Szavazatvásárlás gyanúja Szabadkán
Betűméret:
Vizsgálja a rendőrség, hogy történtek-e szabálytalanságok a szerbiai elnökválasztás és a tartományi képviselőválasztás második fordulójában Szabadka Makkhetes városrészében vasárnap.A rendőrség gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó nyomozói hétfőre virradó éjszaka helyszíneltek a városrész egyik szavazókörének szomszédságában álló kocsmájában – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
Csúszó Endre, a helyi közösség elnöke elmondta, vasárnap este hét órakor kaptak bejelentést arról, hogy a Demokrata Párt (DS) aktivistái tartós élelmiszereket tartalmazó csomagokat osztanak a kocsma udvarán. Az adományt akkor kaphatták meg a választók, ha a DS jelöltjeire adták voksukat.
A helyszínre érkező rendőrök és a választási bizottság tagjai tizennégy csomagot találtak az épületben, a nap folyamán pedig mintegy száz választó kaphatott az adományból – tudatta a helyi közösség elnöke.
Bár az aktivisták azzal védekeztek, hogy humanitárius adományról van szó, ezt cáfolta annak az asszonynak a vallomása, akit egy csomaggal a kezében állítottak meg a rendőrök, ő elismerte, szavazatáért cserében jutott az élelmiszerhez – mondta Csúszó Endre.
Az elnök elmondta, néhány hete térfigyelő kamerát szereltek fel a közelben, így a nyomozás során kiderül, hány olyan választó volt, aki a szavazást követően a kocsmába sietett, és onnan csomaggal a kezében távozott.
Makkhetes városrész a vajdasági tartományi választások során a szabadkai 4-es körzethez tartozott, ahol Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Csengeri Attila, DS jelöltje jutott a második fordulóba. A nem hivatalos végeredmény szerint a választók többsége Pásztor Istvánt támogatta. (MTI)
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál.
A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták.
Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki.
A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




