





A vajdasági szavazóhelyeken 9.30 óráig a polgárok 9,4 százaléka szavazott, ami mintegy 2 százalékkal magasabb részvételi arányt jelent a négy évvel ezelőtti választásokhoz viszonyítva, közölték a Beta hírügynökséggel a Tartományi Választási Bizottságban (PIK).
A legtöbben Begaszentgyörgyön szavaztak eddig, a polgárok 14,22 százaléka, a legkevesebben pedig Topolyán, ahol a polgárok mindössze 5,6 százaléka adta le voksát a jelzett időpontig, tájékoztatták a Betát.
A PIK információi szerint a szavazás mindenütt probléma nélkül zajlik, leszámítva, hogy reggel Újvidéken néhány szavazóhelyet egy órás késéssel nyitottak meg, mert hiányoztak a kontroll szavazólapok.
"Kontroll szavazólap" nincs. A "kontrolni list" (ellenőrzőlap) arra szolgál, hogy az elsőnek érkezett szavazó a szavazatszámláló bizottsággal (nem "szavazóbizottság"!) közösen igazolja, hogy a szavazóurna teljesen üres akkor, amikor a nap kezdetén lepecsételik. Az ellenőrzőlapot aláírják, bedobják az urnába, és azt úgy zárják, pecsételik le. Ha az összeszámláláskor az ellenőrzőlap nem kerül elő, azon a szavazóhelyen a szavazást meg kell semmisíteni.
Honlapjukon máshol "körlet"-ként emlegetik a szavazóhelyet (szavazókört). Ezzel szemben a "körlet" jelentése: fegyveres alakulat, táborozó csapat szállása és annak környéke.
A Magyarkanizsai Tűzoltószövetség új, többrendeltetésű tűzoltókocsival gazdagodott. A mintegy 150 ezer euró értékű járművet a községi önkormányzat a saját... >>
Három, illetve négy évet töltött a 14 ballagó a muzslyai Emmausz fiúkollégiumban, s ma eljött az a pillanat, amikor elbúcsúztak a kollégium vezetőjétől, a nevelőktől,... >>
Ma délelőtt ülésezett Adán a község Szociális Gazdasági Tanácsa. Tagjai egyhangú döntést hoztak arról, hogy a jelenlegi elnöklőt, Miroslav Belančićot, az SSSO... >>
Hát ez a Sanci jól megtanította a Tol e ranciára a Topolya szavazó népét, már-már szavazni se mernek kimenni