Tükör
2016 főbb nemzetközi eseményei
Betűméret:             

Az év legnagyobb eseményei közé tartozik a brit népszavazás az EU-ból való kiválásról és Donald Trump megválasztása az Egyesült Államok elnökének, ám az egész évet meghatározó esemény a migránsválság volt, minden következményével, amelyek szintén uralták a nemzetközi politikai színteret, s nemcsak Európában vált a legégetőbb kérdéssé. Jó hírként tegyük hozzá: az idei a hanyatlás éve volt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet számára. De a győzelem felette és általában a terrorizmus felett még nagyon hosszú, folyamatos harcot igényel.

Az alábbiakban ismertetjük a 2016. év legfontosabb eseményeit a világpolitikában az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállításában. Kellemes böngészést.

Január

2016. január 1. - Szilveszter éjszaka Németország több nagyvárosában tömeges szexuális zaklatást és lopásokat követtek el, többnyire észak-afrikai férfiak. A hatalmas felháborodást kiváltó bűncselekmények idején a rendőrség tehetetlennek bizonyult, a közszolgálati média késve adott hírt az eseményekről.

2016. január 1. - Hollandia vette át az EU soros elnöki tisztségét. Érvénybe lépett az EU egységes bankszanálási mechanizmusa.

2016. január 3. - Több mint négy évtized után kezdődött újra az amerikai kőolajexport.

2016. január 3. - Szaúd-Arábiában terrorizmus vádjával kivégezték Nimr al-Nimr síita főpapot, emiatt megromlott Szaúd-Arábia és Irán kapcsolata.

2016. január 4. - Életbe lépett az új orosz nemzetbiztonsági stratégia, amely először nevezte meg az Egyesült Államokat és a NATO bővítését a fenyegető tényezők között.

2016. január 6. - Észak-Korea bejelentette, hogy sikeres kísérleti robbantást hajtott végre egy hidrogénbombával. A kommunista állam az év folyamán több nukleáris robbantást hajtott végre, és közepes hatótávolságú rakétákat tesztelt, emiatt a nemzetközi közösség szigorított a Phenjan elleni szankciókon.

2016. január 12. - Megtartotta utolsó évértékelő beszédét a távozó Barack Obama amerikai elnök a Kongresszus két háza előtt.

2016. január 13. - Az Európai Bizottság első alkalommal alkalmazta a jogállamisági mechanizmust, előzetes vizsgálatot indítva Lengyelországgal szemben az alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása és a közmédiával kapcsolatos intézkedések miatt. Január 19-én az Európai Parlament plenáris ülésén folytatott vitát a lengyel jogállamiság helyzetéről. Brüsszel június 1-jén indította el hivatalosan a jogállamisági mechanizmust Varsóval szemben, s jóllehet a szejm július 7-én új alkotmánybírósági törvényt fogadott el, július 27-én az eljárás második szakaszába lépett.

2016. január 14. - Megalakult a függetlenségpárti katalán kormány. Július 27-én a katalán parlament előterjesztésben rögzítette a Spanyolországtól való egyoldalú elszakadás lépéseit, a határozatot a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette.

2016. január 14. - A WHO ebolamentesnek nyilvánította Libériát, ezzel véget ért a tízezernél is több ember halálát okozó járvány.

2016. január 15. - Gazdasági szükségállapotot rendelt el Nicolás Maduro venezuelai elnök, miután a világ egyik legnagyobb olajkészletével rendelkező latin-amerikai országban a kőolaj árának esése és a kormány populista politikája miatt válságos gazdasági helyzet alakult ki. Az ellenzéki többségű parlament és az elnök konfliktusa az év során egyre mélyült, végül október 31-én a politikai rendezés érdekében tárgyalási menetrendben állapodtak meg.

2016. január 15. - Lemondott Nikola Gruevszki macedón kormányfő, s átmeneti kormány lépett hivatalba a 2014 óta húzódó belpolitikai válság megoldása érdekében. Április 12-én Gjorge Ivanov államfő kegyelemben részesítette a válságot kirobbantó lehallgatási ügy valamennyi szereplőjét, amit a tiltakozó tömegtüntetések hatására június 6-án visszavont. A kétszer is elhalasztott, december 11-i előre hozott választásokon a jobbközép kormánypárt kapta a legtöbb szavazatot, de egyik nagy párt sem szerzett többséget.

2016. január 16. - A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség végleges jelentése szerint Irán eleget tett a hat nagyhatalommal 2015. július 14-én kötött nukleáris megállapodásban foglaltaknak, ezután az Egyesült Államok és az Európai Unió megkezdte a Teherán elleni szankciók feloldását.

2016. január 16. - Ausztria ideiglenesen hatályon kívül helyezte a schengeni megállapodást, határellenőrzést vezetett be a gazdasági menekültek kiszűrésének érdekében és úgy döntöttek, hogy az év során csak 37 500 menekültkérelmet fogadnak be.

2016. január 16. - Tajvanon az ellenzéki Caj Jing-ven személyében először győzött nő az elnökválasztáson.

2016. január 21. - Az Európai Parlament ratifikálta az EU és Koszovó közti stabilizációs és társulási megállapodást.

2016. január 22. - Beiktatták a Tihomir Oreskovic vezette szakértői horvát kormányt, amelytől a parlament június 16-án megvonta a bizalmat. A szeptember 11-i előrehozott választásokat a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyerte meg, a HDZ és a Híd függetlenek listája párt koalíciós kormánya október 19-én alakult meg.

2016. január 24. - Portugáliában a jobboldali Marcelo Rebelo de Sousa nyerte meg az elnökválasztást.

2016. január 26-30. - Hivatalos látogatást tett a Fülöp-szigeteken a 82 éves Akihito japán császár.

2016. január 29-február 3. - Genfben az ENSZ közvetítésével megrendezték a szíriai béketárgyalások első fordulóját a damaszkuszi kormány és az ellenzék fő erői között.

Február

2016. február 1. - Globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a zikavírus miatt a WHO.

2016. február 7. - Az algériai parlament jóváhagyta az elnöki mandátumok számát kettőre korlátozó alkotmánymódosítást.

2016. február 7. - Lemondott Michel Martelly haiti államfő, utat engedve egy átmeneti kormánynak. A karibi szigetországban a Matthew hurrikán pusztítása miatt csak november 20-án rendezték meg az egy évig tartó bizonytalanságnak véget vető elnökválasztást, amelyet Jovenel Moise üzletember nyert meg.

2016. február 10. - A francia nemzetgyűlés alkotmánymódosítással szabályozta a rendkívüli állapotot. Azt is lehetővé tették, hogy a terrorizmusért elítélteket megfoszthassák francia állampolgárságuktól.

2016. február 12. - Az 1054. évi nagy egyházszakadás óta először találkozott a katolikus és az orosz ortodox egyház feje: Ferenc pápa és Kirill pátriárka a havannai repülőtéren folytatott megbeszélést.

2016. február 12-18. - Ferenc pápa Mexikóban tett apostoli látogatást.

2016. február 15. - Megalakult a líbiai egységkormány. (Az észak-afrikai ország Moammer Kadhafi uralmának 2011. évi megdöntése után káoszba süllyedt, két kormány és két parlament alakult, s megvetette lábát az Iszlám Állam dzsihadista szervezet is.)

2016. február 15. - Bosznia-Hercegovina hivatalosan is átadta európai uniós csatlakozási kérelmét.

2016. február 15. - Az EU külügyminiszterei eltörölték a Fehéroroszországgal szemben érvényben lévő szankciók többségét.

2016. február 16. - Berlinben közös német-izraeli kormányülést rendeztek.

2016. február 18. - Ugandában a harminc éve hatalmon lévő Yoweri Museveni nyerte meg az elnökválasztást.

2016. február 18. - Elvesztette parlamenti többségét a 2014 végén alakult kormánykoalíció Ukrajnában. Április 14-én lemondott Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök, helyére Volodimir Hrojszman került.

2016. február 18-19. - Az EU állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján a migrációs válság és a brit uniós tagságról tartandó népszavazáshoz kapcsolódó reformelképzelések volt a fő téma.

2016. február 24. - Bolíviában népszavazáson utasították el az alkotmánymódosítást, így a baloldali Evo Morales államfő negyedszer nem indulhat a tisztségért.

2016. február 25. - A Bundestag elfogadta a német kormány második menekültügyi reformcsomagját.

2016. február 25. - Az Európai Bíróság úgy határozott: az uniós tagországok kizárhatják a szociális ellátások bizonyos köréből az uniós társállamokból érkezőket ott-tartózkodásuk első három hónapjában.

2016. február 26. - Az írországi parlamenti választásokon elvesztette többségét az Enda Kenny miniszterelnök vezette kormánykoalíció, a Kenny vezette kisebbségi kormány május 6-án alakult meg.

2016. február 26. - Iránban választásokat rendeztek, amelynek nyomán a parlamentben és az iszlám köztársaság legfőbb vallási és politikai vezetőjéről döntő Szakértők Tanácsában is a mérsékelt reformer Haszan Róháni elnök hívei kerültek többségbe.

2016. február 26. - A koszovói parlament Hashim Thacit választotta köztársasági elnökké.

2016. február 26. - A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) rendkívüli közgyűlésén korrupcióellenes reformcsomagot szavaztak meg, a FIFA új elnöke a svájci Gianni Infantino lett.

2016. február 28. - A 88. Oscar-gálán Nemes Jeles László (a Golden Globe-díjat már elnyert) Saul fia című alkotása lett a legjobb idegen nyelvű film; magyar film 34 év után győzött ismét.

Március

2016. március 3. - Klaus Iohannis román elnök visszavonta Tőkés Lászlótól a legmagasabb román állami kitüntetést.

2016. március 5. - Szlovákiában a Robert Fico kormányfő vezette Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) nyerte a parlamenti választást. A Most-Híd magyar-szlovák vegyes párt 11 mandátumhoz jutott, a Magyar Közösség Pártja (MKP) nem érte el a bekerülési küszöböt. A koalíciós kormány március 16-án alakult meg a Smer-SD, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), a Most-Híd és a Háló (Siet) részvételével.

2016. március 7. - Brüsszelben tartottak rendkívüli csúcstalálkozót az EU és Törökország vezetői a migrációs válságról.

2016. március 9. - Gyakorlatilag lezárult az Európába igyekvő migránsok balkáni útvonala, miután e naptól valamennyi itt fekvő állam csak az érvényes útlevéllel és vízummal rendelkező menedékkérőket engedte be, Macedónia pedig teljesen lezárta határát.

2016. március 9. - Az EU Tanácsa jóváhagyta a migrációs válsággal küzdő tagállamok támogatására szolgáló pénzügyi alap felállítását.

2016. március 10. - Az Európai Központi Bank (EKB) 0,05 százalékról 0 százalékra csökkentette irányadó kamatát.

2016. március 11. - Megállapodást írtak alá Havannában a Kuba és az EU közti kapcsolatok normalizálásáról.

2016. március 13. - Németországban a Baden-Württemberg, Rajna-vidék-Pfalz és Szász-Anhalt tartományban rendezett törvényhozási választás az Angela Merkel kancellár vezette CDU visszaesését és a menekültellenes Alternatíva Németországnak (AfD) előretörését hozta. Az AfD a szeptember 4-i mecklenburg-elő-pomerániai választáson a szociáldemokraták mögött másodikként megelőzte a CDU-t, amelynek támogatottsága a szeptember 18-i berlini választáson is mélypontra zuhant.

2016. március 14. - Elindult az európai és az orosz űrügynökség első közös Mars-expedíciója, a TGO űrszonda leszállóegysége október 19-én megsemmisült, de a szonda küldi adatait.

2016. március 15. - Mianmarban a fél évszázados katonai diktatúra utáni első szabadon választott parlament a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji vezette, addig ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) párt jelöltjét, Htin Kiavot választotta meg államfőnek.

2016. március 15. - Megkezdték a Szíriában harcoló orosz katonai erő részleges kivonását.

2016. március 15. - A Fermat-tétel bizonyításáért Sir Andrew J. Wiles brit matematikusnak ítélték a matematikai Nobel-díjként emlegetett Abel-díjat.

2016. március 17-18. - Az Európai Tanács Brüsszelben elfogadta az EU és Törökország közötti migrációs egyezményt, amely 20-án lépett életbe. E naptól minden illegálisan érkező migránst visszaküldenek Törökországba, ahonnan helyettük egy másik szíriai menekültet fogadnak be, s az EU növelte a Törökországban tartózkodó menekülteknek szóló támogatását.

2016. március 18. - Brüsszelben elfogták a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi terrortámadások főszervezőjét, Salah Abdeslamot, akit kiadtak a francia hatóságoknak.

2016. március 20. - Kazahsztánban a Nurszultan Nazarbajev elnököt támogató párt aratott elsöprő győzelmet az előrehozott parlamenti választásokon.

2016. március 20-22. - Barack Obama személyében a kubai forradalom 1959. évi győzelme óta első alkalommal tett hivatalos látogatást a karibi kommunista szigetországban hivatalban lévő amerikai elnök.
2016. március 22. - A dél-oroszországi Donyeckben terrorizmus vádjával 22 évi szabadságvesztésre ítélték az Ukrajnában nemzeti hősnek számító Nagyija Szavcsenko ukrán helikopterpilótát, aki május 25-én fogolycserével szabadult.

2016. március 22. - Brüsszelben 31 halálos áldozatot követelt az Iszlám Állam terrorszervezet által a nemzetközi repülőtéren és az uniós intézmények közelében lévő metróállomáson elkövetett merényletsorozat.

2016. március 24. - A hágai Nemzetközi Törvényszék negyven év börtönbüntetésre ítélte Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt. A törvényszék egy héttel később első fokon felmentette Vojislav Seselj ultranacionalista szerb politikust.

2016. március 29. - Japánban életbe lépett a 2015 szeptemberében megszavazott nemzetbiztonsági törvénycsomag, amely a második világháború óta először teszi lehetővé a hadsereg külföldi bevetését, ha magát Japánt közvetlenül nem is éri támadás.

2016. március 30. - Az EU stratégiai partnerségi megállapodást kötött Indiával.

2016. március 31-április 1. - Washingtonban 56 ország állam- és kormányfője tartott csúcsértekezletet a nukleáris biztonságról.

Április

2016. április 3. - Hatalmas információtömeg került nyilvánosságra a világ volt és jelenlegi vezetői, üzletemberek, hírességek titkos offshore üzleteiről, miután oknyomozó újságírók megszerezték és rendszerezték egy panamai székhelyű ügyvédi iroda dokumentumait.

2016. április 5. - Tűzszünetben állapodtak meg az örmények lakta azerbajdzsáni enklávé, Hegyi-Karabah térségében kiújult fegyveres konfliktusban szemben álló felek.

2016. április 7. - Hollandiában népszavazáson utasították el az EU és Ukrajna közötti társulási szerződés ratifikálását, de ez jogilag nem kötelezte a döntést meghozó parlamentet.

2016. április 13. - A dél-koreai parlamenti választásokon vereséget szenvedett a konzervatív kormánypárt.

2016. április 13. - A polgárháború sújtotta Szíria a kormányerők által ellenőrzött területén megrendezett választásokat a kormányzó Baasz párt nyerte meg.

2016. április 16. - Ferenc pápa az Európába irányuló menekültáradat egyik legfontosabb állomására, Leszbosz szigetére látogatott.

2016. április 19. - Argentína tizenöt év után visszatért a nemzetközi tőkepiacokra.

2016. április 19. - Az orosz alkotmánybíróság elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága egy ítéletének végrehajtását, Oroszország szuverenitásának megsértésére hivatkozva.

2016. április 20. - Az Európai Bizottság eljárást indított az amerikai Google cég ellen az uniós trösztellenes szabályok megszegése miatt.

2016. április 20. - Két év után ülésezett ismét nagyköveti szinten a NATO-Oroszország Tanács.

2016. április 20-21. - Szaúd-Arábiában tárgyalt Barack Obama amerikai elnök, aki részt vett a Perzsa-öböl menti arab monarchiák együttműködési tanácsának (GCC) csúcstalálkozóján is.

2016. április 21. - Elvi megállapodást kötött a német Volkswagen járműipari konszern a 2015-ben kirobbant dízelbotrány rendezéséről az amerikai kormányszervekkel, és peren kívüli egyezségre jutott az ellene folyó gyűjtőperben is.

2016. április 21. - ENSZ-közvetítéssel megkezdődtek a jemeni polgárháború rendezését célzó béketárgyalások a húszi lázadók és a kormány között.

2016. április 22. - Az ENSZ New York-i székházában 171 ország írta alá a 2015. decemberi párizsi klímakonferencián született megállapodást. Az egyezmény november 4-én lépett hatályba.

2016. április 22-23. - Nagy-Britanniába látogatott Barack Obama amerikai elnök.

2016. április 24. - Szerbiában az előrehozott parlamenti választást a kormányzó jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) nyerte meg, harmadik a nacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) lett, amely az előző két választáson be sem jutott a parlamentbe. Az SNS országos és a Vajdaságban tartományi szinten is koalícióra lépett a Vajdasági Magyar Szövetséggel. Az Aleksandar Vucic vezette kormány augusztus 11-én alakult meg.

2016. április 24-25. - Munkalátogatást tett Németországban Barack Obama amerikai elnök.

2016. április 28. - Philip Hammond személyében 1959 óta először látogatott brit külügyminiszter Kubába.

2016. április 28. - Oroszországban végrehajtották az új távol-keleti Vosztocsnij űrrepülőtérről az első rakétastartot.

2016. április 29. - A polgárháború sújtotta Dél-Szudánban egységkormány alakult, de nyáron kiújult a harc Salva Kiir elnök és Riek Machar alelnök hívei között.

Május

2016. május 1. - Az Európai Unióban új vámkódex lépett hatályba.

2016. május 4. - Beiktatták a NATO európai fegyveres erőinek új főparancsnokát, az amerikai Curtis Scaparrotti tábornokot.

2016. május 5. - Nagy-Britanniában az ellenzéki Munkáspárt jelöltjét, a muszlim Sadiq Khant választották meg London polgármesterének. Skóciában a helyi parlamenti választásokon a függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) aratott elsöprő győzelmet.

2016. május 6. - A Kuril-szigetek hovatartozásának kérdéséről és a második világháború óta megkötésre váró békeszerződésről tárgyalt Szocsiban Vlagyimir Putyin orosz elnök és Abe Sindzó japán miniszterelnök.

2016. május 6. - A kommunista Észak-Koreában a 36 év után első pártkongresszuson úgy döntöttek, hogy az elszigetelt állam folytatja nukleáris arzenáljának fejlesztését.

2016. május 9. - Lemondott az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöki posztjáról a korrupciós ügybe keveredett francia Michel Platini, utóda szeptember 14-én a szlovén Aleksander Ceferin lett.

2016. május 9. - A Fülöp-szigeteken a szegénység, a bűnözés és a korrupció felszámolását ígérő Rodrigo Duterte nyerte meg az elnökválasztást. Duterte háborút hirdetett a kábítószer ellen, az ezután kezdődött erőszakhullámnak, önbíráskodásoknak több ezer halálos áldozatuk volt.

2016. május 9. - Lemondott Werner Faymann osztrák kancellár, utódja az ugyancsak szociáldemokrata Christian Kern lett.

2016. május 11. - Az olasz parlament megszavazta a bejegyzett élettársi kapcsolatot, szabad utat engedve a melegházasságoknak.

2016. május 12. - Felavatták az amerikai rakétavédelmi rendszer romániai elemeit a deveselui katonai támaszponton.

2016. május 4. - A közös európai menekültügyi rendszer reformjára irányuló javaslatokat terjesztett elő az Európai Bizottság, melyek között szerepel, hogy a tagállamok menekültenként 250 ezer euró "szolidaritási hozzájárulás" fejében tagadhatnák meg a menekültek befogadását. A Bizottság július 13-án újabb javaslatokat tett közzé.

2016. május 17. - Megkezdődött a Kaszpi-tengertől Dél-Olaszországba földgázt szállító TAP (Trans Adriatic Pipeline) gázvezeték görög szakaszának építése.

2016. május 19. - Aláírták Montenegró NATO-csatlakozásának jegyzőkönyvét.

2016. május 20. - Törökországban alkotmánymódosítással tették lehetővé a parlamenti képviselők mentelmi jogának eltörlését.

2016. május 21. - Amerikai drónok végeztek az afgán tálibok vezetőjével, Manszúr mollával.

2016. május 21-25. - Vietnamba látogatott Barack Obama amerikai elnök. Útjához időzítve jelentették be, hogy teljesen feloldják a Vietnammal szembeni amerikai fegyverembargót.

2016. május 22. - Tádzsikisztánban népszavazáson hagyták jóvá az alkotmány módosítását, így az 1992 óta az ország élén álló Emomali Rahmon élete végéig betöltheti az elnöki tisztséget.

2016. május 22. - Ausztriában az elnökválasztás második fordulójában rendkívül kis különbséggel győzött a függetlenként induló, a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjével, Norbert Hoferrel szemben. Az alkotmánybíróság július 1-jén a végeredményt befolyásoló szabálytalanságok lehetősége miatt elrendelte a szavazás megismétlését. A december 4-i voksolást meggyőző előnnyel Van der Bellen nyerte meg.

2016. május 23. - Isztambulban rendezték meg az ENSZ történetének első Humanitárius Világ-csúcstalálkozóját.

2016. május 24. - Binali Yildirim vezetésével új kormány alakult Törökországban.

2016. május 25. - Az ENSZ Biztonsági Tanácsa feloldotta a Libériával szemben 2003-ban meghozott szankciókat és az 1992-ben elrendelt fegyverembargót.

2016. május 25. - A francia parlament elfogadta a büntető törvénykönyv reformját, így ezután nem lesz szükség a 2015. novemberi terrortámadások óta érvényben lévő rendkívüli állapot sorozatos meghosszabbítására.

2016. május 27. - Japán Isze-Sima régiójában rendezték meg a világ legfejlettebb gazdaságait tömörítő G7 csoport csúcsértekezletét. A csúcstalálkozó után Barack Obama első hivatalban lévő amerikai elnökként kereste fel Hirosimát, amelyre 1945. augusztus 6-án az Egyesült Államok ledobta a történelem első atombombáját.

2016. május 27-28. - Görögországba látogatott Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki az év során először járt európai uniós tagállamban.

2016. május 30. - Egy különleges törvényszék életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte Hissene Habré volt csádi elnök-diktátort.

2016. május 31. - Az illetékes román restitúciós bizottság az Erdélyi Református Egyházkerület beadványát elutasítva úgy határozott, hogy állami tulajdonban marad a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium.

Június

2016. június 4. - Ferenc pápa elrendelte a szexuális bűncselekményeket elkövető egyházi személyek tetteit eltusoló "hanyag" püspökök elmozdítását.

2016. június 5. - Romániában az önkormányzati választásokon a három magyar pártnak 210 településen sikerült polgármesteri tisztséget szereznie.

2016. június 5. - Svájcban népszavazáson utasították el a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését.

2016. június 5. - Peruban rendkívül kis többséggel a neoliberális Pablo Kuczynski nyerte meg az elnökválasztást.

2016. június 10-július 10. - A Franciaországban megrendezett labdarúgó Európa-bajnokságot Portugália nyerte meg.

2016. június 12. - Az amerikai Orlando város egyik melegbárjában 50 embert gyilkolt meg egy afgán származású, de már Amerikában született merénylő. Az eddigi legvéresebb amerikai tömegmészárlás elkövetője vélhetőleg iszlám dzsihadista kapcsolatokkal rendelkezett.

2016. június 13. - Az amerikai Microsoft 26 milliárd dollárért felvásárolta a Linkedin közösségi oldalt, ez volt a számítástechnikai óriáscég történetének legnagyobb akvizíciója.

2016. június 14-15. - A NATO védelmi miniszterei úgy döntöttek, hogy rotációs rendszerben négy többnemzetiségű zászlóaljat állomásoztatnak a balti államokban és Lengyelországban.

2016. június 15. - Svájc visszavonta 1992-ben beterjesztett uniós csatlakozási kérelmét.

2016. június 16. - Az Oroszország és az EU közötti csúcsszintű párbeszéd felújításáról és energetikai kérdésekről tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz államfő és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Szentpétervárott.

2016. június 17. - Az EU meghosszabbította az Oroszország ellen a Krím félsziget elcsatolása miatt 2014-ben hozott szankcióit.

2016. június 19-26. - Több mint egy évezred után tartottak Kréta szigetén ortodox egyetemes zsinatot, de az egyházak közti viszály miatt négy meghívott - köztük a legtöbb hívőt képviselő orosz ortodox egyház - távol maradt a tanácskozástól.

2016. június 23. - A Nagy-Britannia európai uniós tagságáról rendezett népszavazáson a voksolók 51,9 százaléka a kilépésre voksolt (Brexit), ezután bejelentette lemondási szándékát a bennmaradásért kampányoló David Cameron konzervatív kormányfő. Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, miután Skóciában az EU-tagságra szavazott a többség, október 20-án társadalmi konzultációra bocsátotta a függetlenségről rendezendő újabb népszavazásról szóló törvényt.

2016. június 24. - A Sanghaji Együttműködés Szervezet taskenti csúcstalálkozóján csatlakozott a regionális együttműködési szervezethez Pakisztán és India.

2016. június 24-26. - Örményországba látogatott Ferenc pápa.

2016. június 25. - Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök Pekingben országaik stratégiai együttműködésének fokozásában állapodott meg.

2016. június 25. - Izlandon a független Gudni Jóhannesson nyerte meg az elnökválasztást.

2016. június 26. - A fél éven belül második spanyolországi parlamenti választáson a 2011 óta kormányzó konzervatív Néppárt (PP) jobban, a baloldali Podemos választási szövetség rosszabbul szerepelt, mint 2015 decemberében, de most is patthelyzet alakult ki. Az új, kisebbségi kormány csak tíz hónap múlva, november 4-én alakult meg, ismét Mariano Rajoy, a PP elnökének vezetésével.

2016. június 26. - Felavatták a kiszélesített Panama-csatornát.

2016. június 27. - Törökország és Izrael normalizálta 2010 májusában megromlott kapcsolatait.

2016. június 27. - Recep Tayyip Erdogan török elnök bocsánatot kért Vlagyimir Putyin orosz elnöktől a 2015 novemberében a szíriai határnál lelőtt orosz bombázó miatt. Oroszország ezután feloldotta a Törökország ellen elrendelt szankciókat, október 10-én megállapodtak a leállított Török Áramlat gázvezeték építésének folytatásában is.

2016. június 28. - Az isztambuli repülőtéren 46 halálos áldozatot követelő öngyilkos merényletet követtek el, a három csecsen tettes az Iszlám Állammal állt kapcsolatban.

2016. június 28-29. - Az EU brüsszeli csúcstalálkozóján a brit EU-tagságot elutasító népszavazás, a migrációs válság és a NATO-val folytatandó együttműködés fokozása volt a fő téma, és bemutatták az EU új kül- és biztonságpolitikai stratégiáját is. (A második napi megbeszéléseken már nem vett részt Nagy-Britannia, ahol néhány nappal korábban népszavazáson az EU-ból való kilépés kapott többséget.)

2016. június 29. - Barack Obama amerikai elnök, Justin Trudeau kanadai kormányfő és Enrique Pena Nieto mexikói elnök Ottawában a három észak-amerikai ország gazdasági együttműködésének elmélyítésében állapodott meg.

2016. június 30. - Az Egyesült Államok önként társult állama, Puerto Rico bejelentette, hogy felfüggeszti adósságának törlesztését.

Július

2016. július 1. - Szlovákia vette át az EU féléves soros elnökségét. Hatályba lépett az uniós társulási egyezmény Grúziával és Moldovával.

2016. július 2. - Ausztráliában a kormányzó jobbközép-liberális koalíció abszolút többséget szerzett az előrehozott választásokon.

2016. július 3. - Oroszországban a belügyi szervek bázisán létrejött a mintegy 300 ezer fős, igen széles jogkörrel felruházott nemzeti gárda.

2016. július 6. - Az Európai Parlament jóváhagyta az első uniós szintű kiberbiztonsági szabályozást.

2016. július 6. - A lengyel parlament megszavazta a kiskereskedelmi különadóról szóló törvényt, de miután szeptember 19-én az EU vizsgálatot indított, a behajtást felfüggesztették.

2016. július 6. - Barack Obama amerikai elnök bejelentette, hogy 2017-ben a tervezettnél több amerikai katona marad Afganisztánban.

2016. július 7. - Az Egyesült Államokban, Dallasban a fegyvertelen feketékkel szembeni rendőri erőszak elleni tüntetés alatt egy fekete orvlövész öt rendőrt ölt meg.

2016. július 7. - A német Bundestag a menekültek beilleszkedéséről szóló törvényt fogadott el, amely jogaik mellett kötelességeiket is rögzíti.

2016. július 7. - Oroszországban életbe lépett a jogvédők által bírált terrorelhárítási törvénymódosítás.

2016. július 8. - Az Egyesült Államok és Dél-Korea amerikai rakétavédelmi rendszer dél-koreai telepítésében állapodott meg.

2016. július 8-9. - A NATO varsói csúcstalálkozóján az EU-NATO védelmi együttműködést megerősítő megállapodást írtak alá, és megállapodtak abban, hogy fenntartják a NATO stabil katonai jelenlétét Afganisztánban.

2016. július 10. - Csaknem egy évtized után látogatott ismét hivatalban lévő egyiptomi külügyminiszter Izraelbe.

2016. július 10. - Spanyolországba látogatott Barack Obama amerikai elnök.

2016. július 12. - A hágai székhelyű Állandó Választottbíróság kimondta: Kínának nincs történelmi joga a dél-kínai-tengeri területekhez, nem tarthat jogot az ott található nyersanyagok kitermelésére. Peking elutasította a döntést.

2016. július 12. - Az Európai Bizottság elfogadta az új európai-amerikai adatvédelmi egyezményt. A 2015-ben az Európai Bíróság által érvénytelennek nyilvánított "biztonságos kikötő" (safe harbor) megállapodást felváltó egyezség augusztus 1-jén lépett érvénybe.

2016. július 13. - Bemutatták Németország új biztonságpolitikai stratégiáját, amely szerint a nagyobb globális felelősségvállalás érdekében fejlesztik a hadsereget. Augusztus 24-én, két évtized után először frissítették a polgári védelmi koncepciót.

2016. július 13. - Az Európai Bizottság a közös európai menekültügyi rendszer reformját tett javaslatot.

2016. július 13. - A konzervatív Theresa May lett Nagy-Britannia második női kormányfője, fő feladata a brit uniós kilépés levezénylése.

2016. július 14. - A francia nemzeti ünnepen Nizzában 86 ember halt meg, amikor egy tunéziai férfi a tengerparti sétányon ünneplő tömegbe hajtott kamionjával. A terrortámadást az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vállalta magára.

2016. július 14-16. - Ulánbátorban tartották az Ázsia-Európa csúcstalálkozót (ASEM) 51 ország, az EU és a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) részvételével.

2016. július 15. - Új típusú partnerséget ajánlott Oroszországnak az Egyesült Államok a szíriai helyzet rendezése és a terrorellenes harc ügyében.

2016. július 15. - Hatalomátvételt kísérelt meg a török hadsereg egy része, a puccskísérlet néhány óra alatt összeomlott. Recep Tayyip Erdogan elnök az eseményeket felhasználva leszámolt ellenzékével, tisztogatásokat hajtott végre a hadseregben, a bírói karban, a sajtóban és az oktatási intézményekben. Erdogan fő felelősnek az amerikai emigrációban élő Fethullah Gülen hitszónokot nevezte meg, s kérte annak kiadatását Washingtontól.

2016. július 21. - A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) úgy döntött, hogy az orosz atléták az államilag támogatott doppingprogram miatt nem vehetnek részt a riói olimpián, augusztus 23-án a paralimpiáról is kizárták az orosz sportolókat.

2016. július 21. - A milliárdos üzletember Donald Trump lett az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltje, a Demokrata Párt 29-én Hillary Clinton volt külügyminisztert, Bill Clinton korábbi elnök feleségét választotta elnökjelöltjének.

2016. július 24. - Elkövette első öngyilkos merényletét Németországban az Iszlám Állam: Ansbachban egy kitoloncolási eljárás alatt álló szíriai menedékkérő hozott működésbe pokolgépet, de csak ő vesztette életét. Négy nappal később a berlini kormány terrorellenes biztonságpolitikai programot terjesztett elő.

2016. július 26. - Az Iszlám Államnak esküt tett két férfi a franciaországi Rouen templomában brutálisan kivégzett egy 84 éves papot. A két támadót lelőtték.

2016. július 26-31. - Krakkóban rendezték meg a 14. katolikus Ifjúsági Világtalálkozót, amelyet egybekötöttek Ferenc pápa lengyelországi zarándoklatával.

Augusztus

2016. augusztus 1. - Az amerikai hadsereg a nemzetközileg elismert líbiai egységkormány kérésére bombázni kezdte az Iszlám Állam ottani állásait.

2016. augusztus 5. - Az oroszországi novovoronyezsi atomerőműben a világon először kapcsoltak rá országos hálózatra 3+ generációs reaktort.

2016. augusztus 6. - A brazíliai Rio de Janeiróban rendezték meg a XXXI. nyári olimpiai játékokat, amelyen 205 nemzet mellett a menekültek küldöttsége is részt vett, a 11 303 sportoló 28 sportág 306 számában állt rajthoz. Az olimpia legnagyobb egyénisége az amerikai úszó Michael Phelps volt, aki újabb öt aranyérmével 23-szoros olimpiai bajnok, minden idők legeredményesebb olimpikonja lett.

2016. augusztus 7. - Thaiföldön népszavazáson hagyták jóvá az új alkotmányt, amely beavatkozási lehetőséget biztosít a hadseregnek a politikai életbe.

2016. augusztus 24. - Közép-Olaszországban egy földrengés 298 emberéletet követelt, Amatrice város romba dőlt. Október 30-án a 36 éve legnagyobb földrengés pattant ki a térségben, de ez nem követelt halálos áldozatot.

2016. augusztus 24. - A török hadsereg beavatkozott a szíriai polgárháborúba az Iszlám Állam által fenyegetett határ menti térségben.

2016. augusztus 26. - Az Európai Unió jövőjéről tárgyaltak Varsóban a visegrádi négyek kormányfői és Angela Merkel német kancellár.

2016. augusztus 27. - A tunéziai parlamentben bizalmat kapott a nemzeti egységkormány.

2016. augusztus 30. - Az Európai Bizottság az EU történetének legnagyobb büntetését szabta ki az Apple amerikai számítástechnikai cégre, amelyet tiltott állami támogatás miatt 13 milliárd euró visszafizetésére kötelezett.

2016. augusztus 31. - A brazil szenátus a politikai életet az év eleje óta megbénító botrányt lezárva, a költségvetési törvény megsértése miatt megfosztotta tisztségétől a májusban felfüggesztett Dilma Rousseff elnököt. Két héttel később korrupció miatt vádat emeltek Rousseff elődje, Lula da Silva ellen is.

Szeptember

2016. szeptember 2. - Meghalt Iszlam Karimov üzbég elnök, aki az 1991-es függetlenné válás óta állt a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaság élén.

2016. szeptember 4. - Ferenc pápa szentté avatta Kalkuttai Teréz anya Nobel-békedíjas apácát, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítóját.

2016. szeptember 4-5. - A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport a kínai Hangcsouban rendezte meg éves csúcstalálkozóját.

2016. szeptember 5. - A hongkongi korlátozott jellegű választásokon a demokráciapárt erők erősödtek, de a Peking-barát tábor megtartotta többségét.

2016. szeptember 8. - Az amerikai Liberty Media cég lett a Forma-1 új többségi tulajdonosa.

2016. szeptember 8-18. - Rio de Janeiróban megrendezték a XV. paralimpiát.

2016. szeptember 9. - Vlagyimir Putyin orosz elnök új fegyverkezési program kidolgozását rendelte el.

2016. szeptember 10. - Az iráni Busehrben egy második atomerőmű építését kezdték meg orosz segítséggel.

2016. szeptember 11. - Fehéroroszországban a parlamenti választások után a 22 éve hatalmon lévő Aljakszandr Lukasenka államfőhöz hű jelöltek kerültek nyomasztó többségbe, de most először két ellenzéki jelölt is mandátumhoz jutott.

2016. szeptember 12. - Szíriában életbe lépett az amerikai-orosz megállapodáson nyugvó tűzszünet. Ezt a szíriai hadsereg egy hét múlva felmondta, szíriai és orosz repülőgépek folyamatosan bombázni kezdték a felkelők kezén lévő Aleppót. Miután az ENSZ leállította segélykonvojait, a városban a második világháború óta az egyik legsúlyosabb humanitárius katasztrófahelyzet alakult ki, több százezren maradtak megfelelő ellátás nélkül.

2016. szeptember 14. - A türkmén parlament alkotmánymódosítással tette lehetővé, hogy Gurbanguly Berdimukhammedow elnök haláláig kormányozhassa a közép-ázsiai országot.

2016. szeptember 14. - Washingtonban bejelentették: feloldják a Mianmar ellen a katonai kormányzat idején bevezetett amerikai gazdasági szankciókat.

2016. szeptember 14. - Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke évértékelő beszédében európai védelmi alap létrehozását javasolta, és az európai beruházási program folytatását indítványozta.

2016. szeptember 15. - Az amerikai kormány 2017-től 85 ezerről 110 ezerre emelte a befogadható menekültek létszámkeretét.

2016. szeptember 15. - A parlamenti választásokra vonatkozó együttműködési megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP).

2016. szeptember 15. - Kína fellőtte második űrállomását, amelyre október 19-én szállt át az első, kétfős legénység.

2016. szeptember 16. - Bejelentették, hogy megszüntetik a FIFA és a France Football Aranylabda díját, a FIFA ezután önállóan osztja ki az Év játékosa elismerést.

2016. szeptember 16. - A pozsonyi informális EU-csúcstalálkozón - amelyen most először nem vett részt Nagy-Britannia - a visegrádi négyek a "rugalmas szolidaritás" elvét javasolták a migrációs válság kezelésére.

2016. szeptember 18. - Oroszországban a parlamenti választáson a Vlagyimir Putyin elnököt támogató Egységes Oroszország párt elsöprő győzelmet aratott.

2016. szeptember 19. - New Yorkban rendezték meg az ENSZ migrációs csúcskonferenciáját. Barack Obama amerikai elnök szeptember 21-re külön konferenciát szervezett a menekültválságról, ezen ötven ország tett ígéretet arra, hogy még az év során 360 ezer menekültet fogad be a háború sújtotta területekről.

2016. szeptember 21. - Az Európai Bizottság időkorlátozás nélküli, ingyenes roamingszolgáltatásra tett javaslatot, amely 2017. június 15-től lépne hatályba az EU területén.

2016. szeptember 24. - Ismét Jeremy Corbynt választották a brit ellenzéki Munkáspárt vezetőjévé (Corbyn ellen az EU-kilépésről rendezett népszavazás után a párt árnyékkormánya és parlamenti frakciója bizalmatlansági indítványt nyújtott be).

2016. szeptember 24. - A márciusban gyakorlatilag lezárt nyugat-balkáni migrációs útvonalról egyeztettek az érintett országok vezetői, köztük Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor kormányfő Bécsben.

2016. szeptember 26. - Azerbajdzsánban népszavazáson hagyták jóvá az államfő mandátumát meghosszabbító, hatáskörét növelő alkotmánymódosítást.

2016. szeptember 27. - Bejelentették, hogy áprilisban megszületett a világ első háromszülős lombikbébije, akinek két biológiai anyja és egy biológiai apja van.

2016. szeptember 28. - Az amerikai törvényhozás - első ízben bírálva felül Barack Obama elnök vétóját - másodszor is megszavazta, hogy a 2001. szeptember 11-i Amerika-ellenes terrortámadások áldozatainak hozzátartozói perelhessék a bűnrészességgel gyanúsított országokat, így Szaúd-Arábiát is.

2016. szeptember 28. - A WHO a világon elsőként az amerikai kontinenst nyilvánította kanyarómentesnek.

2016. szeptember 28. - Az alacsony olajárak miatt az OPEC tagállamai az olajtermelés mérsékelt korlátozásáról döntöttek. December 10-én a globális megállapodás részeként az OPEC-en kívüli kőolajtermelő országok, köztük Oroszország is termelésük összehangolt csökkentésében állapodtak meg.

2016. szeptember 29. - Asraf Gáni afgán elnök és Gulbuddin Hekmatjar, az iszlamista Hizb-i-Iszlami szervezet vezetője békemegállapodást írt alá.

2016. szeptember 29. - A brit kormány és a francia EDF energiaipari csoport megállapodást írt alá egy angliai atomerőmű kínai közreműködéssel történő felépítéséről.

2016. szeptember 30. - Befejezte küldetését az Európai Űrügynökség 2004-ben felbocsátott Rosetta űrszondája, amely a 67/P Csurjumov/Geraszimenko égitestet tanulmányozta.

2016. szeptember 30-október 2. - Ferenc pápa Grúziába és Azerbajdzsánba látogatott.

Október

2016. október 2. - A bosznia-hercegovinai helyhatósági választásokon szerb polgármestert választottak Srebrenicában, ahol a boszniai szerbek 1995-ben a délszláv háború legbrutálisabb népirtását követték el.

2016. október 2. - Kolumbiában népszavazáson igen kis többséggel elutasították a kormány és a FARC baloldali gerillaszervezet között augusztusban született, fél évszázados belső konfliktust lezárni hivatott békemegállapodást. A kormány és a FARC közötti átdolgozott megállapodást december 1-jén hagyta jóvá a törvényhozás.

2016. október 3. - Észtországban, miután a parlament több fordulóban sem tudott elnököt választani, a választói kollégium Kersti Kaljulaidot választotta meg a balti állam elsői női államfőjének.

2016. október 3. - Vlagyimir Putyin orosz elnök felfüggesztette a fölöslegessé vált, fegyverfokozatú plutónium hasznosításáról kötött orosz-amerikai szerződést.

2016. október 3. - Bejelentették a szakmai Nobel-díjak és a Nobel-békedíj kitüntetettjeinek nevét. Az orvosi-élettani Nobel-díjat a japán Oszumi Josinori; a fizikait a brit David J. Thouless, F. Duncan M. Haldane és J .Michael Kosterlitz; a kémiait a francia Jean-Pierre Sauvage, a brit J. Fraser Stoddart és a holland Bernard L. Feringa; az irodalmit - első rockzenészként - az amerikai Bob Dylan; a Nobel-békedíjat Juan Manuel Santos kolumbiai elnök; a közgazdasági Nobel-emlékdíjat a brit Oliver Hart és a finn Bengt Holmström kapta. A díjakat december 10-én adták át.

2016. október 4. - A Palesztin Hatóság elhalasztotta a helyhatósági választásokat, miután a legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy a voksolás a radikális Hamász uralma alatt álló Gázai övezetben nem tartható meg.

2016. október 5. - Közös nyilatkozatot írt alá Ferenc pápa és Justin Welby canterburyi érsek, az anglikán egyház vezetője.

2016. október 6. - Megkezdte működését az EU közös határ- és partiőrsége, amelynek létrehozásáról június 22-én született megegyezés.

2016. október 6. - A tiltakozó tüntetések hatására a lengyel szejm elutasította az abortusz szigorítását célzó törvényjavaslatot. Egy hét múlva a kormánypárt bejelentette: mégis szigorítani akarják a magzatvédő törvényt, az életképtelen magzatok esetében is megtiltva az abortuszt.

2016. október 7. - Az Egyesült Államok hivatalosan is megvádolta Oroszországot az elmúlt hónapokban amerikai szervezetek és választási számítógépes rendszerek elleni hackertámadások miatt.

2016. október 7. - Marokkóban a kormányzó iszlamista párt nyerte meg a parlamenti választásokat, de nem jutott abszolút többséghez.

2016. október 8. - Grúziában a parlamenti választásokat a kormányzó, Nyugat-barát Grúziai Álom párt nyerte meg.

2016. október 9. - A litvániai parlamenti választást a centrista pártszövetség nyerte meg, a koalíciós kormány egy hónappal később alakult meg.

2016. október 11. - Az Olasz Olimpiai Bizottság visszavonta Róma 2024-es nyári olimpiai pályázatát.

2016. október 11. - A dél-koreai Samsung cég egy nap alatt elveszítette piaci tőkeértékének 8 százalékát, miután biztonsági kockázatok miatt le kellett állítania a zászlóshajójának számító mobiltelefon értékesítését.

2016. október 13. - Az ENSZ Közgyűlése a portugál António Guterrest választotta meg a világszervezet főtitkárának, aki január 1-jén lép a dél-koreai Ban Ki Mun helyébe.

2016. október 13. - A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) úgy döntött, hogy az EU tiltott állami támogatást nyújtott az Airbus repülőgépgyártó cégnek kölcsönök formájában. A WTO november 29-én szabályellenesnek minősítette a vetélytárs amerikai Boeingnek nyújtott állami szubvenciót is.

2016. október 13. - Az osztrák parlament elutasította Ausztria esetleges csatlakozását a visegrádi négyek csoportjához.

2016. október 13. - Meghalt a 88 éves Bhumibol Aduljadedzs (IX. Ráma) thai király, aki a világon a legrégebben, 70 éven át ült trónján. Utóda fia lett, aki X. Ráma néven december 1-jén lépett trónra.

2016. október 14. - Izrael felfüggesztette együttműködését az UNESCO-val, miután annak határozata - izraeli álláspont szerint - megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Templomhegyhez és a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát.

2016. október 14. - A lengyelországi Lancutban rendezték meg a visegrádi csoport (V4) államfőinek éves találkozóját.

2016. október 15. - A ruandai Kigaliban 150 ország képviselői megállapodtak a légkondicionálókban és hűtőszekrényekben használt hidrofluorkarbon (HFC) üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozásáról.

2016. október 15-16. - Az indiai Goában rendezték meg a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát tömörítő BRICS-csoport csúcsértekezletét.

2016. október 16. - Montenegróban a kormányzó baloldali Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) nyerte meg az előrehozott parlamenti választást.

2016. október 17. - Irakban átfogó hadművelet kezdődött az Iszlám Állam kezén lévő utolsó nagyváros, Moszul felszabadítására.

2016. október 20-21. - Lényegi eredmény nélkül ért véget az EU brüsszeli csúcstalálkozója, amelynek középpontjában a migrációs válság kérdése állt.

2016. október 22. - Az egyiptomi fellebbviteli bíróság helybenhagyta a hadsereg által 2013-ban megbuktatott Mohamed Murszi iszlamista elnökre kiszabott húszéves börtönbüntetést. A Murszi ellen folyó másik két perben november 15-én, illetve 22-én hatályon kívül helyezték a halálos, illetve életfogytiglani ítéleteket, és újratárgyalást rendeltek el.

2016. október 24-29. - A francia hatóságok felszámolták a dzsungel néven ismert calais-i migránstábort, amelynek több ezer lakóját befogadóközpontokba szállították.

2016. október 25. - Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte az Európai Parlament annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság alapelveit.

2016. október 26-27. - A NATO védelmi miniszterei megállapodtak, hogy a NATO együttműködik az EU-val a migráció csökkentése érdekében a Földközi-tengeren.

2016. október 27. - Az iraki jazidi kisebbséghez tartozó Nadia Murád és Lamija Aji Basár emberi jogi aktivisták kapták az Európai Parlament Szaharov-díját.

2016. október 27. - A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának ülésén megerősítették Hszi Csin-ping államfő-párfőtitkár hatalmát.

2016. október 29. - Előrehozott parlamenti választást rendeztek Izlandon, miután a tavaszi offshore-botrány miatt megbukott a jobbközép koalíció. A voksoláson egyik párt sem szerzett abszolút többséget, a kormányalakítási tárgyalások nem vezettek eredményre.

2016. október 29-30. - A kolumbiai Cartagenában rendezték meg a latin-amerikai és ibériai államok csúcstalálkozóját, amelynek fő témája Venezuela és Kolumbia helyzete volt.

2016. október 30. - Brüsszelben aláírták az Európai Unió és Kanada partnerségi szerződését és szabadkereskedelmi egyezményét (CETA). A megállapodás megkötését késleltette, hogy Belgium francia nyelvű régiója, Vallónia parlamentje napokig nem hagyta jóvá a szöveget.

2016. október 30. - Elefántcsontparton népszavazással szentesítették az új alkotmányt.

2016. október 31. - A libanoni parlament kétéves hatalmi vákuumnak véget vetve államfővé választotta Michel Aount, a hadsereg volt parancsnokát.

2016. október 31-november 1. - Ferenc pápa a svédországi Lundban a Lutheránus Világszövetség vezetőivel együtt emlékezett meg a reformáció 500. évfordulójáról.

November

2016. november 3. - Elkészült a James Webb űrteleszkóp, a világ legnagyobb űrtávcsöve, amely a NASA 26 éves Hubble-űrteleszkópjának utódja lesz.

2016. november 3. - A londoni felsőbíróság úgy határozott, hogy a brit kormánynak nincs joga parlamenti jóváhagyás nélkül elindítani az EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamatot.

2016. november 3. - Az új orosz doppingtörvény szerint börtönbüntetést is kaphatnak a sportolókat doppingolásra kényszerítő edzők és szakemberek.

2016. november 4. - Törökországban terrorizmus vádjával letartóztatták a kurdbarát párt vezetőit, a párt ezután felfüggesztette parlamenti tevékenységét.

2016. november 5. - Rigában rendezték meg a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozót.

2016. november 6. - Az amerikai támogatást élvező arab és kurd csapatok megkezdték az Iszlám Állam szíriai központja, Rakka városának ostromát.

2016. november 6. - A hivatalban lévő Daniel Ortega nyerte meg a nicaraguai elnökválasztást.

2016. november 8. - Észtországban felbomlott a hárompárti kormánykoalíció, az új kormány Juri Ratas vezetésével 21-én alakult meg.

2016. november 8. - Donald Trump milliárdos üzletember, a Republikánus Párt jelöltje nyerte meg az amerikai elnökválasztást, jóllehet Hillary Clinton, a demokraták jelöltje országosan kétmillióval több szavazatot kapott. A republikánusok a Kongresszus mindkét házában, a Képviselőházban és a Szenátusban is többséget szereztek. Amerikát és a világot is váratlanul érte Trump győzelme.

2016. november 8. - Indiában a korrupció elleni harc érdekében váratlanul kivonták a forgalomból a két legnagyobb címletű bankjegyet, ami hatalmas káoszhoz vezetett. (Az országban a fizetési tranzakciók 90 százalékát készpénzben bonyolítják.)

2016. november 13. - Bulgáriában az ellenzéki szocialisták által támogatott, oroszbarát Rumen Radev nyerte meg az elnökválasztást, ezután lemondott a jobbközép kormányt vezető Bojko Boriszov miniszterelnök.

2016. november 13. - Moldovában a húsz év után első közvetlen elnökválasztást az oroszbarát, szocialista Igor Dodon nyerte meg.

2016. november 14. - A német kormánypártok Frank-Walter Steinmeier szociáldemokrata külügyminisztert jelölték az államfői tisztségre a 2017. februári választásokon.

2016. november 15. - A modern kori Oroszország történetében példátlan módon korrupció vádjával őrizetbe vették Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési minisztert, az orosz gazdaságpolitika egyik legfőbb irányítóját, akit Vlagyimir Putyin elnök felmentett tisztségéből.

2016. november 15-20. - A tisztségéből távozó Barack Obama amerikai elnök utolsó külföldi körútján Görögországba, Németországba és Peruba látogatott. Berlinben Angela Merkel német kancellár mellett az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország és Spanyolország vezetőivel is tárgyalt, Peruban - Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai államfő társaságában - részt vett az Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcsértekezletén. Obama igyekezett megnyugtatni tárgyalópartnereit, hogy az Egyesült Államok Donald Trump elnöksége alatt is megbízható partner marad.

2016. november 16. - Oroszország kivonult a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC).

2016. november 17. - Elvi megállapodást kötöttek Ukrajna vízummentességéről az európai uniós országok.

2016. november 20. - Recep Tayyip Erdogan török elnök kijelentette: országa nem ragaszkodik tovább a minden áron való EU-csatlakozáshoz, beléphet az Oroszországot és Kínát tömörítő Sanghaji Együttműködési Szervezetbe (SCO) is. Erdogan öt nappal később azzal fenyegetőzött, hogy ha - miként erre az Európai Parlament határozatban szólított fel - felfüggesztik az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat, megnyitja a határokat az Európába irányuló migráció előtt.

2016. november 20. - Véget ért a Ferenc pápa által meghirdetett, 2015. december 8-án kezdődött irgalmasság szentéve a katolikus egyházban.

2016. november 20. - Angela Merkel német kancellár bejelentette, hogy folytatni kívánja a kormányzást, kancellár-jelöltként indul a 2017-es parlamenti választáson.

2016. november 21. - Ferenc pápa minden papra véglegesen kiterjesztette az abortusz megbocsátásának jogát.

2016. november 24. - Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista elnöke bejelentette, hogy 2017. januárban lejáró megbízatása után nem jelölteti újra magát a tisztségre, a német szövetségi parlamenti választáson indul.

2016. november 25. - Elhunyt a 90 éves Fidel Castro kubai vezető, aki 1956-tól 2008-ig vezette a kommunista karibi szigetországot.

2016. november 26. - A komoly gazdasági gondokkal küszködő Kuvaitban tíz éven belül hetedszer tartottak parlamenti választásokat, amely az ellenzék komoly előretörését hozta.

2016. november 27. - A német Nico Rosberg lett a 2016-os Forma-1-es világbajnok.

2016. november 27. - Francois Fillon nyerte meg a francia jobboldal államfőjelölt-állító szavazását, majd átvette a legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársaságiak vezetését.

2016. november 27. - Svájcban népszavazáson utasították el az atomerőművek gyorsított ütemű bezárását.

2016. november 28. - Több mint ötven év után újraindult a rendszeres légi forgalom az Egyesült Államok és Kuba között.

2016. november 29-december 3. - A Ciszjordániában kormányzó palesztin Fatah mozgalom hét év után első kongresszusán újraválasztották elnöki tisztségében Mahmud Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét.

2016. november 30. - 2008 óta először termeléscsökkentésben állapodtak meg az OPEC-tagországok. December 10-én a globális megállapodás részeként az OPEC-en kívüli kőolajtermelő országok, köztük Oroszország is termelésük összehangolt csökkentésében állapodtak meg.

December

2016. december 1. - Az Európai Parlament és a tagállamok kormányait tömörítő tanács is jóváhagyta a jövő évi uniós költségvetést, amely nagyobb összeget biztosít a migrációs válság kezelésére.

2016. december 1. - Vlagyimir Putyin orosz elnök a törvényhozás két háza előtt elmondott évértékelő és programadó beszédében hangsúlyozta: Oroszország nem akar geopolitikai konfrontációt.

2016. december 1. - Az Európai Parlament megszavazta az EU és az Egyesült Államok közti átfogó bűnüldözési adatvédelmi megállapodást, amelyet június 2-án kötöttek meg Amszterdamban.

2016. december 1. - Az amerikai törvényhozás mindkét háza megszavazta az Irán elleni szankciókról szóló törvény meghosszabbítását.

2016. december 1. - A rendkívül népszerűtlen baloldali Francois Hollande francia elnök bejelentette: nem indul a jövő évi elnökválasztáson.
2016. december 1. - A Gambiát 22 éve irányító Yahya Jammeh államfő vereséget szenvedett Adama Barrow üzletemberrel szemben az elnökválasztáson.

2016. december 2. - Felfüggesztették Venezuela tagságát a dél-amerikai közöspiaci szervezetben, a Mercosurban.

2016. december 2. - Németországban a szegénységi bevándorlás elkerülése érdekében törvényben korlátozták az uniós társállamokból érkező bevándorlók szociális ellátási jogosultságát.

2016. december 2. - Az Európai Bizottság jóváhagyta a német autópályákra vonatkozó útdíj bevezetését.

2016. december 3. - Donald Trump megválasztott amerikai elnök Kína heves tiltakozását kiváltva telefonon tárgyalt Caj Jing-ven függetlenségpárti tajvani elnökkel, jóllehet Washington 1979 óta nem tart fenn diplomáciai kapcsolatot Tajvannal.

2016. december 3. - A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) közgyűlése a sportszervezet nagyszabású reformjáról döntött.

2016. december 4. - Olaszországban népszavazáson elbukott a kormány alkotmányos reformjavaslata, a baloldali Matteo Renzi miniszterelnök december 7-én, a költségvetés elfogadása után lemondott, utóda Paolo Gentiloni addigi külügyminiszter lett.

2016. december 4. - Üzbegisztánban Savkat Mirzijojev miniszterelnök, ideiglenes államfő nyerte meg az elnökválasztást.

2016. december 5. - Az Európai Parlament illetékes bizottsága és a miniszterek tanácsa is jóváhagyta, hogy az EU területére belépő vagy azt elhagyó minden uniós és harmadik országbeli állampolgár rendszerszerű ellenőrzésen essen át.

2016. december 5. - Görögország terheit mérséklő, rövid távú adósságkönnyítésben állapodtak meg az eurózóna pénzügyminiszterei.

2016. december 6. - Lemondott Manuel Valls francia miniszterelnök, aki a Szocialista Párt jelöltjeként akar indulni a jövő évi elnökválasztáson, utóda Bernard Cazeneuve lett.

2016. december 6. - A német alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az atomerőművek bezárásának felgyorsításáról 2011-ben hozott döntés miatt kártérítésre jogosultak a németországi atomerőműveket üzemeltető vállalatok.

2016. december 6. - Angela Merkel német kancellárt újabb két évre a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé választották, de a pártot 2000 óta vezető politikus pályafutásának második leggyengébb eredményével. A CDU kongresszusa másnap menekültügyi szigorításokról határozott.

2016. december 7. - A brit parlament nem kötelező jogi érvényű határozatában támogatta a kormány menetrendjét a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat elindítására.

2016. december 8. - Az Európai Bizottság hét tagállam ellen indított kötelezettségszegési eljárást a Volkswagen-botránnyal összefüggésben.

2016. december 9. - A dél-koreai parlament felfüggesztette hivatalából a korrupciós botrányba keveredett Pak Gun Hje elnököt.

2016. december 9. - A japán parlament ratifikálta a csendes-óceáni szabadkereskedelmi övezetet megteremtő nemzetközi megállapodást (TPP).

2016. december 9. - Az orosz parlament három évre szóló, az állami kiadásokat csökkentő költségvetést fogadott el.

2016. december 11. - Romániában a parlamenti választásokon hat párt jutott be a parlamentbe, a mandátumok többségét a baloldali Szociáldemokrata Párt (PDS) és szövetségese, az ALDE szerezte meg. Az RMDSZ, amelynek listáján a Magyar Polgári Párt két jelöltje is befutó helyet kapott, a szavazatok 6,35 százalékával került be a törvényhozásba.

2016. december 11. - Bulgária 601,6 millió euró kártérítést fizetett az orosz Roszatom leánycégének a fel nem épített belenei atomerőmű számára megrendelt reaktorokért.

2016. december 11. - Kirgizisztánban népszavazáson a többség támogatta a kormányfői hatásköröket bővítő alkotmányreformot.

2016. december 15-16. - Brüsszelben rendezték meg az EU állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóját, amelynek középpontjában a migrációs válság, a védelempolitika és a gazdaság kérdései álltak. Az ülésen biztosítékokat fogadtak el az Ukrajnával kötött társulási szerződésről és megállapodtak az Oroszországgal szembeni szankciók meghosszabbításáról.

2016. december 16. - Barack Obama távozó amerikai elnök Oroszországot és személyesen Vlagyimir Putyin orosz elnököt nevezte meg a Demokrata Párt ellen az elmúlt hónapokban elkövetett hackertámadások felelőseként.

2016. december 16. - Lengyelországban az ellenzéki képviselők a szerintük a sajtószabadságot korlátozó új házszabályok és a költségvetés törvénysértő elfogadása ellen tiltakozva elfoglalták a parlament üléstermét, miközben kormányellenes tüntetések kezdődtek a szejm épülete előtt. A kormánypárt hatalomátvételi kísérletnek minősítette a történteket, de a párt elnöke, Lech Kaczynski 21-én javasolta a parlamenti ellenzék jogköreinek kiszélesítését.

2016. december 19. - Egy francia bíróság egy 15 éve húzódó ügy végén hanyagság vádjában bűnösnek mondta ki Christine Lagarde-t, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatóját, de mentesítette a büntetés alól.

2016. december 19. - Ankarában egy szolgálaton kívüli rendőr lelőtte Oroszország nagykövetét.

2016. december 19. - Berlinben egy karácsonyi vásáron kamionnal szándékosan a tömegbe hajtottak, a német hatóságok által terrorakciónak minősített támadásnak 12 halálos áldozata volt. A merényletért a felelősséget az Iszlám Állam vállalta, a feltételezett tettest, egy tunéziai férfit 23-án Milánóban lőtték le.

2016. december 20. - A szíriai konfliktus rendezéséről tanácskozott Moszkvában az orosz, a török és az iráni külügyminiszter.

2016. december 20. - Isztambulban átadták a világ legmélyebb és legszélesebb alagútját, amely Európa és Ázsia között húzódik.

2016. december 21. - A lengyel államfő beiktatta az Alkotmánybíróság új elnökét, akinek megválasztását az alkotmánybírák egy része sem tartja szabályosnak. Ugyanezen a napon az Európai Bizottság újabb ajánlásokat fogalmazott meg a lengyel hatóságok számára az elmúlt hónapok fejleményei miatt.

2016. december 21. - Az olasz parlament jóváhagyta a kormány 20 milliárd eurós bankmentő tervét.

2016. december 22. - Bejelentették, hogy a Deutsche Bank 7,2 milliárd dollár büntetést fizet az amerikai hatóságoknak jelzálogfedezetű értékpapírok szabálytalan kereskedelme miatt.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A húsvéti szent három nap - illusztráció
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:18 ]
A világ leggazdagabb emberei - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:44 ]
Eladták a Jugoszláviát - illusztráció
2024. MÁRCIUS 22.
[ 18:21 ]
Az oroszellenes szankciók kudarcot vallottak, és a nyugati pénzügyi elit Ukrajna vereségére számítva szívesen újítják fel a kereskedelmi kapcsolatokat Oroszországgal - írta Gabor Steingart újságíró a Focus magazinban megjelent cikkében. "Minden jel arra utal, hogy a Nyugat elveszettnek látja a konfliktust, és...
2024. MÁRCIUS 14.
[ 12:22 ]
Vasárnap este kezdődik, és 2024. április 8-án estig tart az iszlám hívők éves böjti időszaka, a ramadán. A ramadán a muszlim holdnaptár kilencedik hónapja, amely a hold járásától függően 29 vagy 30 napos. Az iszlám a mintegy 1,8 milliárd követőjével a kereszténység után a világ második legnagyobb vallása, és ma...
2024. MÁRCIUS 10.
[ 7:56 ]
Szerbiában is, ahogy a világ jó néhány országában, a nemzetközi nőnapot ünneplik. Vagy megemlékeznek róla. Mert van, aki azt állítja, nincs azon mit ünnepelni, hogy a nők még mindig sok tekintetben egyenlőtlen helyzetben vannak a férfiakhoz viszonyítva. Mások szerint ebben a formában, globálisan egyetlen napon megünnepelni...
2024. MÁRCIUS 8.
[ 12:49 ]
Beolvasás folyamatban