Tükör
A tél a pénztárcákat sem kímélte
Betűméret:             

A hosszantartó januári hideg az egyéb kellemetlenségek mellett azt is eredményezte, hogy egyes termékek hiánycikké váltak, mások viszont megdrágultak. Némelyek elképesztő mértékben.

Hiánycikké vált a tüzifa, ami, ha mégis kapható, akkor a korábbihoz képest jóval drágábban és jóval gyengébb minőségben, ára a korábbi köbméterenkénti 30-33 euró helyett elérte az 50-et. Kevesebb lett az üzletekben a friss hal, a ponty ára 350-ről 500-ra ugrott, a befagyott vizek nem teszik lehetővé a halászatot. Érezhetően megdrágult idén januárban az idényjellegű gyümölcs és főzelékféle is, a Blicnek nyilatkozó Vojislav Stanković agrárelemző pedig azt mondja, a becslések szerint a korai zöldség és gyümölcs 25 százalékos fagykárt szenvedett.

“A korai zöldség és gyümölcs főként délről, Macedóniából, Görögországból, Törökországból érkezik hozzánk, ahol ugyancsak szokatlanul hideg volt az idei tél. Minden jel arra mutat, hogy termés az idén mindenütt késni fog, ami jelentős áremelkedést von maga után. A citrusfélék például komoly fagykárt szenvedtek, ezért áruk alakulása szinte kiszámíthatatlan”, magyarázta Stanković, aki arra is rámutatott, hogy az üzletekben máris érezhető, hogy csökkent a választék.

“Az árak máris megugrottak, különösen az almáé. Egy kiló almáért akár 100 dinárt is elkérhetnek az üzletben, holott ilyen idő tájt az ára 60 dinár között szokott mozogni. Megnőtt a Lengyelországból importált alma mennyisége is, ennek az ára pedig a kilónkénti 200 dinárt is eléri”, mutat rá a szakember, aki szerint a korai hazai gyümölcs- és főzelékfélék is gyengébben fognak teremni. Becslések szerint a fóliasátrakban és üvegházakban a termelés akár egynegyedével is csökkenhet. Ha figyelembe vesszük, hogy Szerbia az elmúlt évben jelentős mennyiségű gyümölcsöt és zöldségfélét szállított külföldre, az idén várhatóan csökken a kínálat, de jelentősen nőnek az árak.

Európai szakértők előrejelzései szerint a citrom, a burgonya, egyes gyümölcsfélék és más növényi kultúrák ára az elkövetkező időszakban 24-40 százalékkal emelkedhet a piacokon csakúgy, mint a nagyobb üzletekben.

Dragoljub Rajić, az üzleti együttműködési hálózat igazgatója szerint a mezőgazdasági termékek ára a gyenge termelési kapacitások miatt ugrott meg. Mint rámutatott, a nagy fagyok idején sok piac ki sem nyitott, hiszen a friss áru azonnal elfagyott volna. Szerinte az árak szédületes emelkedése a fagyok megszüntéig fog tartani.

Húsért, sajtért Szegedre

Amikor pedig az árak Szerbiában az égbe szöknek, akkor a polgárok évtizedes beidegződések mentén, szétnéznek a környező országokban és megindul a bevásárló turizmus. Az első számú úticél továbbra is Magyarország, ahol a fogyasztók szerint a legkedvezőbb áron a legnagyobb választékot kínálják.

A családi bevásárlókörutak első sorban a határ mentén élők számára kifizetődők. Az itt élők kerülnek-fordulnak és “átugranak” Szegedre, hogy egy kicsit feltöltsék a hűtőt vagy felöltöztessék magukat vagy a gyerekeket.

“Magyarországon nemrég jelentős mértékben csökkentették az egyes élelmiszerek, pl. a baromfihús és a tejtermékek áfáját. A hús átlagban 50-100 dinárral olcsóbb, a sertéshús odaát 320 dinárba jön ki, nálunk meg 400-ba. Egyedül a marhahús az, ami itt is, ott is, ugyanannyiba kerül. Az átutazók szívesen vásárolnak sajtot, ami gyakran jobb minőségű és akár 150 dinárral is olcsóbb”, magyarázta a Blicnek Király István, a zentai fogyasztóvédelmi egyesület munkatársa, aki szerint a magyarországi kedvezőbb üzemanyagárak is arra ösztönzik a szerbiai családokat, hogy a havi nagybevásárlást “odaát” intézzék el, hiszen Magyarországon az üzemanyag is olcsóbb, nem mellesleg, jobb minőségű is. Mint mondja, kifizetődőbb azonban Szerbiában forintot vásárolni, mint a szomszédban eurót váltani.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A húsvéti szent három nap - illusztráció
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:18 ]
A világ leggazdagabb emberei - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:44 ]
Eladták a Jugoszláviát - illusztráció
2024. MÁRCIUS 22.
[ 18:21 ]
Valamivel több mint egy éve kezdődött el a nyugdíjaskártyák igénylése Szerbiában és majdnem fél éve használni is lehet. Sokan viszont azt kérdezik: de minek? A nyugdíjasoknak, de egyesületeiknek sem világos, mire fel volt a nagy hűhó, semmiért. Február végéig valamivel több mint 1,1 millió nyugdíjas igényelte és...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:37 ]
Az oroszellenes szankciók kudarcot vallottak, és a nyugati pénzügyi elit Ukrajna vereségére számítva szívesen újítják fel a kereskedelmi kapcsolatokat Oroszországgal - írta Gabor Steingart újságíró a Focus magazinban megjelent cikkében. "Minden jel arra utal, hogy a Nyugat elveszettnek látja a konfliktust, és...
2024. MÁRCIUS 14.
[ 12:22 ]
Vasárnap este kezdődik, és 2024. április 8-án estig tart az iszlám hívők éves böjti időszaka, a ramadán. A ramadán a muszlim holdnaptár kilencedik hónapja, amely a hold járásától függően 29 vagy 30 napos. Az iszlám a mintegy 1,8 milliárd követőjével a kereszténység után a világ második legnagyobb vallása, és ma...
2024. MÁRCIUS 10.
[ 7:56 ]
Beolvasás folyamatban