Tükör
Holland választások: Geert Wilders még ha győz is, veszít
Betűméret:             

Szélsőséges és iszlámellenes kijelentései miatt politikai elszigeteltségre számíthat Geert Wilders bevándorlás ellenes politikus, aki az elemzők szerint a szerdai holland parlamenti választások győztese lehet, de koalíciós partner hiányában aligha lenne képes kormányt alakítani.

Wilders 1963. szeptember 6-án, a hollandiai Limburg tartományhoz tartozó Venlo városában született.

Az euroszkeptikus politikus 1998 augusztusától 2002 májusáig a holland képviselőház tagja, 2002 júliusától pedig a Mark Rutte vezette Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) nevű jobboldali liberális párt képviselője volt. Egy 2004-ben létrehozott egyszemélyes alapítványt 2006 februárjában párttá alakított Szabadságpárt (PVV) néven. Ez az alakulat 2006-ban bekerült a holland parlament alsóházába, ahol az ország ötödik legnagyobb pártjaként 9 képviselői helyet szerzett.

Eddigi legnagyobb győzelmét 2010-ben érte el, amikor a holland parlament alsóházában 24 képviselői hellyel rendelkezett. 2010-ben a holland kormány csak a Szabadságpárt támogatásával tudott megalakulni, Wilders azonban 2012 áprilisában visszavonta támogatási együttműködését Mark Rutte első kisebbségi kormánykoalíciójától. Ennek nyomán előrehozott választásokat írtak ki. A Szabadságpárt jelenleg 15 mandátummal rendelkezik.

A PVV a Nagy-Britannia unós tagságáról tartott és a "kilépéspártiak" győzelmével végződött 2015. júniusi referendumot követően kezdeményezte, hogy tartsanak népszavazást Hollandiában is unióból való távozásról. A hágai parlament azonban jelentős többséggel leszavazta Geert Wilders "Nexit" nevet kapott népszavazási javaslatát.

Egyes vélemények szerint Wilders az iszlámot bíráló és a bevándorlást ellenző Szabadságpárt választási győzelme esetén kivezetné Hollandiát az Európai Unióból és feladná az eurót, mint fizetőeszközt.

Geert Wilders nyílt iszlámellenessége miatt folyamatosan halálos fenyegetések érik, 2004 óta állandó rendőri védelem alatt áll. Többször vádolták meg a muszlimokkal szembeni hátrányos megkülönböztetése és nyílt idegengyűlölete miatt, az államügyészség 2007-ben azonban ejtette a vádakat.

Legutóbb 2016 tavaszán indult per ellene gyűlöletbeszéd, kisebbség elleni uszítás és diszkrimináció miatt. A vád szerint Wilders 2014-ben azt a kérdést tette fel támogatóinak, hogy több vagy kevesebb marokkóit akarnak-e Hollandiában. A válasz az volt, hogy "kevesebbet", amire Wilders azt válaszolta: "Mi meg tudjuk oldani". A holland bíróság december elején bűnösnek találta a politikust, de nem szabott ki büntetést. 2016 tavaszán tett kijelentése szerint az iszlám nem tartozik Európához. Hozzátette, meg kell tisztítani az országot az iszlámtól, és le kell zárni a határokat.

Wilders több dokumentumfilm forgatókönyvírója és producere volt, egy filmet is rendezett. Saját korábbi közlése szerint a Fitna (Küzdelem) című, 2008-as dokumentumfilmjével - amelyben a 2001-ben New Yorkban és a 2004-ben Madridban elkövetett merényletek hátterét dolgozta fel - egyebek között azt kívánta illusztrálni, hogy az iszlám szent könyve, a Korán "fasiszta", a vallás prófétája pedig "barbár" volt. A film internetes oldalakon megosztott részletei miatt több muzulmán állam heves reakcióit váltotta ki. A Fitna miatt az al-Kaida halállistáján szerepel. A film bemutatóját követően a brit parlament felsőháza egy ide vonatkozó uniós jogszabályra hivatkozva beutazási tilalmat rendelt el ellene 2009-ben.

Geert Wilders 1992-ben vette feleségül a magyar származású Márfai Krisztinát, gyermekük nem született. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A húsvéti szent három nap - illusztráció
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:18 ]
A világ leggazdagabb emberei - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:44 ]
Eladták a Jugoszláviát - illusztráció
2024. MÁRCIUS 22.
[ 18:21 ]
Az oroszellenes szankciók kudarcot vallottak, és a nyugati pénzügyi elit Ukrajna vereségére számítva szívesen újítják fel a kereskedelmi kapcsolatokat Oroszországgal - írta Gabor Steingart újságíró a Focus magazinban megjelent cikkében. "Minden jel arra utal, hogy a Nyugat elveszettnek látja a konfliktust, és...
2024. MÁRCIUS 14.
[ 12:22 ]
Vasárnap este kezdődik, és 2024. április 8-án estig tart az iszlám hívők éves böjti időszaka, a ramadán. A ramadán a muszlim holdnaptár kilencedik hónapja, amely a hold járásától függően 29 vagy 30 napos. Az iszlám a mintegy 1,8 milliárd követőjével a kereszténység után a világ második legnagyobb vallása, és ma...
2024. MÁRCIUS 10.
[ 7:56 ]
Szerbiában is, ahogy a világ jó néhány országában, a nemzetközi nőnapot ünneplik. Vagy megemlékeznek róla. Mert van, aki azt állítja, nincs azon mit ünnepelni, hogy a nők még mindig sok tekintetben egyenlőtlen helyzetben vannak a férfiakhoz viszonyítva. Mások szerint ebben a formában, globálisan egyetlen napon megünnepelni...
2024. MÁRCIUS 8.
[ 12:49 ]
Beolvasás folyamatban