Vajdaság
Kalapis Sztoján atya ezüstmiséje
Betűméret:             
2012. július 7-én ünnepre hívtak a harangok a muzslyai Mária Neve templomban, előző napon a szorgos fiatalok ünnepi köntösbe öltöztették, hiszen közkedvelt és szeretett papjuk, Kalapis Sztoján atya ezen a napon ünnepelte pappá szentelésének ezüstjubileumát. Az ünnepi szentmisét a jubiláló celebrálta msgr. dr. Német László nagybecskereki megyéspüspök, msgr. Huzsvár László nyugalmazott nagybecskereki megyéspüspök és paptestvérei közreműködésével. Az ezüstjubileumon jelen volt Sztoján atya édesanyja, testvérei, rokonai, ismerősei, barátai, a helybeli és környékbeli hívek, az oratóriumba járó gyerekek, az egyházközség keretében működő közösségek tagjai, a szerzetes nővérek, de tiszteletét tette Magyarországról Pirityiné Szabó Judit, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága Kapcsolattartási Főosztályának vezetője is.
A szentmise kezdetén egy vers hangzott el Ezüstmisédre címmel, majd az egyházközségben tevékenykedő családok gyerekei átadtak hálájuk jeléül Sztoján atyának egy gyönyörű virágokkal teli kosarat, egy-egy csokor virággal pedig a két püspökatyának kedveskedtek.
Az evangéliumot magyar nyelven Sándor Zoltán, állandó diakónus olvasta fel, bolgár nyelven pedig Sztoján atya tolmácsolta.
A szentbeszédet msgr. Huzsvár László, nyugalmazott nagybecskereki megyéspüspök egy versidézettel kezdte, Mécs László A királyfi három bánata című versből mondott részletet.
Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös
csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy
síró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a
szép napkorongot.
Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta
anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja,
honnan, palástot kerített,
aranyos palástot vállamra terített,
fejem fölé
égszín mosolygást derített.
Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy
szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én
jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szíve ment
előttem előre követnek.”

A nyugalmazott püspökatya beszédében kitért ennek az ünnepnek a jelentőségére is.
-A papi küldetés lényege az, hogy közösségteremtő szolgálat legyen. Ha valaki, akkor ezt Sztoján atya megértette. Huszonöt esztendőn át – ki merem mondani! –, semmi mást nem akart, mint egy ilyen közösségteremtő szolgálatban mindegyikünket közelebb segíteni Istenhez, Don Bosco Jánosnak a példája szerint – mondta a többi között Huzsvár László. Ugyanakkor a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség létrehozásáért, a kollégium működtetéséért is dicsérő szavakkal illette.
- Büszkék vagyunk Sztoján atyára! És köszönjük neki mindannyian, akik édes anyanyelvünkön beszélünk, hogy ő megtanulta a mi édes anyanyelvünket, mert akarunk ezen az anyanyelven kitartani Jézus szeretetében, és rátanítani azokat, akik a legkisebbek. Úgy, ahogy az Úr Jézus mondta Don Bosco-nak, a 9 évesnek, nem ököl kell ide, hanem szeretet, ölelés, egybekapcsolódás.
Huzsvár László, nyugalmazott püspökatya beszédében tovább idézett Mécs László verséből:
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden
tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés
volna.
Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak
zsoltárt mormolna,
az én köszönetem így is kevés volna.
Hogyha a föld
minden szín mézét átadom,
az ő édességét meg nem hálálhatom,
ez az én
bánatom, harmadik bánatom.

A szentmise végén a hívek átadták ajándékaikat Sztoján atyának, aki köszönetet mondott mindenkinek. Erre az alkalomra, az ezüstmiséje emlékére szentképeket készíttetett, amelyeken a „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben.” (Lk1,46b-47) idézet állt. A hálaadó szentmise után minden hívőt ezekkel a jubileumi emlék-szentképecskékkel ajándékozott meg.
Kónya-Kovács Otília
Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik. A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton. A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét. Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó