Tükör
Francois Fillon francia elnökjelöltségének napjai meg vannak számlálva?
Betűméret:             

A tavaszi francia elnökválasztás eddig egyik nagy esélyesének számító Francois Fillon volt kormányfő, megválasztott konzervatív jelölt kampánya a Le Monde című napilap megfogalmazása szerint napról napra olyan keresztúttá változik, amelyben már az egész francia jobboldal kálváriát jár. A napvilágra került információk alapján megfogalmazott gyanú, miszerint az elmúlt két évtizedben Fillon képviselőként, majd szenátorként mintegy egymillió euró közpénzt utalt át - fiktív állásokkal leplezve - feleségének és két gyermekének, olyan foltot ejtettek a tisztesség és a becsületesség jelöltjeként kampányoló Fillon imázsán, hogy a francia sajtó megítélése szerint jelöltsége tarthatatlanná vált.

Francois Fillon egyelőre folytatni próbálja a kampányát, minden megszólalásában felháborodásának ad hangot a szerinte gyalázatos rágalmak miatt, és azt állítja, hogy összeesküvés áll a háttérben. Kedden egy "nagyon professzionális rágalmazási hadjárat" áldozatának nevezte magát.

"Három hónappal az elnökválasztás előtt még soha nem készítettek elő ilyen méretű és ennyire professzionális hadjáratot egy jelölt félreállítására" - fogalmazott a konzervatív jelölt az Electronic Business Group nevű vállalkozói kör estjén.

Fillon környezete érzi a kockázatokat, de nem tervezi a jelölt visszaléptetését a ránehezedő médianyomás miatt. A volt miniszterelnök csak abban az esetben hajlandó visszalépni az elnökjelöltségtől, ha a jelenleg folyó ügyészi vizsgálat nyomán eljárás indul ellene. "Bízom az igazságszolgáltatásban. Nyugodt vagyok, és várom a vizsgálat végét" - mondta kedd este.

Elemzők szerint nem valószínű, hogy az ügyészség az elnökválasztás előtt érdemi döntést hoz az ügyben, és eljárást indít. Fillon kampányát ugyanakkor gyakorlatilag felfüggesztette a francia televíziókban és rádiókban vezető helyen részletezett botrány. A legfőbb gond, hogy Fillon többször változtatott a védekezésén, pontatlan részleteket közölt családtagjainak parlamenti munkáiról, a szóvivői pedig olyan ellentmondásos magyarázatokat adnak, hogy azokat órákon át boncolgatják a hírműsorok.

A konzervatív jelölt egyelőre semmit nem változtatott a menetrendjén, szombaton Irakba és Libanonba látogat, hogy a terrorizmus elleni harcról tárgyaljon.

Az Elabe közvélemény-kutatási intézet felmérése szerint azonban a franciák 76 százaléka nem találja meggyőzőnek a védekezését.

Miközben sem a népszerűtlen baloldali kormányzat, sem az Európai Parlamentben szintén fiktív állásokkal vádolt Marine Le Pen vezette Nemzeti Front nem kommentálja a napvilágra került információkat, a jobboldali képviselők láthatón futnak az események után, próbálják cáfolni a jelöltjük elleni vádakat, de lapértesülések szerint többségük - saját jövőjére gondolva - már menekül a süllyedő hajóról.

"A jobboldali választók meg vannak döbbenve" - mondta a Le Monde-nak egy jobboldali képviselő. A lap szerint az ellenzék vezető politikusainak többsége a színfalak mögött úgy gondolja, hogy Fillon nem tudja végigvinni a kampányt és kénytelen lesz visszalépni.

"Fillon jellemes ember és képes ellenállni. De az ellenállási képességének is vannak határai. Ha végig is tudja vinni a jelöltségét az elnökválasztásig, hogyan tudna bejutni a második fordulóba ilyen bizonytalan helyzetben?" - idézett a lap egy meg nem nevezett jobboldali politikust.

A konzervatív Le Figaro szerint a jobbközép Köztársaságiak már B terven gondolkodnak, jóllehet arról nyilvánosan még nem beszélnek. Egyesek az előválasztás két vesztese, Alain Juppé vagy Nicolas Sarkozy visszatérésében reménykednek. Alain Juppé múlt héten jelezte, hogy nem vállalja az elnökjelöltséget, amennyiben Fillon visszalép, Sarkozy környezete viszont tudatta, hogy a volt államfőhöz közel álló képviselők folyamatosan hívogatják és kérlelik őt. Sarkozy azonban egyelőre nem szólalt meg az ügyben. Máshonnan azt hallani, hogy Gérard Larcher, a szenátus elnökének neve is felmerült, a fiatalabb generációból pedig Francois Baroin, Xavier Bertrand, Laurent Wauquiez vagy Valérie Pécresse volt miniszterek vehetik át az elnökjelölt szerepét a Le Figaro című lap szerint.

A jobboldali ellenzék sokáig biztosra vette az elnökválasztási győzelmet, a képviselők nyilatkozatai viszont arra utalnak, hogy az elvileg biztos győzelmet egy hete már elérhetetlennek érzik.

Venczel Katalin (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A húsvéti szent három nap - illusztráció
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:18 ]
A világ leggazdagabb emberei - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:44 ]
Eladták a Jugoszláviát - illusztráció
2024. MÁRCIUS 22.
[ 18:21 ]
Valamivel több mint egy éve kezdődött el a nyugdíjaskártyák igénylése Szerbiában és majdnem fél éve használni is lehet. Sokan viszont azt kérdezik: de minek? A nyugdíjasoknak, de egyesületeiknek sem világos, mire fel volt a nagy hűhó, semmiért. Február végéig valamivel több mint 1,1 millió nyugdíjas igényelte és...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:37 ]
Az oroszellenes szankciók kudarcot vallottak, és a nyugati pénzügyi elit Ukrajna vereségére számítva szívesen újítják fel a kereskedelmi kapcsolatokat Oroszországgal - írta Gabor Steingart újságíró a Focus magazinban megjelent cikkében. "Minden jel arra utal, hogy a Nyugat elveszettnek látja a konfliktust, és...
2024. MÁRCIUS 14.
[ 12:22 ]
Vasárnap este kezdődik, és 2024. április 8-án estig tart az iszlám hívők éves böjti időszaka, a ramadán. A ramadán a muszlim holdnaptár kilencedik hónapja, amely a hold járásától függően 29 vagy 30 napos. Az iszlám a mintegy 1,8 milliárd követőjével a kereszténység után a világ második legnagyobb vallása, és ma...
2024. MÁRCIUS 10.
[ 7:56 ]
Beolvasás folyamatban