GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. április 15. [17:10]

A VMSZ átadta Pásztor István jelölését az elnökválasztásokra

A VMSZ átadta Pásztor István jelölését az elnökválasztásokra

A Vajdasági Magyar Szövetség ma Belgrádban átadta a Köztársasági Választási Bizottságnak (RIK) Pásztor István jelölését a szerbiai elnöki posztra a május 6-ai választásokon.
Pásztor a szerbiai parlamentben újságíróknak elmondta, jelöléséhez 12.963 aláírás gyűlt össze, annak ellenére, hogy - mint mondta - minderre csak három nap állt rendelkezésére. Pásztor megjegyezte, ő az egyetlen elnökjelölt Vajdaságból, aki számára a regionális érdek prioritást élvez a választásokon.
"Ebből a megfontolásból nagy számú szavazatra számítok a vajdasági nem magyar anyanyelvű lakosság részéről is", emelte ki Pásztor, s hozzátette, a választási programjában foglaltak nem üres szólamok, hanem a realitásokon alapulnak.
Elmondta, számít mindazok szavazatára, akik számára fontos a józan ész, s hozzátette, az első körben kapott szavazatok száma az általa képviselt választási program igazolása és megerősítése lesz. Mint mondta, szeretné megtalálni a "közös nevezőt" a Demokrata Párt elnökjelöltjével, Boris Tadićtyal azokkal a prioritásokkal kapcsolatban, amelyek fontosak a VMSZ számára, s ennek eredményétől függ majd a magyarok támogatása is az elnökválasztás második körében.
"Reális annak a lehetősége, hogy a két kör között elérjük a megállapodást. Amennyiben ez így lesz, akkor szeretném az első körben megszerzett szavazatokat az övéhez csatolni. Abban az esetben, ha nem jön létre a megállapodás, sajnos ezt nem áll módomban megtenni", emelte ki Pásztor.
A VMSZ elnöke hangsúlyozta, ő "talán az egyetlen" elnökjelölt, aki nem veszi el az 50 millió dinárt, amit a költségvetésben az elnökválasztásra szántak, s hozzátette, bízik benne, hogy más jelöltek is követik a példáját. "Ez a pénzkidobás reklámokra, miegyebekre nem illendő a mai viszonyok közepette", véli Pásztor. (Beta)



Monk
2012. 04. 16. [21:38:05]

Az előttem leirt két véleményt nem kommentálom, lévén azok rosszindulatúak, mi több, cinikusak. A VMSZ politikáját kifejezetten jónak tartom. Nem rajtuk múlik, hogy Szerbiában ilyen állapotok uralkodnak.

pandora
2012. 04. 16. [17:02:54]

Nem is tudom miért, de ha figyelembe veszem a vmsz sokéves ténykedését és a jelenlegi programcéljaikat, amelyből valahogy kimaradt a valós kisebbségi érdekvédelem és a valós magyarság szempontjából lényeges területi autonómia és a nemzeti tanácsokról szóló törvény érdemi megváltoztatása, akkor csak azt látom hogy a Vajdaság, a Vajdaság, a Vajdaság és ez a prioritás a SZÁMUKRA. Mindezt figyelembe véve csak a következö Márai Sándor-idézet jut az eszembe: "Senki nem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a meztelen életét és a zsákmányát."

Dávid
2012. 04. 16. [15:47:42]

Uh-oh! Nem engedi meg magának, hogy aprópénzzel foglalkozzon.

2013. május 18. [23:17]

Az EU-t népszerűsítő egész napos programot szerveztek tegnap Zomborban, Európa hete alkalmából. A Nyitott Európa elnevezésű rendezvénysorozat megannyi eseményt foglalt... >>

2013. május 18. [20:04]

A vajdasági mezőgazdasági termelők új SMS-szolgáltatást vehetnek igénybe, amely által idejekorán szerezhetnek pontos információt a betegségek és a kártevők... >>

2013. május 18. [17:44]

Egy fordulat Szerbia mezőgazdasági termelésében az ország gyorsabb fejlődéséhez vezethet – jelentette ki Újvidéken Ivica Dačić szerb miniszterelnök.„Szerbia... >>



1 euró 110.64 dinár
1 dollár 85.98 dinár
100 forint 37.91 dinár
100 dinár 263.76 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Katona

Vonaton utazik egy katona, vele szemben egy fiatal lány ül és nézi, ahogy a katona jóízüen falatozik a hazai ételekből. Majd odaszól:
- Elnézést! Csinálna nekem is egy kicsike katonát?
- Várjon mindjárt, csak befejezem az evést!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása