Ada: lakossági fórum a vagyon-visszaszármaztatás és rehabilitáció témájában
Betűméret:
A vagyon-visszaszármaztatási és rehabilitációs eljárások részleteiről és feltételeiről adott tájékoztatót dr. Varga László, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője a Vajdasági Magyar Szövetség csütörtökön este megtartott lakossági fórumán. A városháza dísztermében megtartott rendezvénnyel a lakosság, és elsősorban az érintett réteg ismereteit kívánták bővíteni, valamint hangsúlyozták, az ügyintézésben is segítséget fognak nyújtani.Az összejövetelen dr. Tóth Barna Elvíra, a VMSZ községi elnöke is felszólalt, aki köszöntötte a jelenlévőket, majd felelevenítette a vagyon-visszaszármaztatási, kárpótlási és rehabilitációs törvények meghozatalának, majd módosításának történetét az egybegyűlteknek.
A képen: dr. Tóth Barna Elvíra, a VMSZ Ada községi elnöke és dr. Varga László, a VMSZ parlamenti képviselője.
(pzs)
Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik.
A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton.
A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét.
Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




