A mezőgazdasági vásárnak 270 ezer látogatója volt
Betűméret:
Az újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásárt 270 ezren látogatták meg a nyitva tartás hét napja alatt, több, mint 500 mezőgazdasági gépet és traktort adtak el, közölték pénteken az Újvidéki Vásár képviselői.Dragoljub Švonja, az Agropanonka MTZ Finke vállalat igazgatója azt nyilatkozta, hogy a mezőgazdasági gépeket importáló cégek társulásának tagjai rendkívül elégedettek idei szereplésükkel.
Švonja azt mondta, a tömörülés 16 tagja számára ez volt a legeredményesebb vásár, ahhoz pedig, hogy keletje volt a traktoroknak és egyéb mezőgépeknek, hozzájárultak a mezőgazdasági minisztérium ösztönző intézkedései is.
Goran Vasić, az Újvidéki Vásár vezérigazgatója azt mondta, a tavalyihoz képest 10 százalékkal kevesebb volt a látogatók száma, de ez leginkább az idei rendezvényt kísérő hűvös, esős időjárásnak tudható be.
Szavai szerint a felmérések azt mutatják, hogy minden második idei látogató körülbelül öt órát töltött el a vásáron, a vendégek pedig leginkább az élelmiszer-kiállítás és a mezőgépek iránt érdeklődtek. (Beta)
(A kép a záró sajtóértekezleten készült)
Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik.
A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton.
A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét.
Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




