Vajdaság
Óbecsén megtámadták a Vajdasági TV forgatócsoportját
Betűméret:             
A Vajdasági RTV stábját, Nenad Jovićević újságírót és Rácz László operatőrt, miközben az óbecsei Agro-Lendben támadt tüzet felvételezték, verbálisan és fizikailag is megtámadta a cég tulajdonosa, Szabolcski Roland. A tulaj káromkodások kíséretében megfenyegette a stábot, hogy amennyiben a tűzesetről egyetlen filmkocka is megjelenik, jaj a televíziónak; Szabolcski először az újságírót lökdöste, majd felesége segítségével megpróbálta az operatőrtől elragadni a kamerát úgy, hogy egy éppen arra jövő kamion alá kísérelte meg lökni az operatőrt. Szerencsére ez nem sikerült, s Szabolcskit a kiérkező rendőrök hamarosan ártalmatlanították.
A nyomozás fog fényt deríteni a cégben kiütött tűz pontos okára. A szerencsétlenségben szerencsére senki sem sérült meg, noha a műhelyben, ahol a tűz keletkezett, több, olajjal telt hordó is állt.
A rendőrség utasítására az operatőr sérüléseiről látleletet vettek a helyi mentőállomásaon.
A Vajdasági RTV kollégiuma a legélesebben elítélte az esetet, hiszen a stáb csak a munkáját végezte, a nyilvánosság minél teljesebb tájékoztatása érdekében, s az illetékes szervektől példás büntetést várnak az elkövetővel szemben.
A Szerbiai Független Újságírók Egyesülete (NUNS) a mai eseményre reagálva, nyilatkozatában azt közölte, a becsei ügyészségtől elvárja, hogy bűnvádi eljárást indítson a támadó ellen.
A NUNS arra is emlékeztet, hogy a munkafeladatát végző újságíró biztonságának veszélyeztetéséért a törvény 1-8 év börtönbüntetést lát elő, erőszakos viselkedés miatt pedig 6 hónaptól 5 évig terjedő szabadságvesztést.
A Vajdasági Független Újságírók Egyesülete a legerélyesebben elítélte a Vajdasági RTV forgatócsoportja elleni támadást és azt kérték a becsei igazságügyi szervektől, példásan büntessék meg az elkövetőt és állapítsák meg a támadás indítékait is. Mint hangsúlyozzák, nagyon fontos, hogy minden, újságírók elleni támadás elkövetőit felelősségre vonják, nem csak azért, mert így eleget tesznek az igazságszolgáltatás követelményeinek, hanem azért is, hogy egyszer s mindenkorra legyen mindenki számára világos, hogy “az újságírókra való vadászat szezonja” véget ért. Eddig az volt ugyanis a gyakorlat, hogy az újságírók támadóit vagy nem vonták felelősségre, vagy – jobbik esetben – szimbolikus büntetésben rászesítették, ami bátorítást jelentett mindazok számára, akik az újságírók fizikai fenyítésével próbáltak meg érvényt szerezni álláspontjuknak. (Beta, Tanjug, RTV)
Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik. A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton. A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét. Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó