KultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataVideó/TVImpresszumMarketing
2010. október 25. [19:32]

Emlékezés az ártatlan áldozatokra

Temerin
Az önkormányzat, a helyi közösség, a pártok és civilszervezetek 2010. november 1-jén, hétfőn, mindenszentek napján délután négy órakor a nyugati temető nagy tömegsírjánál tartják megemlékezésüket az 1944/45-ben kivégzett magyar áldozatokra. A különböző helyeken nyugvó temerini magyar kivégzettek száma, jelenlegi ismereteink szerint, meghaladja a 250-et.

Járek (Tiszaistvánfalva)
A járeki emlékkereszthez egy nappal korábban, 2010. október 31-én, vasárnap délután 3 órakor indulunk a temerini Szent Rozália plébániatemplom elől.
A járeki haláltáborban 1944. december 2-a és 1946. április 15-e között az idei év elején előkerült halotti anyakönyvek alapján bizonyíthatóan közel 6.500 személy vált a partizánterror, az éheztetés és a járványos betegségek áldozatává, de lehet, hogy a halottak száma ennél is nagyobb volt. Az emlékkereszt nem jelöli pontos nyughelyüket, de egy egykori fénykép alapján immár a tömegsírok pontos hollétét is be tudjuk azonosítani..
Cs. B.




Hozzászólások (Beta*)

1500 / 1500


CAPTCHA Image

* teszt / fejlesztési fázisban

2012. május 21. [23:24]

Újvidéken megkezdte működését munkanélkülieket átképző első szerbiai Edukációs Központ. A tartományi Foglalkoztatási Hivatal nyilvántartása szerint a szabad... >>

2012. május 21. [18:30]

A hivatalos választási eredmények szerint magyarkanizsa község szavazati joggal rendelkező polgárainak a 49,55 százaléka járult az urnák elé. A község 38 szavazóhelyén... >>

2012. május 21. [16:38]

A tartományi választások második körében, amikor is a többségi rendszer szerint választottak a polgárok képviselőket a tartományi parlamentbe, a Demokrata Párt (DS)... >>



Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Háló Vajdasági Fejlesztési Alap bannerje
Heti kérdés
Elégedett-e a kétfordulós tartományi parlamenti választások eredményével?
Igen
Nem
Nem tudom

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Matek

A bolondokat vizsgáztatják. Megkérdezik az elsőtől:
- Mennyi 2x2?
- 56.
- Sajnos nem. Következőt! Mennyi 2x2?
- Péntek.
- Sajnos nem. Következőt! Mennyi 2x2?
- 4.
- Igen! Hát hogy jött rá?
- Kivontam az 56-ból a pénteket.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása