Vajdaság
Topolya: Toleranciatábor hatodszor
Betűméret:             
Július 22-e és 28-a között idén is Topolyán rendezik meg a Duna menti régiók és városok fiataljainak, immáron VI. Toleranciatáborát. A vasárnap kezdődő rendezvénnyel kapcsolatban a topolyai önkormányzat épületében tartott sajtótájékoztatót Egeresi Sándor, a tábor ötletgazdája, majd életre keltője és Kókai Mernyák Melinda községi elnök. Egeresi hangsúlyozta, hogy az elképzelés kezdettől fogva az európai értékek népszerűsítése volt. Ebben az évben a rendezvény mottója: A Duna régió arculata – Régióm arculata. A vasárnap 20 órakor esedékes megnyitóra jeles vendégeket várnak, dr. Surján Lászlót, az Európa Parlament alelnökét, a tartományi kormány képviseletében Slobodan Puzović környzetvédelmi titkárt, természetesen ott lesz Kókai Mernyák Melinda és Egeresi Sándor is. A rendezvényt Pásztor István, a tartományi parlament elnöke nyitja meg. Egeresi elmondta még, büszke arra, hogy Topolya Európában a tolerancia fővárosának számít, Brüsszelben is jól ismerik a város nevét. Idén 160 európai, valamint, házigazdaként 30 topolyai fiatal szerez egy hét alatt újabb tudást, tapasztalatokat és barátokat.
Kókai Mernyák Melinda községi elnök már a mezőgazdasági középiskola igazgatójaként is egyik házigazdája volt az előző táboroknak. A rendezvény sokrétű előnyeiről beszélt, hiszen a környék lakóinak is jó szórakozási lehetőséget kínál, ugyanakkor az ide látogató fiatalok elviszik a város jó hírét Európa különböző részeibe, ami a jövőben a befektetőknek is egy pozitív jelzés. Maguk a fiatalok is, életük későbbi szakaszában politikusként, befektetőként vagy üzletemberként térhetnek vissza arra a helyre, ahonnan jó benyomásokkal távoztak.
A toleranciatábort ebben az évben is Vajdaság AT Képviselőházának és Vajdaság AT kormányának szervezésében és a partnerszervezetekkel együttműködve tartják. Idén Hessen német tartomány lesz a toleranciatábor partnerrégiója. A projektum már hat éve tart Topolyán, a tolerancia városában, ahol multietnikus légkörben, edukációs, kreatív és szórakoztató légkörben tíz Duna menti ország fiataljai ismerkednek egymás kultúrájával és szokásaival. A közös régióba történő integrálódás folytatásának újabb állomása lesz a rendezvény. Az ünnepélyes megnyitó vasárnap este a tábor részvevőinek felvonulásával kezdődik. A SambaNSa együttes kíséretében 19 óra 45-kor érkeznek a városközpontba felállított szabadtéri színpadhoz az idei tábor résztvevői. A hivatalos megnyitó után Mavrák Béla vajdasági származású világhírű tenorénekes és Aleksandar Dujin zenekara lép színpadra. A tábor ideje alatt minden este szórakoztató műsorok lesznek a város központjában.
(A képen: Egeresi Sándor és Kókai Mernyák Melinda)
tp
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban