GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. április 13. [9:17]

Elvszerű politizálás

VMSZ: Lakossági fórum a zentai Kertek helyi közösségben

Elvszerű politizálás

A Vajdasági Magyar Szövetség községi szervezete csütörtök este lakossági fórumot szervezett Zentán, a Kertek helyi közösség székházában, amelyen részt vett Pásztor Bálint és Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség két parlamenti képviselője, valamint Ceglédi Rudolf, a párt zentai községi szervezetének elnöke, Juhász Attila tartományi parlamenti képviselőjelölt, valamint Pék Zoltán köztársasági parlamenti képviselőjelölt.
Pásztor Bálint elsősorban a párt választási programjáról beszélt. Véleménye szerint a Vajdasági Magyar Szövetség elmúlt négy évbeli politizálását az elvszerűség fémjelezte. Mint mondta, egyetlen egy olyan törvényjavaslatot sem szavaztak meg, amely a vajdasági magyarság ellenében valósult volna meg. Kifejtette, hogy amíg Szerbia ilyen stílusú politizálást folytat, egyetlen külföldi üzletember sem fog befekteti Vajdaság területén, tehát a munkahelyek száma sem növekszik, majd hozzátette, azért harcolnak, hogy ezeken a dolgokon változtatni tudjanak. Elmondta, nem tartja normális dolognak, hogy márciusban változtassák meg a mezőgazdasági támogatási rendszert. Hozzáfűzte, vissza szeretnék állítani a zentai bíróságot, hiszen sokkal könnyebb lenne a zentai lakosok számára az ügyintézés. Végezetül kifejtette, amennyiben a fontosabb kérdésekben meg tudnak egyezni, a Demokrata Párttal szeretnének koalíciót alkotni, ám amennyiben ez nem így lesz, ellenzékként lépnek majd fel.
Kovács Elvira elmondta, választási programjukkal azt szeretnék tükrözni, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség a vajdasági és a kisebbségi jogvédelemért száll sírka. Elmondta, a Demokrata Párt zentai képviselője véleménye szerint nem saját belátása szerint szavazott a parlamentben, hanem a felsőbb vezetés utasításait tartotta be, majd hozzátette, biztos abban, hogy Pék Zoltán be fog kerülni a köztársasági parlamentbe, és ki fog állni a magyarokért. Mindenkit arra kért, menjen el szavazni, annak érdekében, hogy megvalósíthassák elképzeléseiket, mivel az általuk összállított program teljes mértékben megvalósítható.
Ceglédi Rudolf elmondta, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség a Zentai Gazdakörrel indul az elkövetkezendő választásokon. Az önkormányzati lista összállításakor ügyeltek arra, hogy a helyi közösségek és a falvak is egyaránt képviseltetve legyenek rajta. A polgármesterjelölt maga Ceglédi Rudolf. A választási programjukat minden háztartásba el fognak juttatni, közölte, hozzáfűzve, mivel a helyi járulék lejárt, a város fejlődése érdekében szeretnék kellőképpen támogatni a helyi közösségeket.
Juhász Attila elmondta, hogy az elmúlt két évben a zentai városvezetés eldobta az emberi érdekeket a pártvezetés érdekében. Véleménye szerint vannak olyan magyar képviselők, akik arra törekednek, hogy megosszák a magyarságot, ahelyett, hogy a magyar nép összetartana. Állítása szerint a Vajdasági Magyar Szövetség tagjai, amikor polgármesteri poszton voltak, sokkal több minden megtettek a közösségért, mint a Demokrata Párt tagjai az elmúlt két év alatt.
Pék Zoltán kijelentette, amennyiben bekerül a parlamentbe, mindent megtesz azért, hogy kiálljon a magyarságért. Úgy gondolja, hogy az elmúlt években a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselői megmutatták, mire is képesek valójában. Megemlítette, hogy a rendszámtáblán szereplő új jelölést – ahogyan fogalmazott – nem Rácz Szabó László intézte el, mivel egy önkormányzati szintű politikusnak nincs ráhatása az ilyen dolgokra. Mondandója végén felszólította a jelenlévőket, menjenek el szavazni, és voksoljanak a Vajdasági Magyar Szövetségre.
H. G.



morrison
2012. 04. 16. [19:33:47]

Nagyon szépen köszönöm mindkét úrnak!Elnézést kérek,de lemaradtam a ki és belépésről!Van ilyen!Bocsánat!

Kovács Géza
2012. 04. 16. [09:19:59]

Napra pontosan, hogy megjelent az interjú, amiben agyondicsérte a haladókat, kilépett a pártból? http://www.magyarszo.com/fex.page:2012-01-13_Merre_haladnak_a_haladok.xhtml
Hát nem biztos, hogy a köpönyegforgatók befogadása sok szavazatot hoz majd helyi szinten a VMSZ-nek - pont ellenkezőleg.

Moderátor kommentje a fenti hozzászóláshoz (2012.04.16. [17:15:59]) :
Uraim, kezdünk erősen eltérni a témától. S nem hinném, hogy a máshonnan átemelt, folytatásos "vendégszövegek" közelebb vinnének bennünket a megoldáshoz. Mint ahogyan egymás becsmérlése sem. Kérnék egy hajszálnyival több higgadtságot, tiszteletet és a kulturált vita (íratlan) szabályainak betartását. Hogy a jövőben még több hozzászólótól még több kommentet olvashassunk :-)
Turi István
2012. 04. 16. [08:25:20]

folytatás..........
A Szerb Haladó Pártban a kisebbségügyi tanács a direkt kapocs a magyar pártok felé mind Vajdaságban, mind külföldön is. Ez az együtműködés nemcsak, hogy kívánatos, hanem egyenesen szükséges is a jobbközép pártok között, hiszen kellő programazonosság is van, mindazonáltal én semmiképpen sem leszek szerb magyar hiszen pont az identitásom az, amit nem lehet és nem is szabad megváltoztatni! A magyar közösségnek az a jó, ha van egy megbizható koaliciós partnere aki nem pofozza ki a hatalomból, mint ahogy azt a Demokrata Párt tette Zentán és Szabadkán, mert csak ez lehet egy hosszútávú, sikeres politika alapja. Remélem, hogy elégedett a válaszommal, én szivesen válaszolok, ha esetleg van még kérdése.
T. morrison remélem ennyi kielégiti a kiváncsiságát, ha nem kérdését másnak kell megválaszolnia.

Turi István
2012. 04. 16. [08:21:05]

-folytatás.....
megbélyegezzék még akkor is, ha többet járultak hozzá szükebb pátriájuk fejlődéséhez mint maga a biráló miközben elfelejtik, hogy azok az igazi ellenségek akik maroknyi magyarságunkat öt felé verték szét!
Csipak Tibor
2010. június 29. 20:34 | #104
Kedves Gabby!Kisérem és olvasom véleményét folyamatosan és kedvenceim köze tartoznak mert reálisak és lényegretörőek. A Szerb Haladó Párt igaz ugyan, hogy nemzeti előjelű párt, ha engem kérdeznének én szivesebben átkeresztelném mint Napredna Stranka Srbije, de ez már talán a következő kongreszus témája kellene, hogy legyen. Ettől azonban még a párt megmarad jobbközép pártnak és nyitott minden jobbközép párt felé. Szeretném emlékeztetni, hogy a VMSZ is jobbközép párt és mint ilyen az Szerb Haladó Párt természetes szövetségesének tekinthető és nem véletlen az, hogy nemrégen létrejött egy Nikolic-Orbán találkozó is hiszen a FIDESZ is a jobbközép pártok között foglal helyet.A térségben többségében a jobbközép pártok vannak hatalmon és az EU-ban is a NÉPPÁRT frakciója a legnagyobb. Ennek tudatában már teljesen világos, hogy a magyar-magyar együttműködés nem helyből való elutasitásáról van szó hanem forditva, annak szavatolásáról minden szinten.
folytatás...

Turi István
2012. 04. 16. [08:16:46]

T. morrison, kérdésére már korábban megvolt a válasz, igaz a MSZ oldalain. Ha végigböngészte az általam idehozott MSZ cikk hozzászolásait rátalált volna,de ha már kérdezett válaszolok.
Csipak Tibor
2010. június 29. 17:43 | #91
Viszzatérő kérdésként jelentkezik egyesek által az, hogy mi viszi rá az embereket, hogy ebbe vagy abba a pártba lépjenek-e be. Habár nem ez a cimszó alá tartozik de talán érdemes egy két szót ejteni róla, mert egy izgalmas kérdésnek tartom. Nos, erre létezik egy borzasztó egyszerű és egy igencsak összetett válasz. Az egyszerű válasz: minden politikai párt alapvető célja az, hogy hatalomra kerüljenek, ezért alakulnak, ezért dolgoznak. És lehet-e más alapvető célja az embereknek, ha a párt alapvető célja ez, nyilvánvaló nem. Az összetett válasz annyi féle ahány ember: személyes érvényesülés, munkahely, pénz, hiúság, bizniszelőnyök és vannak olyan becsületesek is, akik azt mondják, hogy érdekképviselet. A baj az, hogy eme utóbbi is éppen annyira megosztott mint ahányan esküsznek rá, hisz elsorvadt vajdasági magyarságunk érdekképviseletére is immáron öt magyar párt esküszik, hogy éppen ők a leghivatottabbak képviselni mindannyiunk érdekét. Ez a tény, hogy öt felé osztódunk immáron alapból megérdemelne egy ugyanolyan miért kérdést mint az, hogy az emberek miért lépnek be ilyen vagy olyan pártba.Egyesek hajlamosak arra, hogy a más pártokba belépő magyarokat eleve ellenségként kezeljék, -folytatás...

Csipak Tibor
2012. 04. 16. [07:06:15]

Három hónappal ezelőtt kiléptem az SZHP-ból és március 8.-án tagja lettem a VMSZ-nek ahová eszmeileg mindig is tartoztam!A napokban majd irok egy hivatalos közleményt is a dolgokról a nyilvánosság valós tájékoztatása érdekében.

morrison
2012. 04. 15. [22:23:41]

Akkor most a Csipak úr Haladós vagy már olyan haladós hogy VMSZ-s?
Mert ez nem derült ki számomra!T.Turi úr magyarázza el már legyen kedves!

Turi István
2012. 04. 14. [12:26:26]

Zentán már él és müködik a csöndben kötött koalició a Haladókkal.
http://magyarszo.com/fex.page:2010-06-22_Elnokot_es_elnokseget_valasztottak?start=20
A megjelentek szavazás útján hagyták jóvá az elhangzottakat, majd Molnár Béla javaslatára Mickovszki Editet választották meg a Szerb Haladó Párt zentai elnökévé. Az elnöknő ajánlatára 13 tagú vezetőséget választottak, melynek tagja: Molnár Béla (alelnök), Milica Dimić, Miodrag Marinković, Palotás Róbert, Tót Rózsa, Milutin Beatović, Molnár Viktória, Győri István, Darko Barbul, Ljubomir Mataruga, Tót László, Gavrilo Đurišić és Csipak Tibor
Csipak Tibor
2010. június 29. 19:29 | #95
Csak egy friss példa: elolvastam a Szerb Haladó Párt Statutumát, a 2.szakasz 6. pontjában van taglalva az egyetemes emberi jogok megvalósitása és garantálása különös tekintettel a kisebbségi jogok megvalósitására is, ennek intézményesitése azonban kimaradt. Azonnal levelet irtam Aleksandar Vucicnak és kértem, hogy a Statútumot bővítsék ki a kisebbségi tanács megalakítási lehetőségével is. A Szerb Haladó Párt áprilisi kongreszusa javaslatomat egyhangúan elfogadta és beépítette a párt statútumába. Zentán a kisebbség valójában a többség és a többségnek mindig és mindenkor kellő tiszteletet, megbecsülést és figyelmet kell adni! Ennek kapcsán már megalakult a kisebbségügyi tanács is és aktivan be fog kapcsolódni a zentai történésekbe.

Csipak Tibor
2012. 04. 14. [09:22:57]

Hajrá VMSZ! Utcahosszal fogunk nyerni, Zentán abszolút többségünk lesz, az biztos!!

2013. május 22. [22:26]

A Magyarkanizsai Tűzoltószövetség új, többrendeltetésű tűzoltókocsival gazdagodott. A mintegy 150 ezer euró értékű járművet a községi önkormányzat a saját... >>

2013. május 22. [21:50]

Három, illetve négy évet töltött a 14 ballagó a muzslyai Emmausz fiúkollégiumban, s ma eljött az a pillanat, amikor elbúcsúztak a kollégium vezetőjétől, a nevelőktől,... >>

2013. május 22. [17:19]

Ma délelőtt ülésezett Adán a község Szociális Gazdasági Tanácsa. Tagjai egyhangú döntést hoztak arról, hogy a jelenlegi elnöklőt, Miroslav Belančićot, az SSSO... >>



1 euró 111.00 dinár
1 dollár 86.37 dinár
100 forint 38.20 dinár
100 dinár 261.71 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Mióta?

- Maga mióta dolgozik a cégnél?
- Mióta megfenyegettek, hogy kirúgnak.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása