GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. július 26. [16:15]

Topolya: Félszáz napirendi pont

Topolya: Félszáz napirendi pont

Új összetételében már a harmadik ülését tartotta a topolyai községi képviselő-testület. A képviselők többsége már a 9 órára meghirdetett kezdése előtt megjelent, hiszen az összejövetel előtt, annak nem hivatalos részeként egy ismertetőt tartottak az egyik napirendi ponthoz kötődően. Michael Drechsler, a német szövetségi kormány Kék Duna projektumának vezetője, Hanno Steinle tervezőmérnök és Cinkler Rudolf magiszter, a szabadkai Vízgazdálkodási Intézet képviselője a szennyvíztisztító berendezések tervéről beszéltek, melyek Topolyán kívül Zobnaticán és Bajsán épülnének meg, és melyek kivitelezéséhez a község Európai Uniós pályázatokon keresztül szeretne anyagi eszközöket biztosítani. A későbbiekben - már a hivatalos testületi ülésen - a képviselők el is fogadták azt a záradékot, mi szerint felhatalmazzák a községi tanácsot, hogy hazai és külföldi pályázati forrásokat kutasson fel a projektum kivitelezéséhez. Egyben felhatalmazták Kókai Mernyák Melinda községi elnököt a projektummal kapcsolatos dokumentumok aláírására. A képviselő testület ülésére eredetileg 52 napirendi pontot irányoztak elő, de mindjárt az elején levették napirendről a Telekrendezési Közvállalat igazgatójának felmentését, valamint az új igazgató kinevezését, így „csupán” félszáz maradt. Szavazattöbbséggel elfogadták a folyó évi községi költségvetés módosítását, ami most 16 százalékkal, 137 millió dinárral nagyobb az előzőleg elfogadottnál. A tervezettnél nagyobb bevételek felhasználását és a költségvetés módosításának arányait a községi elnök, majd pedig Fekete Ildikó, a községi közigazgatás pénzügyi osztályvezetője ismertette részletesen. Az energiahordozók drágulása, valamint az egészségügyi-, oktatási-, és szociális intézményekben tervezett halaszthatatlan felújítási munkálatok költségei többnyire felemésztik a büdzsében tapasztalható többletbevételt. Az aszálykárokkal kapcsolatban Csorba Ottó, a községi tanács mezőgazdasági reszortfelelőse tartott ismertetőt, hangsúlyozva a tényt, hogy hivatalosan katasztrófa sújtotta területté a községet csak a köztársasági kormány nyilváníthatja, de Topolya - más községekhez hasonlatosan - máris indítványozza ezt. A napokban még egyeztetnek a község területén működő olyan szervezetekkel, melyek a mezőgazdasági termelők érdekvédelmét tűzték ki célul, majd a határozatot megküldik az illetékes minisztériumnak.
A továbbiakban az önkormányzat hatáskörébe tartozó intézmények és közvállalatok igazgató és felügyelő bizottsági tagjai megbízásának megszüntetéséről és helyettük újak kinevezéséről döntöttek. A katasztrófavédelmi törzskar tagjait is felmentették, majd újakat neveztek ki. Fazekas Róbert, a testület elnöke az ülés után elmondta, a tervek szerint a következő ülés szeptemberben a városnapi rendezvénysorozat idején díszülés formájában lesz megtartva, amikor átadják a Pro Urbe díjakat is.
Tóth Péter



nc
2012. 07. 27. [11:05:33]

Komolyan mondom, ez vicc, ami ebben a községben folyik. Emberek, senkit nem akarok megbántani, de megnézték a mostani listát, hogy kik voltak a jelöltek és kik jutottak be? Nem sok jót jósolok az egésznek, ha marad ez a gárda. A gond az, hogy nincs is már ki közül választani, így még a szegény mosolygós Fazekas is lehet KKT elnök...Innen már nehéz jobban lecsúszni...

2013. május 23. [22:17]

A nagybecskereki Püspökségi Caritas az egyedüli civil szervezet, amely immár 10 éve végzi hivatását, segít az idős, beteg, magatehetetlen polgártársainkon. Jelenleg... >>

2013. május 23. [15:06]

A szerbiai nemzeti tanácsok rendszerét méltatta, és óva intett a vajdasági autonómia csorbításától Tabajdi Csaba európai parlamenti (EP-) képviselő, az EP kisebbségügyi... >>

2013. május 23. [12:47]

A Demokrata Párt zentai szervezete elégedetlen a kormány adópolitikájával, valamint a várható törvénymódosításokkal – jelentette ki Zsíros-Jankelić Anikó, a párt... >>



1 euró 111.00 dinár
1 dollár 86.37 dinár
100 forint 38.20 dinár
100 dinár 261.71 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

A sakk és a kutya

A parkban egymással szemben ül egy sakktáblánál egy ember meg egy kutya.
Odamegy hozzájuk egy másik ember:
- Uram, ez fantasztikus. Ez a kutya tud sakkozni?
- Dehogy tud. Én vezetek 5:2-re.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása