Topolya: A víztározó előnyei
Betűméret:
A topolyai mesterséges tó sokak számára nyújt felüdülést a nagy melegben, de öntözésre is hasznosítják a vizét. Hallgató Imre, a DTD Vízgazdálkodási Vállalat topolyai részlegének igazgatója kérésünkre elmondta, hogy sem a tóban tárolt víz mennyiségével, sem annak minőségével nincsenek gondok. A vízszint jelenleg 27 centiméterrel alacsonyabb a maximális szintnél. Az átlagosan körülbelül 5 méter vastagságú vízrétegből azonban szükség esetén, öntözésre akár két méter is felhasználható lenne. Ennek, eddig csak valamivel több, mint 10 százalékát használták fel. A vállalat illetékességébe tartozó közép-bácskai régióban mindössze 1700 hektáron van lehetőség öntözésre. Ilyen csapadékhiányos időszakban mutatkozik meg igazán, hogy milyen jó, ha lehetőség nyílik locsolásra. Becslései szerint, a tóból legkevesebb még ezer hektáron lehetne folyamatosan öntözni a régióban, ha lenne kiépített rendszer. A csatornahálózat állapotára is folyamatosan figyelnek, hiszen a nagy melegben meg kell akadályozni annak kiszáradását, mivel a vízhiány katasztrófához vezetne. A csatornahálózathoz tartozik - a Vajdaság Vizei Közvállalat besorolása alapján - a Krivaja patak is. Az élővilág megmaradása érdekében folyamatosan friss vizet engednek a patakba, egyrészt a benne található élővilág megmaradása végett, másrészt ebben az időszakban a vadállatok is a patakból isznak. A szennyvíz, a talajvíz és az üledék jelenléte miatt is szükség van a folyamatos friss vízzel történő ellátásra, amire rendszeresen odafigyelnek a vízgazdálkodási vállalat szakemberei. A tó vize fürdőzésre is kiválóan alkalmas. A napokban a víz átlaghőmérséklete elérte a 27 fokot, ami Hallgató szerint az eddigi rekord, de nem jelent semmilyen veszélyt, hiszen jó a minősége, színtelen, szagtalan, szennyeződésektől mentes. A hét végén egyébként rekordszámban fürödtek, napoztak, pihentek a tóparton. Tízezerre becsülik a látogatók számát. Az igazgató külön megdicsérte az embereknek a tóparton tapasztalható hozzáállását és viselkedését, hiszen nem szemeteltek, nem dobáltak hulladékot a vízbe, kulturáltan viselkedtek minden szempontból. A strandon mentőszolgálat is működik, szerencsére eddig nem kellett még beavatkozni.tp
Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik.
A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton.
A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét.
Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




