"A következő választásokat 2020-ban kell tartani" - mondta Theresa May, amikor tavaly július 13-án átvette a miniszterelnöki tisztséget David Camerontól.
Cameron alig több mint egy évvel korábban, a 2015 májusában megtartott parlamenti választásokon váratlanul jó eredménnyel, abszolút - bár korántsem elsöprő, 15 fős - alsóházi többség birtokában önállóan alakíthatott kormányt a Konzervatív Párt élén. Az előző, 2010-es választásokat is a Konzervatív Párt nyerte, de akkor még nem abszolút többséggel, így évtizedek óta először koalíciós kormány alakult Nagy-Britanniában a Liberális Demokraták részvételével.
A két évvel ezelőtti választások után Cameron helyzete stabilnak tűnt - egészen 2016. június 24-ének hajnaláig, amikor elkezdtek befutni a brit EU-tagságról tartott előző napi népszavazás első eredményei. Kora reggelre egyértelművé vált: a bennmaradás mellett kampányoló Cameronra a Brexit-tábor, vagyis kilépést pártolók szűkös, 51,9 százalékos többséggel ugyan, de vereséget mértek.
David Cameron még aznap bejelentette lemondását, és a Konzervatív Párton belüli választási procedúra eredményeként Theresa May addigi belügyminiszter költözhetett be nem egészen egy hónappal később a Downing Street 10. alatti miniszterelnöki rezidenciára.
A 60 éves May - Nagy-Britannia második női miniszterelnöke Margaret Thatcher után - az EU-népszavazás kampányában Cameronhoz hasonlóan a bennmaradást pártolta, ám a kampányrendezvényeken alig volt látható, és amikor a nyáron átvette az irányítást, saját szövetségeseit is meglepő lendülettel szórta ki a kormányból Cameron EU-párti híveit, mindenekelőtt George Osborne pénzügyminisztert.
Ezután meghirdette azóta politikai mottójává vált programját, amely szerint "Brexit means Brexit" - a Brexit Brexitet jelent, vagyis nincs visszaút a brit EU-tagságról tartott népszavazás után, az Egyesült Királyság ki fog lépni az Európai Unióból.
Theresa May Brexit-politikája az eltelt nem egészen egy évben "hard Brexit-politikává" fejlődött. A brit politikai szótárban meghonosodott "hard (kemény) Brexit" kifejezés azt a forgatókönyv-változatot jelenti, amelynek alapján az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnésével együtt kivonul az Európai Unió egységes belső piacáról is.
May ezt a célt tűzte ki a Brexit-tárgyalások stratégiáját felvázoló kormányzati Fehér könyvben. A brit miniszterelnök szerint az Egyesült Királyság azért nem maradhat az EU egységes belső piacának tagja uniós tagságának megszűnése után, mivel ha fenntartaná teljes jogú tagságát e piacon, ahhoz olyan feltételeket kellene teljesítenie, mintha nem is lépett volna ki az EU-ból.
E feltételek közül May kormánya mindenekelőtt a más EU-országokból érkező munkaerő szabad beáramlásának uniós alapelvét veti el, azzal az érveléssel, hogy a tavalyi népszavazáson a brit választók többsége is e szabadságjog addigi érvényesítési formája ellen voksolt.
A probléma ezzel azonban az, hogy ellentmond a Konzervatív Párt Cameron és EU-párti szövetségesei által összeállított 2015-ös választási programjának, amelyben külön szerepelt, hogy Nagy-Britanniának az EU egységes belső piacán a helye.
Szerepelt az akkori tory választási programban az is, hogy a brit kormány az évtized végéig leépíti, a jövő évtized első évében pedig többletbe fordítja a 2008-2009-es recessziós évből örökölt példátlan, a brit hazai össztermék (GDP) 11 százalékát meghaladó államháztartási hiányt.
Theresa May pénzügyminisztere, Philip Hammond tavaly azonban közölte, hogy az új kormány már nem törekszik e cél elérésére, mivel az EU-népszavazás óta "megváltoztak" a gazdasági körülmények.
May viszont mindeddig ódzkodott a saját választási programja alapján kiírandó új választások meghirdetésétől, elsősorban arra hivatkozva, hogy ez felesleges újabb bizonytalanságot teremtene éppen a brit EU-tagság megszűnéséről folytatandó tárgyalások kritikus kezdeti szakaszában. Mindemellett a választási törvény ötéves rögzített parlamenti mandátumot rögzít, amelytől csak kétharmados szavazati többséggel lehet eltérni.
A következetes közvélemény-kutatási adatok azonban arról győzhették meg a kormányfőt, hogy mégis érdemes lehet vállalni egy gyorsan lebonyolított előrehozott választás kockázatát.
A jelenlegi felmérések ugyanis egyöntetűen arra vallanak, hogy a Konzervatív Párt megsokszorozhatja 15 fős alsóházi többségét. A legnagyobb brit közvélemény-kutató cégek legutóbbi vizsgálatai szerint a Konzervatív Pártra most 43-45 százalék, a legnagyobb ellenzéki erőre, a Munkáspártra 23-25 százalék voksolna.
A nem arányos brit választási rendszer alapján - amely csak egyéni jelölteket ismer, és minden választókerületben az a jelölt győz, aki a legtöbb egyéni voksot kapta, akkor is, ha a többi indulóra együtt többen szavaztak - e megoszlás érvényesülése földcsuszamlásszerű győzelemhez és akár százfős alsóházi többséghez is hozzásegítheti a Konzervatív Pártot, még annak figyelembe vételével is, hogy a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt most sokkal erősebb, mint a korábbi választások idején.
Ez a kilátás a jelenlegi vérszegény, 15 fős konzervatív alsóházi többség birtokában valószínűleg túl csábító ahhoz, semhogy ki lehetne hagyni, különös tekintettel arra, hogy az elmúlt hetekben a tory alsóházi hátország lázadói több sarkalatos törvényalkotási programban meghátrálására kényszerítették a kormányt.
Ha a mostani közvélemény-kutatási adatok érvényesülnek a június 8-ai választásokon, Theresa May e hazai problémája egy csapásra megszűnik, ráadásul a kilépési feltételekről folytatandó tárgyalásokat is a jelenleginél sokkal szilárdabb mandátummal és parlamenti háttérrel felvértezve kezdheti el az Európai Unióval.
Kertész Róbert (MTI)
Nincs hozzászólás. Legyen az első!