KultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataVideó/TVImpresszumMarketing
2012. február 22. [19:48]

Pajtić: nem hiszek a szerbiai hatalomváltásban

Pajtić: nem hiszek a szerbiai hatalomváltásban

Bojan Pajtić, a tartományi kormány elnöke, a Demokrata Párt (DS) alelnöke azt nyilatkozta, nem hiszi, hogy a választások után hatalomváltás következik Szerbiában, s elvetette a Szerb Haladó Párttal való koalíció lehetőségét.
Véleménye szerint ilyen koalícióra nem is lesz szükség, mert reményei szerint a DS a választásokat követően ismét többségben lesz, ráadásul - mint mondta - a demokraták a haladókban nem látják a potenciális partnert. "Nem látom, hogyan szolgálná az a szerbiai nép javát, ha egy Karić, vagy Nikolić kerülne hatalomra, netalán azok az emberek, akik a kilencvenes években ellehetetlenítették az országot, s akik semmiféle intellektuális vagy szakmai potenciált nem képviselnek", mondta Pajtić az RTS-nek nyilatkozva.
Pajtić hozzátette, az közelgő választások után is megmarad a tartományi kormányelnöki poszton, mert - emelte ki - erre kötelezik az eredmények, amelyeket csapatával az elmúlt nyolc évben elért, s amit a Financial Times által nemrég adott elismerő értékelés is bizonyít, hiszen a tekintélyes lap szerint a legvonzóbb befektetési helyek 120-as listáján Vajdaság a negyedik helyen áll.
Ugyanakkor a legsikeresebb polgármesternek tartott inđijai Goran Ješić, a DP tisztségviselője azt nyilatkozta, hogy pártjának az elkövetkező választásokat arra kell kihasználnia, hogy meggyőzze a választókat a gazdasági reformok fontosságáról, de arra is, hogy elnézést kérjen az elmúlt megbízatási időszak során elkövetett mulasztásokért. A Dnevniknek adott interjújában Ješić úgy vélte, az eddigi Koszovó-politika idejét múlta, de ez kijavítható az elkövetkező megbízatási időszakban.
(A képen: Goran Ješić és Bojan Pajtić)




Hozzászólások (Beta*)

1500 / 1500


CAPTCHA Image

* teszt / fejlesztési fázisban

2012. május 21. [23:24]

Újvidéken megkezdte működését munkanélkülieket átképző első szerbiai Edukációs Központ. A tartományi Foglalkoztatási Hivatal nyilvántartása szerint a szabad... >>

2012. május 21. [18:30]

A hivatalos választási eredmények szerint magyarkanizsa község szavazati joggal rendelkező polgárainak a 49,55 százaléka járult az urnák elé. A község 38 szavazóhelyén... >>

2012. május 21. [16:38]

A tartományi választások második körében, amikor is a többségi rendszer szerint választottak a polgárok képviselőket a tartományi parlamentbe, a Demokrata Párt (DS)... >>



Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Háló Vajdasági Fejlesztési Alap bannerje
Heti kérdés
Elégedett-e a kétfordulós tartományi parlamenti választások eredményével?
Igen
Nem
Nem tudom

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Jól állok...

Pistikét megkérdezi az apukája:
- Modd, fiam, hogy állsz az iskolában?
- Nagyon jól, papa. Mindennap másik sarokban.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása