Zenta: Az MPSZ felajánlja a VMSZ-nek a magyar önkormányzat létrehozását
Betűméret:
A választási eredményekről és a magyar önkormányzat létrehozásának lehetőségéről tartott sajtótájékoztatót ma délelőtt Zentán Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke. – A Magyar Polgári Szövetség minden szinten indult a választásokon, az elnökválasztást kivéve. A megmérettetésből parlamenti pártként jöttünk ki, a Mindannyian Együtt koalíció színeiben, ezzel az eredménnyel meg vagyunk elégedve. Ami a tartományi szintet illeti, ott nem ért el eredményt a Magyar Polgári Szövetség, emiatt igencsak elégedetlenek vagyunk. Ami a helyhatósági szintet illeti, Zentán egy képviselői hellyel kevesebbet értünk el, mint négy évvel ezelőtt, amely eredménnyel szintén nem vagyunk megelégedve, különös tekintettel arra, hogy úgy érezzük, az elmúlt két év alatt nagyon sok mindent sikerült megvalósítanunk önkormányzati szinten – magyarázta Rácz Szabó László, majd hozzátette, szerinte a választások első fordulójában két elv csapott össze, az egyik az önállóságról szólt, a másik pedig a függőségről. Kifejtette, bár nem örül neki, de el kell fogadnia, hogy Zenta lakosságának azon része, amely részt vett a választásokon, mintegy 90 százalékban úgy döntött, az a jó a községnek, ha függőségben áll Belgrádtól, Újvidékről és Szabadkától.
– A választási eredmények tükrében azt kell látnunk, hogy nagyon sok szavazatot kapott a Vajdasági Magyar Szövetség. Teljesen értetlenül állok ez előtt a dolog előtt, ugyanis a Vajdasági Magyar Szövetség önszántából kilépett a hatalomból, ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy elárulta a választópolgárokat, és amit megígért nekik, azt nem akarta megvalósítani. Egyetlen egy dolgot nem tudok felsorolni, és bizonyára mások sem, hogy mi az, amit négy év alatt Zenta városa a Vajdasági Magyar Szövetségtől kapott volna – fejtette ki Rácz Szabó László. – Egyedül Zentán van lehetőség arra, hogy magyar önkormányzat alakulhasson ki. Magyar önkormányzat kizárólag abban az esetben jöhet létre, ha a VMSZ és az MPSZ képviselői közösen alakítanak kormányt Zenta községben. 2004-ben ezt a javaslatunkat a VMSZ elütötte, 2008-ban ugyancsak elütötte, 2010-ben is felajánlottuk, hogy legyen magyar önkormányzat Zentán, ám akkor is nemleges választ kaptunk. Most itt állunk abban a helyzetben, hogy magyar önkormányzatot nem lehet alakítani máshol, csakis Zentán. A Magyar Polgári Szövetség megint felajánlja a lehetőséget. Most Pásztor Istvánnak és a VMSZ-nek újra nyilatkoznia kell erről a kérdésről, illetve arról, akarja-e, hogy legyen magyar önkormányzat, vagy sem – tette hozzá a Magyar Polgári Szövetség elnöke.
mi.
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál.
A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták.
Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki.
A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




