Elhangzott a kormányfői expozé, lezajlott a miniszterek bemutatkozása, és most valamennyien kíváncsian várjuk, hogy miként fog teljesíteni az új csapat a tettek mezején. Remélhetőleg mindenki bírja majd az energikus Aleksandar Vučić diktálta iramot, nem csak a kormánytagok, hanem a képviselők is, akiket szokatlan módon arra szólított fel, hogy teljes erőbevetéssel dolgozzanak, „aludjanak, étkezzenek és tisztálkodjanak itt”, mármint a képviselőházban, mert július 15-éig, ha törik, ha szakad, el kell fogadniuk a reformtörvények csomagját. Vegyenek példát róla, aki „egész nap nem evett, nem ivott”, úgy hogy még a hetven oldalas programbeszédét is alig tudta végigolvasni.
Még nem hallottam külföldi miniszterelnök szájából, hogy ekkora önfeláldozásra buzdították volna munkatársaikat, Winston Churchill is csak vért, verítéket és könnyeket ígért a briteknek a háborút követően, de nem kérte az alsóház tagjaitól, hogy ne menjenek haza, és aludjanak a House of Commons-ban. Vagy hogy a kormányelnökök maguk állták volna a parlamenti koktélparti költségeit, mint ahogyan Vučić tette, de hát máshol talán nem is voltak akkora bajok, mint nálunk. Az is beleillett ebbe a populista forgatókönyvbe, hogy vidékről érkezett haladópárti aktivisták „spontán” nagygyűlést szerveztek a parlament előtt, nemzeti zászlókkal, transzparensekkel és egyéb mítinges relikviákkal, hogy az új kormányfő az egész napos megerőltető parlamenti munka után oda állhasson eléjük, és fáradtan bár, de a meghatódottságtól párás tekintettel elmondhassa nekik, mennyire szereti őket, és hogy nem fogja megengedni, hogy „a tolvajok és a tájkunok irányítsák az országot”. Utoljára Slobodan Milošević szájából hangzott el ugyanitt mítinges rajongói előtt az a szállóigévé lett mondat, hogy „volim i ja vas”.
Remélhetőleg nem állami költségen utaztatták a résztvevőket, mint ahogy eddig megszokhattuk, ha már ilyen szigorú takarékossági programot jelentettek be. Például a közszféra dolgozói számára, akiknek aligha nyerte el tetszését az a bejelentés, hogy tíz százalékkal lefaragják fizetésüket. Reform ide, reform oda, azért az ember a családját is szeretné eltartani valamiből. Az sem nyugtathatta meg őket, hogy kiterjedt elbocsátások várhatók a költségvetésből élők körében. Hiszem, hogy a nyugdíjasok sem hatódtak meg a miniszterelnök fogadkozása hallatán, hogy nem nyúlnak járandóságaikhoz, habár a gazdaság talpra állásához tulajdonképpen huszonöt százalékos csökkentésre lenne szükség. Ki tudja, hogy nem gondolja-e meg magát a Nemzetközi Valutaalap unszolására, ha már ilyen sanyarú helyzetbe kerültünk, természetesen az előző kormányok jóvoltából.
A program azonban valóban tartalmazza azokat az elkerülhetetlen reformintézkedéseket, amelyeket az eddigi kormányok a népharagtól tartva igyekeztek elbliccelni. Jól hangzik, hogy a legfontosabb feladatoknak a gazdaság teljesítőképességének javítását, a jobb piaci feltételek megteremtését és a költségvetés konszolidálását tervezik a költségek drasztikus lefaragásával, csak az a kérdés, hogy lesz-e hozzá kitartása, lesz-e rá kapacitása ennek a kormánynak? Nagy kádergondjai lehettek a kormányalakítónak, ha már a korábbi kabinet két minisztere esetében egyszerűen felcserélte a tárcákat: Zorana Mihajlović (SNS) volt energetikai miniszter most a közlekedési, építésügyi és infrastruktúra ügyi minisztériumot irányítja, Aleksandar Antić (SPS) korábbi közlekedési minisztert pedig az energetikai tárcával bízták meg. Aleksandar Vulin, a Koszovó-ügyi kormányhivatal volt vezetője (a Mirjana Marković vezette JUL egykori funkcija) pedig az új kormányban munka-, és szociális ügyi miniszter lett. Ennyire nélkülözhetetlen és univerzális tudású káderekről lenne szó, akik mindenhez értenek, és minden területen megállják helyüket? Vagy ismét a pártkáderek elhelyezéséről van szó.
Nem sokan tapsolnak az új házelnök kinevezésének sem: Maja Gojković annyira lejáratta magát a pártok és vezérek váltogatásával, hogy politikusként teljesen hitelét vesztette. Emlékezetes, hogy Vojislav Šešelj oldalán a háborús uszító Szerb Radikális Párt (SRS) üdvöskéje volt, így került az újvidéki polgármesteri székbe, három millió eurós költségbe verve a várost az új buszpályaudvar építésével kapcsolatos téves döntésével. Ám ahelyett, hogy a korrupcióellenes hadjárat keretében felelősségre vonnák, ügyes manőverrel a SNS elnökségébe tornászta magát. Sőt, a közvélemény legnagyobb meglepetésére még a parlamenti elnöki poszttal is megajándékozták! A sors iróniája, hogy kinevezésével Szerbia három legfontosabb állami posztjára a SRS egykori főalakjai kerültek: Tomislav Nikolić, Aleksandar Vučić és Maja Gojković. Már az sem lepné meg az embert, ha a csetnikvajdát is valami fontos vezetői álláshoz juttatnák, miután hazaengedik Hágából. Természetesen, előbb ő is bejelentené pálfordulását, és felzárkózását az Európa-barát vonalhoz.
Bevallom, nem tudok lelkesedni azon sem, hogy a most beiktatott haladó-szocialista-magyar kormányban (merthogy így illene hívni koalíciós összetétele okán) magyar államtitkárok is tevékenykednek majd. Valószínűleg igaza van a VMSZ-nek abban, hogy kisebbségi párt lévén nem bírálhatja felül a többségiek akaratát, hogy melyik pártot juttatják hatalomra, és a közösség érdekeinek védelme végett a vállalni kell az együttműködést és a kormányzati szerepvállalást. Még akkor is, ha a szóban forgó formáció vezetőinek radikális előélete sokakban éleszt kínos emlékeket. Csak azt nem értem, hogy miért kell emiatt „emelt fővel járni”, ahogyan Pásztor István fogalmazott a haladókkal való koalíciós szerződés aláírása utáni sajtótájékoztatón. És az sem világos számomra, hogy a VMSZ ezzel a koalícióval miként „lépte túl saját árnyékát és szolgálhat mások számára is példával”? Kinek szolgáltatunk ezzel példát? A többi magyar alakulatnak? Netán a szerb ellenzéki pártoknak?
Ám bízzuk az időre, hogy igazolja a döntés helyességét. És várjuk meg 2016 végét, amikor is a miniszterelnök ígérete szerint felvirrad napunk, és javulni fognak életkörülményeink. Addig pedig vessük be minden erőnket, mint a viccbeli skótok. „Apu, messze van még Amerika?” – kérdi a gyerek. „Hallgass, fiam, és csak ússzál tovább”.
J. Garai Béla
Nincs hozzászólás. Legyen az első!