GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
Europastipendium
2012. július 7. [14:45]

Kishegyes: Zárva volt a községháza

Kishegyes: Zárva volt a községháza

Ma délelőtt 10 órakor a kishegyesi községháza előtt megjelent Pál Károly (VMSZ), aki az előző ciklusban a községi képviselő-testület elnöki tisztségét töltötte be, és aki – elmondása szerint – az új összetételű testület alakuló ülését előbb július 5-ére hívta össze, de 4-én elhalasztotta július 7-ére, mivel úgy értékelte, hogy a koalíciós tárgyalások még nem fejeződtek be. Szavai szerint ezzel a halasztással is időt akart nyerni, hogy létrejöjjön a megállapodás, melynek értelmében, és a felsőbb szinteken történt pártközi egyeztetések alapján a VMSZ-DS-SPS alkothatta volna a hatalmi többséget a községben. Időközben megérkezett még néhány képviselő, a községháza ajtaja azonban zárva maradt, a csengetésre pedig senki sem reagált. Az épület előtt álló néhány rendőr úgy nyilatkozott, az ott lévők személyes biztonsága érdekében vannak jelen, a jelenlévők pedig arról biztosították a belügyi dolgozókat, hogy nincs szándékukban betörni az épületbe, illetve más típusú törvényszegést sem áll szándékukban elkövetni. Időközben mind többen lettek a média képviselői is, ezért a tűző napon tartottak egy rögtönzött sajtótájékoztatót, melyen Pál Károly elmondta, hogy nem gondolta volna, hogy 2000 után sor kerülhet még ilyen incidensekre. Hangsúlyozta azon véleményét, miszerint, ahogyan fogalmazott: „a benn lévők” törvénytelenül jártak el, amikor megtartották a képviselő-testület alakuló ülését, ennek nyomán a hatalmat most jogtalanul „bitorolják”. Történt mindez annak ellenére, hogy megkérte a DS tartományi megbízottját, tegyék lehetővé számukra ma az ülés megtartását. Úgy nyilatkozott, hogy a DS megmutatta igazi arcát azzal, hogy nem tud hatni az embereire, nem tudta biztosítani azt a jogot, hogy a legálisan megválasztott képviselői bejussanak a községházára. Szerinte azzal, hogy a törvényes testület ma sem alakulhatott meg, megérett a jogi feltétele annak, hogy a köztársaság kényszerigazgatást vezessen be a községben, majd pedig kiírja a rendkívüli helyhatósági választásokat. Ahogyan elmondta, a jogi lépéseket már meg is tették ennek érdekében. Bízik benne, hogy a Közigazgatási Bíróság semmissé nyilvánítja az 5-ei döntéseket, és egyben felszólította a – szerinte törvénytelenül hatalomra jutott vezetőséget – hogy ne hozzanak olyan döntéseket, amik később a polgárok kárára lennének. Úgy vélekedett, félő, hogy a történések rontják a község tekintélyét, aminek olyan következményei lesznek, hogy a jövőben nem kap elegendő anyagi támogatást. A VMSZ szerinte az egyedüli olyan erő, mely előbbre tudja vinni a község lakosainak sorsát.
Szerinte a DS községi vezetőségének tartania kellett volna magát ahhoz a felsőbb utasításhoz, hogy helyi szinteken VMSZ - DS koalíció alakuljon, és az a párt adja a polgármestert, melyiknek a legtöbb képviselője van. Azokat a demokratákat, akik nem ennek szellemében cselekednek – tudomása szerint – ki fogják zárni a pártból. Csóré Róbert (VMSZ), aki az előző ciklusban Kishegyes polgármestere volt, ugyancsak megjelent a községháza előtt, és szintén a pártok közötti megállapodásra hivatkozott. Ő is illegálisnak minősítette az 5-én megválasztott hatalmat. Ahogyan fogalmazott: „ha azok, akik most illegálisan hatalomra kerültek, úgy éreznék, hogy legális az, amit tettek, akkor most is eljöttek volna.”
tp



antivéemesz
2012. 07. 15. [10:06:18]

Tisztelt uraim, a VMSZ nem tudja felfogni, hogy vége! A személyre szabott jól fizetett munkahelyek, az arrogancia bizony visszacsapott. Amikor süllyedő ladikban a patkányok elkezdtek szaladgálni, akkor gyorsan pozitív jófiúkká vedlettek. Gyorsan romladozó vasút állomás cicomázás, és roskadozó hidak festésével próbáltak benyalni a népnek. De nem vették be ezek szerint. Most meg a rendes ülésre nem mentek el, mivel rohadt nagy más sürgős dolguk akadt. A valóság pedig tiszta,mivel csak így tudnak még bekavarni , és ők a moslék keveréshez nagyon jó értenek, és ez az utolsó esély a fotel Jedi harcért, mert hát ki nem ragaszkodna egy ilyen jól fizető pozícióért. Mert én , meg a többség választói sem hisznek, hogy a Kishegyesért és a magyar emberekért kaparnának ennyire a fotel hősök.

mukica
2012. 07. 11. [17:55:40]

Kényszerigazgatás? A Magyar Szóban?

agi
2012. 07. 11. [08:19:08]

azt írja a magyar szó, kényszerigazgatás lesz...

edin
2012. 07. 10. [20:40:26]

lehet senki se hibázott....végén kiderül..-

sanyi
2012. 07. 10. [13:27:09]

így se értem, hogy mi is történt most akkor? ki hibázott és miben?

dragan
2012. 07. 10. [07:15:21]

edinnek igaza van, de a vmsz leszerepléséhez kellett hozzá a butaság, a dilettantizmus és az eredmények elmaradása, hiszen nem csináltak semmit, csak pökhendiskedtek

edin
2012. 07. 09. [21:46:30]

nehéz azoknak ítélni, akik nem ismerik a helyzetet. 4 éve is volt megállapodás a demokraták és a vmsz között, de akkor ezt hegyesen a vmsz vette semmibe, kizárta a demokratákat mert többen voltak...ezt kapják most vixxa...a többi csak műbalhé....üres kapálózás

Birkapásztor
2012. 07. 09. [16:53:17]

Az utóbbi két évben a sárgák porrá alázták, földbe döngölték a VMSZ-t, mind ez nem számít, Pisti bácsinak trónja van!

zozo91
2012. 07. 08. [20:03:50]

Hát itt sem lesz magyar önkormányzat. Egy újabb magyar (többségű) községet fognak szerbek vezetni.

Egy kis videó:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=kFvrtE8TjMA#!

Még valami, én a rendőröket a napra állítottam volna ki, és nem az árnyékba.

Mi van?
2012. 07. 08. [17:29:05]

Majd kivárjuk, ember! Mint ahogy kivártuk (volna) a most leköszönt különítmény hetedhét országra szóló eredményeit is... Oh Man!

viera
2012. 07. 08. [16:41:12]

" micsoda csoda dolgokat " művel a jogállamban a mérgeskígyó,...
ilyen tiszavirág életű volt V. I. "ama derék" lelkidoki?

Ha "szélesebb konteksztusban" nézi, akkor létezik "legális" és illegális államberendezés, vagy egyszerűen államberendezés?

Szerbia államberendezése köztársaság. Ennyi.

Tegye már meg azt a szivességet, hogy mindig egy néven írjon, nem fogja senki bántani érte.




zola
2012. 07. 08. [15:45:59]

Én csak kérdeznék, de kit?
Nem értem: ha a DS-URS-SSP + Kisrészvényesek...-nek július 5-én meg volt a többség (14)ahhoz hogy keresztülvigyék az akaratukat - miért kellett 5-én csonkán megtartani a KKT ülését.
Csak halkan kérdezem: talán mégis attól tartottak hogy 9-én már nem lesz meg a többségük?
Ami ilyen ingatag a kezdetekben - az a 4 év alatt folyton inogni fog.
Ez is nagyon fúrja az oldalam: Ez az a Rovcanin és az a Lopicic akik anno az előző mandátumukban összeverekedtek egymással?
Julianot kérdezem, mert nem értem: hogyan veszíthette el a VMSZ a választásokat, ha nekik a KKT -ben 8 képviselőjük van a következő legtöbb képviselője a DS-nek van (5) ami ugyebár kevesebb mint 8 vagy mégsem?
Az más lapra tartozik hogy a hatalomra és bosszúra éhes emberek összefogtak, hogy kipenderítsék a VMSZ-t és Pál Károlyt. Ez nem baj, sőt!
Csak Kedves uraim és hölgyeim, a Módszerrel van bajom.
Ne bort igyunk miközben vizet prédikálunk - vagy fordítva?
Mindegy is...
És egy utolsó kérdés: akkor Kishegyes most Rendőrközség lett?

ember
2012. 07. 08. [13:33:22]

Szégyen ahogy az ujonann megválasztott vezetőség viselkedik,lerí róluk a kultura.Tessék csak kivárni micsoda csoda dolgokat fognak létrehozni!

ajant
2012. 07. 08. [12:20:26]

Ugyan ezt játszotta el a VMSZ 2OO8-ban a VMDK képviselőivel Óbecsén ( akkor MK koalíciós partnerként) és ellenzékbe szorította őket. Forog a kerék......

mukica
2012. 07. 08. [08:51:05]

Hát persze. Anarchisták meg traktoristák.

Vipera
2012. 07. 08. [05:55:54]

Jogállamban az anarhistákat megbüntetik, Szerbiában rendőrök örzik őket! Kiváncsi lettem volna rá, hogy mondjuk Putin milyen parancsot adott volna a rendőröknek??Végeredményben ezek a kishegyesi anarhisták (demokraták????) a legálisan megválasztott képviselőket akadályozták meg a munkában amit ha szélesebb konteksztusban szemlélek azt (is) jelentheti, hogy az állam ellen cselekedtek ami nyilvánvalóan nagy bűn és ama derék rendőröknek is ha jól tudom az egyik legfőbb feladata megvédeni a legális államberendezést!Ezek a szegény balgák meg azt hitték,hogy majd a derék hegyesiek egymás ellen fognak bokszolni és ők lesznek a birók??!

juliano
2012. 07. 07. [22:30:40]

Legalább a méltóságukat őriznék meg a meszesek ha már a választásokat elveszitették!

Mi van?
2012. 07. 07. [17:45:23]

Most látom csak, hogy ő az a bejárati lépcsőn! Szegény, ne gyűjtsünk neki? Zakóra is, meg csak úgy is :))

mukica
2012. 07. 07. [16:41:47]

Szegény Pál Károly! Kínos lehetett neki az ajtó előtt ácsorogni ebben a gatyarohasztó kánikulában. Még jó, hogy a zakóját otthon hagyta.

2013. június 18. [22:53]

Ada község önkormányzata nevében Bilicki Zoltán, a község polgármestere és Urbán Mónika, a község alpolgármestere fogadták azokat a fiatalokat, akik a köztársasági... >>

2013. június 18. [18:09]

Gyűlöletkeltő graffitiket festettek fel az éjjel Újvidéken a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) és a Dinari–Drina–Duna Mozgalom irodáinak otthont adó épületre... >>

2013. június 18. [16:33]

Vajdaságban csökken a Duna vízállása, de a Vajdaság Vizei (Vode Vojvodine) vízgazdálkodási közvállalat kedden arra figyelmeztetett, hogy a veszély még nem ért véget,... >>



1 euró 114.04 dinár
1 dollár 85.15 dinár
100 forint 38.71 dinár
100 dinár 258.3 forint
Tőzsde Oktató Központ banner
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Ön szerint a szerbiai árvízvédelmi szakemberek felmérései nyomán foganatosított intézkedések megnyugtatták-e a Duna térségében élő lakosságot?
Igen.
Nem.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Szőke

- Nálatok sincs meleg víz?
- De van, csak hideg.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása