2012. május 22., kedd
Júlia, Rita, Emil napja
Júlia, Rita, Emil napja
Ha nem lennénk sajnálatos módon érintettek, akár jól el is szórakozhatnánk azokon a fura politikai jelszavakon és üzeneteken, amelyekkel mostanában traktálnak bennünket a szerbiai politikai színtér szereplői, különös tekintettel a közelgő választásokra. Például a radiknak azon az üzenetén, amit a Hágából dirigáló ©eąelj vajdával ékesített falragaszokon tolmácsolnak nekünk akkora betűkkel, hogy majd ki szúrja a szemünket:
„NEM AKARUNK BELÉPNI AZ EURÓPAI UNIÓBA!”
A fél várost beborító kék plakátok egyenesen azt sugallják, hogy Szerbia egy emberként elutasítja a csatlakozást célzó ármánykodást, mintha az uniós kormányok mással sem foglalkoznának mostanában, minthogy megpróbálják lépre csalni Szerbiát, és suttyomban felzárkóztatni Európához.
A cellalakó helytartója, Dragan Todorović az egész lakosság véleményét kifejezni hivatott állásfoglalást nemes egyszerűséggel imígyen fogalmazta meg: „Ha nem kellünk nekik, akkor ők sem kellenek nekünk!”
Ám „nekünk” már azért sem kellenek, mert el akarják rabolni tőlünk Koszovónkat.
Vuk Jeremić külügyminiszter kissé cizelláltabban fogalmazza meg azonos fogantatású nézeteit. Szerinte azért nem kell tragikusan felfogni az uniós tagjelöltség esetleges elutasítását, mert az nem is annyira fontos az országnak. A csatlakozásra úgyis csak hosszú évek után kerülhet sor, és ki tudja, hogy addigra mi lesz az Európai Unióból?
Vagyis: minek sietni a belépéssel, amikor úgyis széthullik ez a közösség, és akkor az orosz föderáció – amelynek addigra természetesen Szerbia is tagja lesz - legmagasabb állami kitüntetéssel adózik majd Jeremićnek bölcs előrelátásáért.
Nemcsak a radik és Jeremić ágál – ki nyíltan, ki burkoltabban – az uniós tagság ellen, hanem sokan mások is. Például azok az elemzők, akik holtbiztosra veszik, hogy az EU belebukik a mostani pénzügyi válságba, és a tagállamok hamarosan visszavonulnak a maguk szűk nemzeti határaik közé, sutba vágják a közösködés eszméjét, és ott folytatják a történelmet, ahol a világháború előtt abbahagyták. Akkor meg minek nekünk a tagság?
Az ex-radikális haladók ugyan, ha szégyenlősen is, még lobogtatják az uniós zászlót (kicsit sok lenne a pálfordulás ilyen rövid idő alatt, beleszédülnének a hívek), de lelkük mélyén ők is inkább az orosz föderációt részesítenék előnyben. A napokban azzal a nemes szándékukkal irányították magukra a figyelmet, hogy megkísérlik előmozdítani a történelmi a megbékélést a horvátokkal.
Fel is kerekedett küldöttségük az elegáns Tomislav Nikolić vezetésével (aki immár a piacra is Armani-öltönyben jár kačkavaljért, a ©eąelj-trikót pedig rég kidobta a szemétbe), hogy a szomszédos Vukováron elcsevegjen a helyi szerbekkel, hátha baráti koccintgatás közben sikerül a horvátokat is kiengesztelni. Csak azzal nem számolt a derék Tómó, hogy a vukováriakat nem lehet megtéveszteni a cégér átfestésével.
Így hát őt és hű fegyverhordozóját, Aleksandar Vučićot úgy kipenderítették Horvátországból, hogy a lábuk se érte a földet. Pontosabban nem is érhette, már mint a horvát földet, mert azonnal visszafordították őket a határon. A vukovári rendőrfőnök ugyanis úgy találta, hogy a volt radik spacirozása az egykori JNA által szétlőtt, ám mostanra kitakarított és részben újraépített Vukovár utcáin nyugtalanságot keltene a lakosság körében.
A szomszédok nyilván nem felejtették el a haladóvá avanzsált Nikolićnak azt a meggondolatlan kijelentését, hogy most már nem akarják ugyan háborúzással kiterjeszteni Nagy-Szerbia határait a Virovitica—Karlovac—Karlobag vonalig, mint radikális korszakukban, de azért békés eszközökkel szeretnék elérni ezt a célt – talán úgy, hogy a horvátok barátságosan átengedik nekik területeiket.
Nem sikerült a stílusváltás az SPS-es Ivica Dačićnak sem, aki három éve pártja súlyához képest aránytalanul magas pozíciót tölthet be a szerb államban, mint a demokraták alkalmi szövetségese. Ám hiába az európai felzárkózás melletti elkötelezettség hangoztatása, ha időnként kibuggyan belőle „szlóbói énje”. A múlt héten újra megpergette a háborús dobokat, mintha még mindig a vészterhes kilencvenes években járnánk, és most is Miloąević szóvivőjeként ámítaná a jónépet, mint anno dacumál.
Meg kell tartani a félelem egyensúlyát Pristinával szemben, vélekedett az aktuális miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter, nagy hibának nevezve azt az állásfoglalást, hogy Szerbia nem fogja fegyveresen védelmezni a koszovói szerbeket „a rablókkal szemben”. A rablók alatt Hashim Thaci koszovói kormányfőt és társait értve.
Majd amikor azzal vádolták, hogy szavaival egy újabb háború veszélyét idézi fel, így válaszolt:
„Mit kellett volna üzennem Pristinának? Hogy nyugodtan támadják meg Mitrovicát, mi pedig megtapsoljuk, mert egy lépéssel közelebb kerültünk az Európai Unióhoz?”.
Ha azt vesszük, hogy még ki se írták a választásokat, akkor szép kis puskaporos kampánynak nézünk elébe.
J. Garai Béla
Azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, hogy a szerbiai elnökválasztás második fordulója a keserű kijózanodást hozta nekünk. A ráébredést arra a régi igazságra, hogy... >>
Már csak abban bízhat az ember ebben a nagy hajcihőben, ami a voksolás körül zajlik, hogy megússzuk utcai zavargások nélkül, és az elnökválasztás május huszadikai... >>
Egyelőre még teljesen zavaros a víz a választási pocsolyában, a dicsekvések tömjénfüstjében nehéz kivenni, hogy valójában ki mennyit teljesített: ki győzött és ki az,... >>
Magyar nemzetpolitika