Vajdaság
Nikolić Vajdaságról és az alkotmánybíróság döntéséről‏
"Tiszteletben kell tartani az alkotmányt"
Betűméret:             
Aki nem tartja tiszteletben az Alkotmányt és szembehelyezkedik az alkotmánybíróság döntéseivel, annak felelnie kell ezért, jelentette ki Tomislav Nikolić szerb elnök egyes politikusok kijelentésére reagálva, akik szerint elfogadhatatlan a Vajdaság AT hatásköréről szóló törvény egyes szakaszait alkotmányellenessé nyilvánítani.
“Különösen megengedhetetlen, hogy politikusok kommentálják az alkotmánybíróság döntéseit”, véli Nikolić a Pečat hetilapnak adott interjújában, s hozzátette, a bírók feladata, hogy az Alkotmány szellemében hozzák meg döntéseiket, a politikusoknak pedig az a dolga, hogy az alkotmánybíróság döntéseit “elfogadják, s továbbra is politikával foglalkozzanak, vagy pedig ne fogadják el, s akkor távozzanak a politikából”.
“Alkotmányellenesek a Vajdaság alapokmányának hatáskörei és még szerencse, hogy az Alkotmánybíróság azonnal meghozta ezt a döntést”, véli Nikolić, aki szerint mindazon szakaszokat, amelyeket most a bíróság alkotmányellenesnek nyilvánított, már a parlamenti vita során is kifogásolták.
“Nem lehetnek ‘kváziállamok’ Szerbia keretein belül”, mondta a szerb elnök, s hozzátette, “ez most egy óriási erőpróba a Demokrata Párt (DS) számára, amelynek meg kell fékeznie vajdasági tisztségviselőit, akik az Alkotmány, egy állam alapvető jogi aktusa ellen emelik fel a hangjukat”.
Rámutatva arra, hogy az ilyesféle reagálások az Alkotmánybíróság döntésével szemben voltaképpen a jogállam megdöntésére tett kísérletek, Nikolić kiemelte, ezt meg kellene akadályozni és szankcionálni, de nem tudja “képes-e az állam megbüntetni az alkotmányellenesen viselkedő politikusokat”.
Szavai szerint, amikor valaki azt mondja, el kellene ismerni az illegális Koszovó államot, vagy azt, hogy az Alkotmánybizottság bizonyos döntései politikai döntések, s ezért nem fogadja el, “akkor az ügyész az, akinek fel kellene becsülnie, fennáll-e a törvénytelen magatartás ténye, vagy a szabad véleménynyilvánításról van szó”.
Azzal a döntéssel kapcsolatban, mellyel az Alkotmánybíróság méltányolta a meg nem választott bírók és ügyészek panaszbeadványát, Nikolić úgy véli, ezt nem lehetett gyorsabban meghozni, mert a képviselőház menekült attól, hogy választ adjon a bíróságnak ezzel kapcsolatban. Meglátása szerint 2000 óta egészen máig, minden hatalom a törvény megváltoztatása útján választott új bírókat és ügyészeket, de ezeket a törvényeket nem a célból hozták, hogy végrehajtsák a reformot, hanem azért, hogy lecseréljék a bírókat. Egész sor tapasztalt bírót és ügyészt zavartak el – mondta az elnök –, s hozzátette, ezek az “úgynevezett reformátorok kizárólag pártemberek voltak”. “Ellene vagyok annak, hogy a pártok javasoljanak bírókat”, mondta Szerbia elnöke, s emlékeztetett arra, hogy még 2004-ben, egy párt képviselőjeként (a Szerb Radikális Párt képviselői csoportjának vezetőjeként) visszautasította a felkérést, hogy jelöljön két bírót az Alkotmánybíróságba.
Nikolić rámutatott arra is, hogy az igazságügyben uralkodó állapotokról van már egy jelentés az Európai Parlamenttől, egy az Európai Bizottságtól és itt van az Alkotmánybíróság döntése is, s feltette a kérdést, mi kell még, hogy megértsék, végre kell hajtani az igazságügy reformját. (Tanjug)
Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik. A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton. A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét. Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó