2012. május 22., kedd
Júlia, Rita, Emil napja
Júlia, Rita, Emil napja
Kínosabb botrány nem is képzelhető el annál, mint amikor kisstílű politikai acsarkodás árnyékol be egy olyan magasztos rendezvényt, amilyen az újvidéki razzia hetvenedik évfordulójáról való megemlékezés volt, vagy amilyennek lennie kellett volna. Ám sajnos, az idei másról marad emlékezetes.
A dunai rakparton, Jovan Soldatović Család című, a „hideg napok” tragédiáját méltó módon felidéző megrázó erejű szoborkompozíciója mellett megrendezett hétfői kommemorációra ugyanis a szerb egyház bácskai püspökének önkényes fellépése nyomta rá bélyegét. Senki sem vitatja el az egyház szerepvállalását ezen a mély lelki sebeket feltépő rendezvényen, a kegyeleti szertartás magasztosságát, csak a SPC-nek az az igyekezete kelt visszatetszést, hogy kisajátítsa a megemlékezést a kegyetlen vérengzés áldozataira.
Az történt, hogy Irinej Bulović püspök utasítására a SPC rendfenntartói – mintegy harminc fehér miseruhás fiatal – egyszerűen megakadályozták a püspök úr által nemkívánatosnak ítélt személyek belépését a meghívottak számára fenntartott, kerítéssel elhatárolt részbe. Nemcsak Egeresi Sándor tartományi házelnököt és Igor Pavličić újvidéki polgármestert és munkatársaikat tartóztatták fel, hanem Nikowitz Oszkár magyar és Joseph Levi izraeli nagykövetet is.
Aleksandar Jovanović újvidéki tanácselnök később azt nyilatkozta, hogy a püspökség rendfenntartói testi erővel akadályozták meg, hogy eljussanak a rendezvény színhelyére.
Azon felül, hogy e gesztussal mélyen megsértették és kiskorúsították a tartományi és városi elöljáróságot, még példátlan diplomáciai botrányt is kiváltottak. Kizárni a meghívottak közül Magyarország nagykövetét különösen az után, hogy Budapesten a napokban konferenciával, alkalmi kiállítással és emléktábla-avatással emlékeztek meg a magyar csendőri és katonai alakulatok által elkövetett vérengzésről, akkora otrombaság, hogy párját ritkítja! Mint ahogyan az izraeli nagykövet távoltartása is durva sértésként fogható fel.
A politikai élet és a diplomácia képviselőinek diszkriminációját a püspökség azzal indokolja, hogy a kommemorációt a SPC és az újvidéki zsidó hitközség rendezte, ezért azon nem volt helye a politikai szónoklatoknak. Önkényes fellépésével azonban a bácskai szerb püspökség maga mutatott példát egy ilyen rendezvény elpolitizálására.
Újvidéken közismert tény a püspöki palota és a demokraták irányította városháza közötti ellentét, a bácskai püspök és Igor Pavličić évek óta tartó viszálya, hiszen január 23-a előtt is naponta történt pengeváltás, egymást váltották a vádaskodások. Arra azonban senki sem számított, hogy az ellenségeskedés idáig fajulhat.
Amikor a szerbiai társadalmi viszonyok bírálói a szekularitás alkotmányos elvének megsértésére hivatkoznak, akkor nyilvánvalóan a SPC ilyen hozzállására gondolnak. A szóban forgó egyházi vezető e napokban kiadott közleményeit olvasva az embernek óhatatlanul az a benyomása, hogy itt már nem is polgári parlamenti demokráciáról van szó, hanem egy egészen másfajta társadalmi berendezkedésről, aminek a huszonegyedik századhoz nem sok köze van.
Nem hiszem, hogy akadna közösségünkben, aki ne ítélné el az 1942-es razzia iszonyatos kegyetlenségét, a magyar csendőrök és katonák oktalan vérengzését, az indokolatlan és ítélet nélküli kivégzéseket a jeges Duna partján. Még akkor is, ha ismerjük az előzményeket, a Sajkás vidéki partizánakciókat és az ezek felszámolását célzó hatósági akciókat. Elvégre a nyilasok által később kivégzett Bajcsy-Zsilinszky Endre miniszterelnök már 1942-ben elítélte a véres megtorlást, találóan jósolva meg, hogy a magyar csendőrség bűneiért egyszer majd a délvidéki magyaroknak fogják benyújtani "a becstelenségek számláját". Az áldozatok iránti kegyelet hatja át Cseres Tibor Hideg napok című regényét és a belőle készült, megrázó filmet is.
Sajnos, az 1944-45-ös megtorlás, az erőszak spiráljának magyar áldozatai megkövetesére ezideig nem történt kísérlet szerb alkotók részéről.
Lehet, hogy itt élő kisebbségiként talán túl érzékenyek vagyunk bizonyos megfogalmazásokra, de a fentiek tudatában meglehetősen disszonánsan hangzott Irinej püspök beszédének az a része, amelyben a helyi magyarok bűnrészességét emlegette.
„Sajnos, akadtak magyar szomszédok, akik osztoztak a jóban és rosszban más vallású és nemzetiségű szomszédaikkal, ám a megszállók oldalára álltak és részt vállaltak e szörnyű bűncselekményben. Vérszomjasabbak voltak, mint a vadállatok e bűnök elkövetésében, melyekért maga az ördög is szégyenkezne. Keresztényekként megbocsáthatunk nekik, de nem felejthetünk, hogy az ilyen cselekedetek ne ismétlődhessenek meg”.
A megbocsátás őszinte szándékával hetven év után talán mégis inkább Teleki Pálra, Bajcsy-Zsilinszky Endrére és azokra az újvidéki szomszédokra illett volna emlékeztetni, akik azokban a vészterhes időkben életüket kockáztatva menedéket nyújtottak veszélyeztetett szomszédaiknak. Merthogy ilyenek is voltak.
J. Garai Béla
Azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, hogy a szerbiai elnökválasztás második fordulója a keserű kijózanodást hozta nekünk. A ráébredést arra a régi igazságra, hogy... >>
Már csak abban bízhat az ember ebben a nagy hajcihőben, ami a voksolás körül zajlik, hogy megússzuk utcai zavargások nélkül, és az elnökválasztás május huszadikai... >>
Egyelőre még teljesen zavaros a víz a választási pocsolyában, a dicsekvések tömjénfüstjében nehéz kivenni, hogy valójában ki mennyit teljesített: ki győzött és ki az,... >>
Magyar nemzetpolitika