Kishegyes: Új befektetők az ipari parkban
Betűméret:
Új üzem épül a kishegyesi ipari parkban, valamint hamarosan egy kapcsolható eszközöket gyártó és mezőgépek forgalmazásával foglakozó cég is telephelyet nyit. Ez derült ki a mai sajtótájékoztatón. Bevezetőjében Csóré Róbert községi elnök elmondta, az ipari park megvalósításának ötlete nyolc évvel ezelőttre vezethető vissza, amikor Small Steps néven a község egy vegyes vállalatot alapított, osztrák befektetők közreműködésével, az ipari zóna kialakítására az autóút mellett elterülő területen. Kezdetben többnyire az infrastruktúra kiépítésén, és a különféle engedélyek beszerzésén dolgoztak, az első befektető 2009. december 31-én írta alá a szerződést. A Júlia malom ma már működik, és 30 személyt foglalkoztat. A sajtótájékoztatón jelen volt Kiss Attila a malom igazgatója, Alexander Samonig az ipari park vezérigazgatója, Tijana Koprivica verbászi Jana Komerc menedzsere, Berze Tibor utrinei vállakozó, ifj Juhász Bálint a községi elnök tanácsosa, Pál Károly a községi képviselő-testület elnöke, Danilo Dabović, a községi közigazgatás titkára. Kiss Attila, a cégalapítással kapcsolatos jó tapasztalatiról beszélt, Tijana Koprivica arról, hogy az általa menedzselt Jana Komerc most kezdi meg egy tészta- és kekszgyár építését a malom közvetlen szomszédságában, ahonnan a nyersanyag egy részének beszerzését is tervezik. Berze Tibor elmondta, hogy a vállalkozásbarát községi hozzáállás mellett az autóút közelsége teszi vonzóvá a lokációt, hiszen Horgostól Belgrádig, egyelőre nincs mezőgép lerakat az út mentén. Cége, az Adut a jövő évre tervezi telephelyének kialakítását. Pál Károly, a képviselő testület elnöke és ifj. Juhász Bálint, a községi elnök tanácsosa a sajtótájékoztatón elmondták, hogy az elmúlt időszak munkája most kezdi meghozni gyümölcsét, bíznak a további befektetők érkezésében.
tp
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál.
A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták.
Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki.
A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




