Pajtić cáfolta Dačićot
Betűméret:
Ivica Dačić szerint mesterséges módon alakítják ki azt a véleményt, miszerint Vajdaság autonómiáját veszélyezteti az a kormány, amely még nem alakult meg. Bojan Pajtić cáfolta a leendő kormányfő állításait.Dačić azt hangsúlyozta, ha valaki problémát csinált Vajdaság autonómiája körül, akkor az a demokraták kormánya volt.
A Szerbiai Alkotmánybíróság döntése továbbra is szálka a vajdasági politikusok szemében. Dačićnak hevesen védenie kellett azt az álláspontot, miszerint szükségtelen az autonómia kérdésének internacionalizálása. Ugyanakkor Dačić ujjal mutogat tegnapi harcostársaira is, s azt üzente nekik, hogy megoldást kell keresni, nem elpolitizálni a kérdést.
Dačić megjegyzéseire szinte azonnal válaszolt Bojan Pajtić, a tartományi kormány elnöke és a Demokrata Párt alelnöke.
"Ez a döntés a legnagyobb csapást éppen a Demokrata Pártra jelenti, amely tagjai vezetik a tartományi kormányt és egyéb intézményeket. Aki egy kicsit is követi a szerbiai politikai életet, annak világos, hogy az alkotmánybíróság döntése semmiképpen sem szolgálhatja a DS érdekét. Ellenkezőleg, és ez annyira világos, hogy még magyarázni sem kell", véli Pajtić.
Reagált az esetre a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) is. Slobodan Samardžić, a párt alelnöke szerint nincs helye a probléma internacionalizálásának, s az, amit Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke a minap nyilatkozott, voltaképpen a vesztesek neurotikus megnyilvánulása.
A Vajdaság hatáskörét szabályozó törvény 22 szakaszának hatályon kívül helyezése tegnap lépett jogerőre. (B92)
(Dačić ás Pajtić egy korábbi fotón)
Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik.
A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton.
A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét.
Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




