Topolya: Kenyérszentelő és parasztolimpia
Betűméret:
A közelmúltban tisztújításon átesett topolyai Gazdakör vasárnap 9 órától a vásártéri tagozati otthon nagytermében összejövetelt szervez. Az idei évben tapasztalható nagy szárazsággal kapcsolatban a községi kárfelmérő bizottság tagja tart majd beszámolót. Tomik Nimród (a képen), a szervezet vezetőségi tagja elmondta, hogy ezen kívül, az említett ülésen beszélik meg, az augusztus 19-re tervezett kenyérszentelő ünnepség szervezési kérdéseit is. A tervek szerint ezen a napon tartanák meg a: Ki a legnagyobb paraszt elnevezésű vetélkedőt is, amit tavaly először szerveztek meg Nimród ötlete alapján nagy sikerrel, Topolyán a vásártéren. A parasztolimpiának is nevezett versenyben nem csak mezőgazdászok vetélkedtek. A versenyszámok között szalmabála dobálás, kazalrakás, gumicsizma hajítás, malacfogás, csavarok vakon történő összeillesztése és más érdekes, ugyanakkor találékonyságot, erőt és ügyességet igénylő diszciplínák szerepeltek. Már az első parasztolimpiára a szervezők, a támogatóknak köszönhetően, olyan értékes nyereményeket sikerült biztosítani, hogy a fődíj egy bikaborjú volt, de mellette az egyes versenyszámok győztesei is értékes nyereményeket vihettek haza. A malacfogó verseny győztese pl. magát a malacot, a talicskatoló verseny legjobbja pedig magát a talicskát vihette haza. A vetélkedőt a Gazdakör, míg a kenyérszentelő szentmisét megelőző és az azt követő, egész napos új kenyér ünnepet a Községi Unió polgári egyesület és a Gazdakör közösen szervezi. Idén is fiákeres felvonulással kezdődik majd a nap, este pedig a hagyományosan mulatós aratóbállal zárul. Tóth Péter
Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik.
A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton.
A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét.
Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




