





Egy újvidéki nő amiatt tiltakozott, hogy az újvidéki McDonalds gyorsétterem nem engedélyezte, hogy vele együtt belépjen az étterembe három roma nemzetiségű gyermek is.
Maja Rogić (32) azt nyilatkozta a Beta hírügynökségnek, hogy odament a Szabadság téren játszadozó gyermekekhez, megkérdezte, éhesek-e, mire azok igenlő választ adtak.
"A 8 év körüli kisfiú és két 7, illetve 5 és körüli kislány előttem szaladtak a McDonaldsig, ahol az étterem biztonsági őre megállította őket, s azt mondta, nem mehetnek be. Odaléptem hozzá és közöltem vele, hogy velem vannak, és ki fogom fizetni, amit rendelnek, mire az őr azt mondta: 'maga bemehet, de ők nem'", mesélte a nő, s hozzátette, úgy döntött, hogy egyedül is bemegy, mert sajnálta a gyermekeket, akik nagyon örültek a váratlanul jött vacsorának.
"Bementem, vettem nekik ennivalót, majd leültünk a Mac kerthelyiségében, ahol elfogyasztották", mesélte Maja Rogić, aki a Beta újságírójának megmutatta az 1400 dinárra szóló számlát is, amelyről az is leolvasható, mit fogyasztottak a gyerekek.
Mindez július 10-én történt, miközben az újvidéki Szabadság téren az ismert belgrádi rock együttes, a Van Gogh játszott.
A McDonalds Srbija igazgatóságán a Beta újságíróját a közönségkapcsolattal megbízott ügynökséghez utalták, de a megadott telefonszámon senki sem jelentkezett, így a másik felet nem lehetett meghallgatni. (Beta)
Nem tudom, ki ez a maja rogics, de az biztos, hogy csak ki akarta csinálni a gyerekeket. Úgy gondolta először jól felpofoztatja a purdékat egy kopasz biztonsági őrrel, majd teletömi őket külonféle E-kkel. Aztán meg botrányt kelt, mikozben az este minden jóérzésű fiatal bulizott.
És csak 1400 dinárjába került és milyen híres lett hirtelen, nem? 1400 dináron 14 burekot vehett volna ezeknek a purdéknak, de a albán pékeknél ugye nincs kidobó... Ezek a modern kor liberális hősei. Mintha szeretnék a cigányokat, közben meg a legócskább célokra használják őket föl.
Nagyon humánus, szép gesztus a jótékonykodótól, viszont a Béta megkérdezhette volna a hölgyet, nem feltételezhette-e okkal a biztonsági őr, hogy a gyerekek külsője, viselkedése, esetleg zavaró lehetett volna más vendégek iránt, de ugyanúgy a hölgy is rákérdezhetett volna a biztonságitól, indokolja meg, miért nem mehetnek be a gyerekek.
Nem hiszem el, hogy csupán bőrszín alapján tiltotta meg a biztonsági őr a gyerekek belépését.
Lehet, hogy a hölgyet a jó szándéktól vezérelt segítőkészség elhomályosította abban, hogy megértő is legyen?
Vajdaság „nem fog hallgatni”, továbbra is kitartóan követelni fogja alkotmányos és törvényes jogainak tiszteletben tartását – jelentette ki hétfőn... >>
Az idei év kezdete óta 27 ember eltűnését jelentették az újvidéki rendőrségnek. Öt emberről még nem derült ki, hol tartózkodik.Az elmúlt évben 199 ember eltűnéséről... >>
A korrupcióellenes ügynökség javasolja Dušan Jovanovićnak, a Vajdasági Onkológiai Intézet igazgatójának leváltását, bebizonyosodott ugyanis, miszerint lehetővé tette az... >>
Tetszenek az effajta sallangmentes,tuti megmondós hozzászólások,mint ez utóbbi a burekkal kapcsolatosan.Megmosolyogtam.