Nyolc VMSZ-es képviselő a tartományi parlamentben
A második fordulóban is négy mandátum - Pásztor István elégedett az eredményekkel
Betűméret:
Pásztor István, a VMSZ elnöke vasárnap késő esti sajtóértekezletén közölte, hogy a második fordulóban szintén négy mandátumot szerzett a párt. A második fordulóban Szabadkáról Pásztor István, Magyarkanizsáról Kávai Szabolcs, Topolyáról Egeresi Sándor, Csókáról pedig Kormányos László jutott be a tartományi parlamentbe. Az önkormányzatok szintjén továbbra is változatlan a helyzet - mondta Pásztor. Kiemelte: a Demokrata Párt elnökével folytatott tárgyalások szerint azokban a városokban, ahol a Demokrata Párt győzött, ott a DS jelöli a polgármestert, a VMSZ pedig a városi, vagy a községi képviselő-testület elnökét, ahol pedig a Vajdasági Magyar Szövetség győzedelmeskedett, ott a VMSZ adja a polgármestert, a Demokrata Párt pedig a városi képviselő-testület vagy a községi képviselő-testület elnökét. Hozzátette: Szabadkán ennél komplikáltabb a helyzet.
(Tudósításunk a Tükör rovatban)
(Fotó: MTI)
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál.
A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták.
Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki.
A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




