Bár az kétségtelen, hogy a „Koszovó Szerbiáé” feliratokkal telepingált és freskókkal ékesített „békevonattal” megkísérelt akció csúfos kudarcként kerül be a haladópárti hatalom mérlegébe, mégsem vonták le belőle a szükséges tanulságot Belgrádban. Változatlanul a másik fél, az albánok provokációjaként próbálják beállítani, a régi viccet juttatva az ember eszébe: minden úgy kezdődött, hogy amaz visszaütött...
Így aztán nehezen feltételezhető áttörés az újabb brüsszeli megbeszélésen, amelyet Federica Mogherini uniós biztonságpolitikai főbiztos hívott össze az eszkaláció elkerülése végett.
Aleksandar Vučić miniszterelnök vasárnap megtartott rendkívüli sajtóértekezletén is arról értesülhettünk: az incidens azért történt, mert a pristinai vezetőség nem tanúsított kellő bölcsességet. Ő azonban reméli, hogy a jövőben nem lesznek híjában a bölcsességnek, hogy ne ismétlődhessen meg az a helyzet, hogy „fegyvereseket küldenek azokba a koszovói környezetekbe, ahol szerbek élnek, és így fitogtassák katonai erejüket”. Amiből rögtön megérthetjük, hogy a szerb fél részéről nem hiányzott a bölcsesség, semmiféle provokáció nem történt, hiszen az a legtermészetesebb dolog a világon, hogy ilyen propaganda vonatokat küldözgetünk Koszovóba! És hogy az albánok mindezt szó nélkül tolerálják.
A békevonat-akció tehát nem volt hiba, az viszont igen, hogy a média és a közvélemény „egy része” kritizálja az inkriminált szerelvény külsejét, ahelyett, hogy tetszését fejezné ki. Így a miniszterelnök.
Ezek közé, mármint a kritikusok közé tartozik a háborúellenes kiállásról ismert Filip David belgrádi író, aki a Danasnak adott hétvégi interjújában a „sínekre ültetett templommal” történt epizódot úgy jellemezte, mint a hatalmi párt „egyik legkomolytalanabb, legfelelőtlenebb és legveszélyesebb cselekedetét”. Majd kifejtette: „Megpróbáltam támogatni Aleksandar Vučić kormányfő úgynevezett európai politikáját legalább néhány részletében, de nem sikerült. Annyi benne az ellentmondás, hogy tényleg nem sikerült…”. „Olyan munkatársakkal van körülvéve, akiknek a homlokán írja, hogy Európa-ellenesek, és ezt bizonyították is a sötét kilencvenes években”.
Nyilvánvaló, hogy az író elsősorban Tomislav Nikolić elnökre, a haladópárt megalapítójára célzott, akinek múltbeli „érdemeiről” többször is kifejtette véleményét, és akinek legutóbbi nyilatkozatát a szerb hadsereg bevetéséről („ha az albánok gyilkolni kezdik a szerbeket”), nyílt háborús fenyegetésnek minősítette.
Nos, a miniszterelnök vasárnapi rendkívüli sajtótájékoztatójából azt is megtudhattuk, hogy Tomislav Nikolić is megjelenik az újabb brüsszeli tárgyalásokon, talán hogy nagyobb nyomatékot adjanak a párbeszédnek. Csakhogy Nikolić állásfoglalása, különösen legutóbbi kardcsörtető kijelentései ismeretében aligha hihető, hogy jelenléte előmozdíthat bármiféle megállapodást. Annál kevésbé, mert a napokban azt is kijelentette, hogy mostantól csak arról szabad tárgyalni Brüsszelben, hogy miként juthat el a belgrádi vonat akadálytalanul Kosovska Mitrovicába. Mintha a nyugat-balkáni feszültség megszüntetésének az lenne a kulcsa, hogy beengedik-e az albánok a belgrádi propaganda szerelvényt Koszovóba.
Egyébként a szóban forgó vasúti kompozíciót azóta egészen prózai feladatra vezényelték át: utasokat szállít két szerbiai város, Kraljevo és Požega között. A két városka lakói örömmel fogadták a kényelmes és vadonatúj dízelvonatot, bár egy kicsit szokatlannak találták a belteret ékesítő szentképeket. Mint egyikük nyilatkozta az újságíróknak: úgy érzi magát, mintha templomban lenne.
Eközben az affér kirobbantói úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna, Marko Đurićot, a Koszovó-ügyi kormányiroda igazgatóját, az akció szervezőjét pedig mintha a föld nyelte volna el... A közvélemény továbbra sem tudja azt sem, hogy mennyi pénzébe került az adófizetőknek a békevonat kidekorálása, és kié volt az ötlet? Vojislav Šešelj szerint nem más, mint Tomislav Nikolić elnök eszelte ki a dolgot, hogy felrázza a patrióta közvéleményt az áprilisi elnökválasztás előtt, és hogy a nemzetvédő államférfi szerepében tetszelegve visszanyerje az elvesztett bizalmat. Erre utalt az a nagy felháborodást keltett kijelentése is, hogy kész személyesen, fiaival együtt háborúba vonulni.
Lehet, hogy a szerb közvéleménynek az a nem csekély része, amely vevő az ilyen kardcsörtető kijelentésekre, valóban fellelkesült Tomóként becézett kedvence harcias kiállásától, de józanabb hányada keményen elítélte őt, és tömören azt üzente neki, hogy ő csak bújjon egyenruhába és ragadjon fegyvert, ha éppen annyira akar háborúzni, de másokat hagyjon békében.
A sajtóértekezlethez fűzött internetes kommentekben többféle találgatást is olvashatunk arról, hogy Vučcić miért viszi magával Nikolićot Brüsszelbe. Az egyik szerző szerint azért, hogy kudarc esetén az elnökre háríthassa a felelősséget. Egy másik szerző epés bejegyzése szerint a szerb küldöttségnek az elhíresült „Koszovó Szerbiáé” szerelvénnyel kellett volna utaznia Brüsszelbe, hátha ott az albán vezetők megbarátkoznak vele…
J. Garai Béla
Nincs hozzászólás. Legyen az első!