2012. május 22., kedd
Júlia, Rita, Emil napja
Júlia, Rita, Emil napja
Szörnyű álmom volt az éjszaka! Teljesen átizzadtam a pizsamám (vacak kínai műszálas flanel), pedig a hálószoba igazi jégverem, a gázkályhában csak a pilóta pislog, ennyire futja a büdzsémből.
Igazi lidércálom volt, nem kívánom legnagyobb ellenségemnek sem. Nem csoda, ha olyan erős fejfájással ébredtem, hogy rögtön be kellett kapnom egy aszpirint.
Azt álmodtam, hogy fekete bárány lettem.
Na persze, átvitt értelemben. Este még teljesen rendben voltam, nem volt kutya bajom, a késő esti híradó mellett aludtam el, mint minden normális polgár. Aztán amint álomba süllyedtem, valamilyen különös nyugtalanság fogott el. Olyasmi, mint a madárinfluenza, csak ez nem lázzal és torokfájással jár, hanem valami buta dacosággal. Aminek következtében folyton elcsatangoltam a nyájtól, sőt szembe kerültem vele, és mint az oktondi kos, fejjel mentem a falnak.
Borzasztóan szenvedtem miatta, igazi énem kétségbeesetten próbált ellenállni, de ez a konok kór, ami álmomban hatalmába kerített, erősebbnek bizonyult.
Valami dereng, hogy egy kerekasztalbeszélgetésen vettem részt... Ahol mindenki okos érvekkel ecsetelte a közösségünket irányító politikusok bölcs intézkedéseit, csak én állítottam mindennek az ellenkezőjét e súlyos szindróma hatására.
Közben lelkem mélyén éreztem, hogy rossz úton járok, hogy nekik van igazuk, és próbáltam is helyeselni, de pont az ellenkezője jött ki a számom. Szörnyű volt! Egyszerűen képtelen voltam visszafogni azt a rettenetes makacsságot, amit ez az iszonyatos álom rámkényszerített.
Amikor ők azzal érveltek, hogy vezetőink okkal érdemlik ki, hogy rendszeresen a címoldalon szerepeljenek lapjainkban, méghozzá verzálos címekkel és hozzá illő nagy méretű portrékkal, hiszen ők a mi jótevőink, mindennél fontosabbak nekünk, az én számon – akaratom ellenére – olyan szörnyűség szaladt ki, hogy ez bizony nem más, mint tömjénezés.
Mintha még olyan irtóztató dolgot is elkottyantottam volna, ha jól emlékszem, hogy egy-egy ünnepi lappéldányban több a tömjénfüst, mint a telepi kistemplomban az éjféli misén.
Aztán egy heveny roham arra a meggondolatlan kijelentésre késztetett, hogy behízelgő újságíróink valóságos celebeket csinálnak vezetőinkből.
Persze, csakis ennek a különös nyavalyának a hatására mondhattam ilyesmit, mert amúgy, éberen magam is a lelkes követők közé tartozom, ezúttal is tiszteltetem őket és a kedves családtagokat is. Viszont a celebeket egyenesen utálom, rosszul leszek tőlük.
Hát csoda, ha emiatt kivert a hideg veríték?
De ez még nem minden! Egy másik álomkép is borzasztóan meggyötört.
Kissé összemosódik már az emlékezetemben, de mintha egy tisztes társaságban lettem volna... Csupa rendes, nemzeti azonosságtudatú polgártársammal egyetemben.
Arról meséltek lelkendezve, hogy milyen felemelő érzés volt felvonulni Budapesten a nemzeti összefogás demonstrációján. Védeni a hazát az uniós gyarmatosító törekvésekkel szemben. Azoktól a nyugati balliberális vagy mit todom én milyen színű bankároktól, akik nem képesek elviselni, hogy a fideszkormány ilyen csodálatos sikereket ér le unortodox gazdaságpolitikájával. Igaz, egyelőre, átmenetileg inkább csak a negatív következményekkel kell szembenézni, de a távlatok igazán biztatók.
Éppen ez nem tetszik az undok brüsszeli funkciknak, ezért is kötnek bele folyton Matolcsy miniszter úr párját ritkító gazdasági elképzeléseibe azzal az ürüggyel, hogy a kormány lerombolja a demokráciát.
Erre mivel tromfolok én, vagyis az álmomban megvazart énem?
Hogy nem értem: miért tüntetnek az EU ellen, ha egyszer már sikerült bejutni ebbe az elit kulturtársaságba, és elfogadták a játékszabályokat? Abba a közösségbe, ahol nem illik egypárti alkotmányt hozni és megregulázni a médiát meg az igazságszolgáltatást.
De legisleginkább azt nem értem, hogy miért megyünk oda tüntetni mi, határon túliak, akik azért imádkozunk nap nap után, hogy ezt a mi nyavalyás országunkat is vegyék már fel végre!
Hogy akkor Budapesten az EU ellen tüntetünk, itthon pedig azért, hogy mielőbb csatlakozhassunk?
Még most is kiráz a hideg, ha ez a zavaros, ez a rémísztő lázálom jut az eszembe!
Még szerencse, hogy amint megittam a reggeli kávét, lassan magamhoz tértem. Természetesen én is keményen elítélem az akadékoskodó Barrosót, a smucig Merkel asszonyt meg a körmönfont Sarközyt. Magyar az ilyen egyáltalán?
Ha ott lettem volna a tüntetésen, bizisten nem állom meg, hogy ne vágjak kupán egy spacírozó nyugati újságírót az „El a kezekkel hazánktól” táblával.
Sajnálom, hogy nem utazhattam el, és nem csatlakozhattam 400 001-dikként e nemes tiltakozáshoz. Csak a piszkos anyagiak tartottak vissza. Ki kellett ugyanis fizetni az elmaradt gázszámlát.
J. Garai Béla
Azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, hogy a szerbiai elnökválasztás második fordulója a keserű kijózanodást hozta nekünk. A ráébredést arra a régi igazságra, hogy... >>
Már csak abban bízhat az ember ebben a nagy hajcihőben, ami a voksolás körül zajlik, hogy megússzuk utcai zavargások nélkül, és az elnökválasztás május huszadikai... >>
Egyelőre még teljesen zavaros a víz a választási pocsolyában, a dicsekvések tömjénfüstjében nehéz kivenni, hogy valójában ki mennyit teljesített: ki győzött és ki az,... >>
Magyar nemzetpolitika