





Modest Dulić Szabadka polgármestere, Kern Sólya Mária pedig a Városi Képviselő-testület elnök asszonya. A Városi Képviselő-testület öt órán át tartó ülését ülését hosszú viták és veszekedések jellemezték, sőt még a személyeskedő sértegetések sem maradtak el, de mindennek ellenére a múlt héten megalakult nagykoalíció tette munkáját és megszavazott minden olyan pontot, amelyben előzőlegesen megállapodtak a koalíciós tárgyalásokon. Az új hatalmi többség miatti politikai felállás, illetve a pártok közötti megbeszélések alapján az ülésen lemondott tisztségéről Slavko Parać, akit az alakuló ülésen választottak meg testületi elnöknek, illetve lemondott funkciójáról Sveller Árpád is, a VKT titkára. A polgármesteri pozícióra Modest Dulićot (a képen) javasolta a Demokrata Párt, amelyet a képviselők 50 szavazattal és 7 ellenszavazattal el is fogadtak, az alpolgármester pedig Blaąko Stantić lett. A VKT új elnökének Kern Sólya Máriát választották meg, akit a Vajdasági Magyar Szövetség jelölt erre a tisztségre, helyettese Veljko Vojnić lett a Vajdasági Szociáldemokrata Liga soraiból, a testület új titkárának pedig dr Ladócki Gyulát választották, szintén a VMSZ ajánlására.
Az ülésen módosították a Városi Tanács tagjainak létszámára vonatkozó rendeletet, így a tanács 11 tagot számlál majd, ebből egy hely a polgármestert illeti meg, aki a kommunális ügyekkel lett megbízva, egy pedig a polgármester helyettesét, aki a gazdasági fejlődéséért felelős. A fennmaradt kilenc helyből 2 a Demokrata Párté, 3 a Vajdasági Magyar Szövetségé, a többi négy pedig a többi koalíciós párté. A Városi Tanács tagjai dr. Etel Jerinkić oktatási felelős, Dobó Márta, aki a regionális és nemzetközi kapcsolatokkal lett megbízva, Dragi Vučković a beruházási felelős, Miloą Nikolić a kulturális megbízott, Nemanja Simović a sportmegbízott , Bús Ottó a tájékoztatási felelős, ©imo Ostrogonac a mezőgazdasági megbízott, Vjekoslav Ostrogonac az ifjúsággal és az idegenforgalmi ügyekkel megbízott tanácsos, dr. Csengeri Attila pedig az egészségügyi, szociális és környezetvédelmi kérdésekkel megbízott városi tanácstag.
Az ülésen továbbá határozat született a Díszpolgári címről és a Pro Urbe díjak odaítéléséről is. Díszpolgári címet adományoznak – sajnos most már poszthumusz – dr. Tóth Lajos pedagógusnak, nyugalmazott egyetemi tanárnak. Díszpolgári címet adományoznak Nikola N. Ilanković professzornak, az orvostudományok doktorának, klinikai neurofiziológusnak, neuropszichiáternek, epileptológusnak.
Pro Urbe díjat adományoznak Miroslav Jovančić festőművésznek, tanárnak, múzeumőrnek és zenésznek, Smiljan Njagulnak a Szabadkai Rádió újságírójának, Saghmeister Gábor sportolónak és Stanko Nimčevićnek, a Községi Rokkant-szövetség elnökének. A díjakat szeptember elsején, Szabadka város napján adják át.
K.R.
Tiszta, elvszerű koalíció!
Ennek a feljelentésnek mikor lesz eredménye:
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/13510/
?
És ha bebizonyosodik a választási csalás, akkor mi lesz? Ugrik a szabadkai koalíció, vagy marad minden a régiben?
A második (kényszer) házasság sem fejeződhet jobban, mint az első, amelyben a VMSZ húzta a rövidebbet.
p.s.
szabadkaiak, olvassátok el a Blic-kommenteket a Dulic- klánról, megéri !
Szánalmas a meszesek szerepvállalása a szabadkai önkormányzatban,ugyanazt a szolgai poziciót kapták mint amilyet a Vmdp az előző mandátumban.Ettől már sokkal jobb az ellenzékiség csak akkor nem jut a morzsákból!!
S-né, túlzottan elvakultan védi a DP-t, ha ilyet állít: "nem ők trükköztek".
A jelölt meg nem nevezése, a csomagokkal való megvesztegetés és az újraszámlálás ellehetlenítése finoman szólva is kimeríti a "trükközés" fogalmát.
Mondanám, hogy egyik kutya másik eb, de kutyaságban sikerült felülkerekedni mindenkin.
Snéni!
Szerintem Szabadkán nem monhatja el egyik párt sem, hogy győzött (DS pedig az előző periódushoz képest inkább csak vesztett). Legfeljebb a politikusok akik a városházában képviselik a népet, na ők győztek, újabb négy évig szedik fel a jó fizetésüket.
VMSZről és a DSről meg csak annyit, hogy mindketten együtműködnek. Mint mindig.
Én már nem is a színház miatt kesergek. Ezt a koalíciót látva, a Városházáért aggódok.
Nem ők trükköztek,hanem a VMSZ,és kiharcolta amit kiharcolhatott ilyen körülmények között!Minden elismerésem! (És most jöhetnek az "ellendrukkerek" kommentjei,de ha lehet,sértegetések,személyeskedés nélkül!)
Hát ezek a Dulicok, mennyi van még belőlük? A viccet félretéve, várható volt, hogy a demokraták adják a polgármestert, viszont azt még mindig nem értem mért nem bírták felfedni a jelöltjüket a választások előtt? Mit trükköznek itt?
Szabadka már annyira egy megosztott város lett, hogy nem is csoda, ha a színházból ebben az évtizedben sem lesz semmi. Pedig emlékszem 2006 végén vagy talán 2007 elején kezdték el bontani. Milyen gyorsan repül az idő!
A nagybecskereki Püspökségi Caritas az egyedüli civil szervezet, amely immár 10 éve végzi hivatását, segít az idős, beteg, magatehetetlen polgártársainkon. Jelenleg... >>
A szerbiai nemzeti tanácsok rendszerét méltatta, és óva intett a vajdasági autonómia csorbításától Tabajdi Csaba európai parlamenti (EP-) képviselő, az EP kisebbségügyi... >>
A Demokrata Párt zentai szervezete elégedetlen a kormány adópolitikájával, valamint a várható törvénymódosításokkal – jelentette ki Zsíros-Jankelić Anikó, a párt... >>
Senki sem akar kimaradni a hatalomból és az azzal járó előnyökből . Ezzel magyarázható a választási csalások körüli herce hurca, a velük semmiképp nem kijelentések, az értelmetlenül nagy koalíció ahol a hatalom érdekében együtt tud lenni a tegnap még ádáz ellenségnek kikikáltott is...a meglopott a tolvajával is. Ez Szabadka ahol minden lehetséges és annak az ellenkezője is !