GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. április 16. [21:31]

Répás Zsuzsanna: A zentai közösségnek tervei vannak

Répás Zsuzsanna: A zentai közösségnek tervei vannak

A Vajdasági Magyar Szövetség meghívására hétfőn délután Zentára látogatott Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikai helyettes államtitkára, Pirityiné Szabó Judit, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője és Korsós Tamás, a Szabadkai Magyar Főkonzulátus főkonzulja, akik először az épülő Kis Szent Teréz emléktemplomhoz látogattak el vendéglátóik, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor Bálint és Varga László köztársasági parlamenti képviselők, valamint Ceglédi Rudolf, a Vajdasági Magyar Szövetség zentai szervezetének elnöke, Pék Zoltán köztársasági képviselőjelölt és Juhász Attila tartományi képviselőjelölt társaságában. A vendégeknek Nagy József plébános beszélt az épülő emléktemplomról. Elmondta, hogy a közelmúltban a Tartományi Nagyberuházási Alaptól tizenegymillió dináros támogatást kaptak, amely a torony kivételével az egész épület befejezéséhez elegendő lesz. A munkálatokat május elseje után kezdik, és két hónap alatt be szeretnék fejezni.
A vendégek ezt követően a Jézus Szíve templomba mentek, ahol Bankó Nándor plébános, Szakály József szabadkai kertvárosi plébános, valamint Borbély Zoltán zentai származású orgonaművész, az újvidéki Művészeti Akadémia orgonatanára tartott rögtönözött előadást a templom múltjáról, valamint a közeljövőben beépítendő orgonáról.
A látogatás után Répás Zsuzsanna elmondta, megragadta az, hogy a jövő kerül előtérbe, hiszen az egyik helyszínen az új templom, a másikon pedig az orgona épül. Véleménye szerint mindkettő olyan fejlesztés, amely a közösség érdekeit szolgálja. Kifejtette, örül annak, hogy olyan környezetbe látogathatott el, ahol a közösségnek tervei vannak, hiszen ez azt mutatja, mennyire életerős, összetartó magyar közösségről van szó. Elmondta, ha egyetlen szót kellene találnia, amely kifejezi a Magyar Kormánynak a határon túliak felé folytatott politikáját, az összetartozás lenne az, hiszen ez az, amit minden magyar ember magában hordoz. Sajnálattal közölte, hogy Semjén Zsolt, magyar miniszterelnök-helyettes parlamenti elfoglaltságai miatt nem tudott eljönni Vajdaságba, majd hozzátette, az összetartozás és a közös építkezések jegyében minél hamarabb szeretne ellátogatni a Délvidékre.
H. G.



Maros Antal
2012. 04. 17. [10:58:50]

Borúlátás az öregség vagy a tapasztalat eredménye?

Csipak Tibor
2012. 04. 17. [08:33:21]

Az úgynevezett zentai demokratáknak fontosabb volt a szökőkút mint saját emlékmű és nem a templomunk!Ez mindent elmond a demokraták zentai magyarjairól, szégyelljék magukat!!

Moderátor kommentje a fenti hozzászóláshoz (2012.04.17. [12:43:20]) :
Kérem, tartózkodjon az erős kifejezésektől. Mindent meg lehet mondani higgadtan, indulatok nélkül, sértő kifejezések mellőzésével is.
Balla Lajos
2012. 04. 16. [21:55:22]

A "történelmi" hűség kedvéért meg kellett volna említeni, mióta épül az emléktemplom. Ez azért is fontos, mert a zentai vezetésnek minden időben nagyratörő tervei voltak (a jövő került mindig előtérbe), mint például 1897-re, a II. zentai csata 200 éves évfordulójára készült Szavojay-szobor (ami végül Budán kötött ki) vagy a Zomborban felállított Zentai csata című kép. Félek, az emléktemplom (vagy katedrális) sorsával kapcsolatban is...

2013. május 18. [23:17]

Az EU-t népszerűsítő egész napos programot szerveztek tegnap Zomborban, Európa hete alkalmából. A Nyitott Európa elnevezésű rendezvénysorozat megannyi eseményt foglalt... >>

2013. május 18. [20:04]

A vajdasági mezőgazdasági termelők új SMS-szolgáltatást vehetnek igénybe, amely által idejekorán szerezhetnek pontos információt a betegségek és a kártevők... >>

2013. május 18. [17:44]

Egy fordulat Szerbia mezőgazdasági termelésében az ország gyorsabb fejlődéséhez vezethet – jelentette ki Újvidéken Ivica Dačić szerb miniszterelnök.„Szerbia... >>



1 euró 110.64 dinár
1 dollár 85.98 dinár
100 forint 37.91 dinár
100 dinár 263.76 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Túl gyors

A rendőr megállítja a száguldozó autóst az autópályán.
- Talán túl gyorsan mentem? - kérdi az autós.
- Nem... túl alacsonyan repült!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása