapják azt a méltóságot és tiszteletet, ami korábban megillette őket.

“Mi korábban azt szorgalmaztuk, hogy a gyerekeknek minél több jogot adjanak, de menet közben éppen a tanárok veszítették el azt a státusukat, ami korábban megvolt nekik. A tanárukat tettlegesen bántalmazó diákok büntetése körülbelül akkora, mintha egy kutyába rúgtak volna bele, ami megengedhetetlen. A tanárok elveszítették tekintélyüket az alacsony fizetéseik miatt, amiatt, mert a törvény, de még csak az iskolaigazgató se nem támogatja őket”, magyarázza Brajković. “Az is megtörtént, hogy amikor a tanár valamilyen okból neheztelt az igazgatóra, az iskola vezető embere arra biztatta a szülőket, hogy írjanak névtelen levelet a tanár ellen, amelyben megvádolják, ami után a tanárnak már csökkenteni lehet a fizetését, de akár az utcára is ki lehet tenni. Egy belgrádi iskolában a diák úgy meglökte a tanárnőjét, hogy annak eltört a keze, de a diáknak mindeddig a haja szála se görbült. Sajnálatos”, emelte ki Brajković.

A belgrádi gimnáziumok fórumának képviselője viszont arra az esetre emlékeztetett, ami tavaly történt egyik fővárosi gimnáziumban. A diák valamivel kétszer is megcélozta a tanárnőt, s amikor az panaszt tett az igazgatónál, az így válaszolt: “Mi bajod? Nem talált el”. (Blic)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A húsvéti szent három nap - illusztráció
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:18 ]
A világ leggazdagabb emberei - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:44 ]
Eladták a Jugoszláviát - illusztráció
2024. MÁRCIUS 22.
[ 18:21 ]
Valamivel több mint egy éve kezdődött el a nyugdíjaskártyák igénylése Szerbiában és majdnem fél éve használni is lehet. Sokan viszont azt kérdezik: de minek? A nyugdíjasoknak, de egyesületeiknek sem világos, mire fel volt a nagy hűhó, semmiért. Február végéig valamivel több mint 1,1 millió nyugdíjas igényelte és...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:37 ]
Az oroszellenes szankciók kudarcot vallottak, és a nyugati pénzügyi elit Ukrajna vereségére számítva szívesen újítják fel a kereskedelmi kapcsolatokat Oroszországgal - írta Gabor Steingart újságíró a Focus magazinban megjelent cikkében. "Minden jel arra utal, hogy a Nyugat elveszettnek látja a konfliktust, és...
2024. MÁRCIUS 14.
[ 12:22 ]
Vasárnap este kezdődik, és 2024. április 8-án estig tart az iszlám hívők éves böjti időszaka, a ramadán. A ramadán a muszlim holdnaptár kilencedik hónapja, amely a hold járásától függően 29 vagy 30 napos. Az iszlám a mintegy 1,8 milliárd követőjével a kereszténység után a világ második legnagyobb vallása, és ma...
2024. MÁRCIUS 10.
[ 7:56 ]
Beolvasás folyamatban