Vajdaság
A Szent György Lovagrend Nyári Egyeteme
Betűméret:             
Hétfőn kezdődik a visegrádi Szent György Lovagrend XIX. Nyári Egyeteme, amelynek az idén a Délvidéki Nagypriorátus a házigazdája. A korábban Középkor Akadémia néven ismert rendezvénynek több mint másfél évtizeden keresztül Esztergom, illetve Visegrád adott otthont. Két évvel ezelőtt helyezték ki első ízben Erdélybe, tavaly a Felvidék volt a házigazda, az idén Szabadka fogadja a középkori történelem iránt érdeklődőket.
A Nyári Egyetem megnyitása előtt Boldogasszony misét mutatnak be a szabadkai Szent György római katolikus templomban. Pontifikáló: P. Dr. Német László SVD, püspök, a nyári egyetem fővédnöke, áldást oszt lovag nt. Orosz Attila református esperes. Közreműködik az Ungaresca régi zene együttes.
A hét folyamán Kárpát-medencei történészek, egyetemi tanárok, hittudósok, művészettörténészek előadásai hangzanak el a Délvidék a török ellen és a háború elején témakörben. Helyszín: Középiskolások Diákotthona, Szabadka.
Július 20-án a részvevők tanulmányi kiránduláson vesznek részt , melynek során Péterváradra, Karlócára, Tekijára, Bácsba, Doroszlóra és végül Zomborba látogatnak.
fczs
Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik. A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton. A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét. Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó