





A földművesek és a zombori mezőgazdasági figyelőszolgálat szakemberei azt állítják, most már hiába esne kiadós eső, a legtöbb haszonnövény hozamát nem javítaná.
Az elmúlt években a július végi és az augusztusi szárazság okozott károkat, most azonban – harminc év után először – júniusi aszályról beszélhetünk. Legnagyobb károkkal a kukorica esetében kell számolni, némelyik parcella siralmas látványt nyújt.
A zombori hőtelepnél minap árnyékban 38,19 fokot mutatott a hőmérő, míg a levegő átlagos nedvességtartalma alig lépi túl a 40 százalékot.
A zombori meteorológiai állomás adatai szerint utoljára június 13-án esett számottevő eső (9,1 liter négyzetméterenként), július első tíz napjában teljesen elkerülték a felhők városunkat. Huszonhat nap alatt (június 14-től július 10-ig) átlagosan mindössze 2,5 liter csapadék hullt négyzetméterenként, két évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban tízszer ennyit mértek.
A szélsőséges meleg gondot okoz a tehenészeknek is. Az állatok kevesebbet esznek, ennek következtében csökken a tejhozam. Ha az istálló levegője 27-28 fokra melegszik és ehhez 80 százalékos légnedvesség társul, a jószág úgynevezett hő-stresszt kap, és drasztikusan csökken a tejhozam, ami főképp a legjobban tejelő teheneknél mutatkozik meg.
A zombori piacon portékájukat kínáló környék beli kertészek és gyümölcsészek elkeseredettek. A helyenként szinte százszázalékos kárt okozó kései fagy után most a kiszáradás ellen kell küzdeniük.
A konyhakertek kiégtek, szinte csak az árnyékoló fóliasátras termesztésű növények maradtak meg. Drága a zombori piac, legalábbis a vásárlónak, a termelőnek még a költségei sem térülnek meg.
fczs
A hét végén tettem egy körutat falum határában, később meg Közép-Bácskában is. Elismerem, most már valóban reménytelen a helyzet, de 10 nappal ezelőtt, amikor a hozzászólásomat írtam, még egy kiadós eső jótékony hatásában lehetett bizakodni. Egyébként én is sertéshizlaló vagyok, az én kukoricám is furulyaszóra mulat a pénzemen a szaharai forróságban. De ki az a Dobai? Valami jó agromókus?
Drága viera!
Nem tudtam, hogy aluliskolázottságnak számít az, ha valaki az évekkel ezelőtt vajdaságban is használt locsolást a gazdáknak. Rosszul gondolom, hogy a kormányzat célja is az öntözés elősegítése volt, amikor a néhány tízezer eurós öntözőberendezéseket féláron adták a gazdáknak? Más országokban (ahol a vajdaságitól rosszabb minőségű földek vannak! Nem mindenhol adatik meg a 70cm-nyi vastagságú termőföld réteg) természetes az öntözés. De szerinted az iskolázatlanságom miatt úgyis ostobaságokat beszélek.
@ jacint
Ez kapcsolódik a cikk témájához, valamint az iskolázott, nagytudású @ hb kommentelőnek is sugallhat valamit.
Ha a tiéd is megfelel ezeknek a kritériumoknak, itt a helye!
viera @ 2012. 07. 13. [16:05:38)
Ez olyan régimódi tőlem tanult frázis humor.
Ettől a békáról és a hajóról szerkeszthető Pistikei mondat sokkalta jobb.
@ hb
aszongy a tanítónéni a pistikének, mongyonegy puszta, vagy tőmondatot.
pisti megvakarja üstökit, oszt aszongya, hogy
a pusztán a krumpli töve kiszáratt
Vicces, hogy lengyel, szlovák, olasz, osztrák... gazdák többet termelnek a vajdaságitól sokkal rosszabb minőségű földeken. A virágokat is szokták locsolni. A földeket miért nem? Az egy dolog, hogy az iskolázatlanok nem érik fel ésszel, de a megfelelő szakképesítéssel rendelkezők sem teszik. Könnyebb nyavalyogni, és aztán méregdrágán adni a terményeket. A fizetésből élő dolgozóknak pedig egyre többet kell fizetni mindenért.
@ Falusi Úr !
Ön véletlenül nem akarja a földművesek kárát?
Mert tapasztalható, hogy több hozzászóló úgy gondolja, ha nagyobb a gazda kára, akkor neki nagyobb az öröme.
Ez különösen a gazdatiltakozások idején nyilvánul meg.
@ falusi róbert
Ne higgyen a moderátornak, meg a Tucsoknak se, mellébeszélnek.
Vegyen egy kukoricakonzervet, nézzen bele, nincs annak semmi baja.
Olyan szép, friss, ízletes, vagy vegyen pl egy csomag "Mogyi" tökmagot, vagy pirított napraforgót.
Mi baja van annak? Nagyon príma.
Én sem értem őket, hát van víz, miért kevesellik?
Még a csapból is víz folyik.
Ezek az újságírók, hogy miket nem írnak,...
Falus Úr hozzászólásából kitűnik hogy egy igen felkészült agrárszakemberről van szó. Figyelmébe ajánlom Pásztor Úrnak. A Dobai helyett jó lenne Tartományi mezőgazdasági államtitkár helyettesnek ( a nem létező Tartományban meg végképp).
A csendes, kiadós eső még mindig segíthet. Csak hát a földművesek már megszokásból is szeretnek panaszkodni.
Ada község önkormányzata nevében Bilicki Zoltán, a község polgármestere és Urbán Mónika, a község alpolgármestere fogadták azokat a fiatalokat, akik a köztársasági... >>
Gyűlöletkeltő graffitiket festettek fel az éjjel Újvidéken a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) és a Dinari–Drina–Duna Mozgalom irodáinak otthont adó épületre... >>
Vajdaságban csökken a Duna vízállása, de a Vajdaság Vizei (Vode Vojvodine) vízgazdálkodási közvállalat kedden arra figyelmeztetett, hogy a veszély még nem ért véget,... >>
Bizony "hb" ostobaságokat beszélsz. Szerbiában már több mint húsz éve hadigazdálkodás folyik. Ez annyit jelent hogy minden terhet a mezőgazdaság viselt ez idő alatt. Mostanra el jutottunk odáig hogy a tisztességesen gazdálkodó parasztembernek nemhogy féláron beszerezhető öntözőrendszerre, de egy új akkumulátorra sincs pénze. A tájkunok az más tészta, a háborús oligarchia szintén. Csak egy banális összehasonlítás: a mezőgazdasági támogatás (ami mellesleg nem is az, aminek nevezik) Romániában a legkisebb. 380 euró/hektár.