GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. július 21. [14:52]

Kishegyes: Családi napot tartottak

Kishegyes: Családi napot tartottak

A kishegyesi Női Fórum ezúttal a helyi labdarúgó pályán szervezte meg a családi napot, amelynek már több éves hagyománya van a faluban. Zsidai Erzsébet, a Női Fórum elnöke és a rendezvény egyik szervezője elmondta, hogy kezdetben a családi napot a Nagycsaládosok Egyesületével közösen szervezték a Dombos Fest keretein belül. Mivel idén a fesztivál csupán egy hétvégére korlátozódott, a családi napot önállóan rendezték meg. Ugyanúgy változatos programot szerveztek azonban, mint az előző években.
Az érdeklődők, elsősorban a gyerekek és a fiatalok, kézműves foglalkozásokat űzhettek, de nem maradt el a községben élő nemzetiségek ételeinek kóstolója sem.
Hagyományos kishegyesi bableves készült, szerb „štrudla” mákos, fahéjas-szentjánosos és lekváros ízekkel, a montenegrói konyhát, akárcsak az előző években, most is a tengerparti tátorjánnal (raštan) készült étel képviselte, a roma konyha pedig ezúttal is cigánypecsenyével és bodaggal mutatkozott be.
A tűzoltók mozgásigényes és hűsítően „vizes” játékokra invitálták a gyerekeket. Kása Gabriella, a magyarországi ásotthalmi Unióban a Tanyákért Egyesület képviselője elmondta, több éve tart már a kapcsolat, nem csak a családi napok szervezésében működnek együtt a kishegyesiekkel, hanem közös pályázatokon is, és egyéb formákban.
Különféle ízesítésű palacsintáik olyan népszerűek voltak, hogy a gyerekek sort álltak, türelmetlenül várva a finomságok elkészültét. Társasjátékok, sportvetélkedők, hagyományos gyermekjátékok is gazdagították a programot. Az önkormányzat képviseletében a rendezvényt Sinkovics Erzsébet, a községi képviselő-testület alelnöke is meglátogatta.
Zsidai Erzsébet nem mulasztotta el, hogy külön köszönetet mondjon az ásotthalmi Unióban a Tanyákért Egyesület, a helybeli Maronka Károly Önkéntes Tűzoltó Testület, a Marcipán Gyermekbarátok Köre, a Zendülők Kézműves Kör, az ARO-MI Községi Fejlesztési Társulás, az Egység Labdarúgó Klub a bácsfeketehegyi Hestia és a szeghegyi Tri Sorele nőszervezet képviselőinek az együttműködésért. A rendezvényt az önkormányzat és a kishegyesi helyi közösség is támogatta.
Tóth Péter



2013. május 25. [19:49]

A Topolya melletti Truzsinszki-tanyán sorrendben nyolcadik alkalommal tartottak nemzetközi mezőgazdasági témájú konferenciát a Szürkemarha-tenyésztők Szerbiai... >>

2013. május 25. [19:41]

Újabb fordulat történt abban a szövevényes ügyben, amely az ATP Vojvodina vállalat által kiépített „új”, ámde használatlan buszállomás miatt a cég és Újvidék... >>

2013. május 25. [17:24]

Sajtóértesülések szerint kenőpénz elfogadásának alapos gyanújával őrizetbe vették a Zentai Közkórház egyik szakorvosát. Az erre vonatkozó információkat a Zentai... >>



1 euró 111.03 dinár
1 dollár 85.88 dinár
100 forint 38.07 dinár
100 dinár 262.62 forint
A legutóbb kommentelt friss cikkek
(amelyek az utóbbi 24 órában jelentek meg)
Gyanú szerint kenőpénzt fogadott el a zentai kórház orvosa
(Vajdaság)
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Tart-e attól, hogy befagyasztják vagy csökkentik a nyugdíjakat és a közalkalmazottak bérét?
Igen
Nem

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Kórházban

Kórházban a beteg az ápolóknak:
- Fiúk, nem lehetne mégiscsak az intenzívre?
- Ha a doki azt mondta, hogy a hullaházba, akkor a hullaházba!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása