GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. július 17. [13:20]

Vajdasági ellenlépések várhatók

Vajdasági ellenlépések várhatók

A Szerbiai Alkotmánybíróság döntése, amellyel elvitatta Vajdaság bizonyos jogköreit, minden jel szerint, ellenlépéseket von maga után, írja a Novosti.
Goran Ješić (a képen), Inđija polgármestere azt mondja, az állam nem tartotta tiszteletben az alkotmányt, amely szerint a tartományt a köztársasági költségvetés hét százaléka illeti meg. Ezeket az eszközöket, állítja Ješić, Vajdaság soha nem kapta meg teljes egészében, ezért jogorvoslatért az alkotmánybírósághoz fordulnak.
Ezzel egyetértenek a VMSZ képviselői is, akik azt is kiszámították, hogy Vajdaság az elmúlt öt év alatt 64 milliárd dinárral kevesebbet kapott, mint amennyi megillette volna.
"Mindig meg voltunk rövidítve. Még akkor is, amikor papíron, fehéren-feketén azt állt, hogy megkapjuk a pénzt, de a költségvetésben előirányzottakat nem utalták át", magyarázta a Novostinak Kovács Elvira, a VMSZ képviselője.
"Az Alkotmány 184. szakasza szerint Vajdaság költségvetése a szerbiai költségvetés legalább 7 százaléka, azzal, hogy a tartomány költségvetésének három hetedét a kapitális kiadások pénzelésére kell fordítani. Ebben jelentős hiány keletkezett, 2007-től máig a Vajdaságot megillető 104 milliárd dinár helyett csak mintegy 38 milliárdot utaltak át", tette hozzá.
Ez a Vajdaságot megillető hét százalék körüli hercehurca már öt éve tart, a vajdaságiak és a kormány pedig azon vitatkoztak, hogyan számítják ki a tartományi "kasszát".
"A pénzügyminisztérium tette a dolgát amikor a költségvetési pénzek elosztásáról volt szó. Mindenkinek jogában áll kikérni az Alkotmánybíróság véleményét. A döntése pedig a kormány számára kötelező érvényű és bármilyen legyen is, a kabinet elfogadja és véghez is viszi", mondta a kormányszóvivő a Novostinak. (Večernje novosti)



mukica
2012. 07. 17. [18:52:01]

Attól tartok, Beogradban erről tovaris Sztalin mondása jut eszükbe: "És a római pápának hány hadosztálya van?"

2013. május 25. [19:49]

A Topolya melletti Truzsinszki-tanyán sorrendben nyolcadik alkalommal tartottak nemzetközi mezőgazdasági témájú konferenciát a Szürkemarha-tenyésztők Szerbiai... >>

2013. május 25. [19:41]

Újabb fordulat történt abban a szövevényes ügyben, amely az ATP Vojvodina vállalat által kiépített „új”, ámde használatlan buszállomás miatt a cég és Újvidék... >>

2013. május 25. [17:24]

Sajtóértesülések szerint kenőpénz elfogadásának alapos gyanújával őrizetbe vették a Zentai Közkórház egyik szakorvosát. Az erre vonatkozó információkat a Zentai... >>



1 euró 111.03 dinár
1 dollár 85.88 dinár
100 forint 38.07 dinár
100 dinár 262.62 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Tart-e attól, hogy befagyasztják vagy csökkentik a nyugdíjakat és a közalkalmazottak bérét?
Igen
Nem

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Eredeti

Az én kisfiam rendkívüli gyerek, tele van eredeti ötletekkel. Nemde, tanár úr?
- Ó igen, különösen ami a helyesírást illeti.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása