Négy- helyett már csak kétnyelvű jelzőtáblák
A Magyar Remény Mozgalom nyílt levelet intézett a szabadkai idegenforgalmi szervezethez
Betűméret:
László Bálint, a Magyar Remény Mozgalom elnöke nyílt levéllel fordult Szabadka Város Idegenforgalmi Szervezetéhez, amelyben nehezményezi, hogy a most kihelyezésre kerülő idegenforgalmi táblák a korábbi négy nyelv helyett most csak két nyelven igazítanak útba. Az alábbiakban közöljük a levél tartalmát: “A napokban értesülhettünk a médián keresztül, továbbá saját szemünkkel is meggyőződhettünk Szabadka utcáin, hogy megkezdték a régóta várt idegenforgalmi jelzőtáblák kihelyezését a városban és környékén. A gazdasági és regionális fejlesztésekért felelős minisztériumtól 3,5 millió dinárt kaptak erre a célra, míg tavaly ugyanez a minisztérium 4,5 millió dinárral járult hozzá a városi sétaövezetben kihelyezett táblák anyagi költségeinek fedezéséhez. A tavaly elhelyezett jelzőtáblák nagyobb része négy nyelven adott tájékoztatást a járókelőknek és turistáknak (szerb, magyar, horvát és angol nyelven).
Sajnálattal tapasztalható azonban, hogy az új táblákon szereplő szöveg zömében már csak szerb és angol nyelven olvasható, ami nincs összhangban a város lakosságának nemzeti összetételével, valamint az érvényben lévő nyelvhasználati törvénnyel sem. Az idegenforgalmi jelzések tartalmáról és feltüntetéséről szóló szabályzat (Szerbia Köztársaság Hivatalos Közlönye, 2010/22. szám) 6. szakasza kimondja, hogy "a Szerbia Köztársaság azon területein, ahol a nemzeti kisebbségek tagjai élnek, az idegenforgalmi állomásokat és más turisztikai tudnivalókat a nemzeti kisebbségek nyelvén és írásmódján is fel kell tüntetni, összhangban a hivatalos nyelv- és íráshasználatról szóló törvénnyel".
Mivel azonban Önök szemmel láthatóan elmulasztották tiszteletben tartani a magyar és a horvát nemzeti közösség ezen jogát, a Magyar Remény Mozgalom elnökeként és a Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Bizottságának tagjaként kérem Önöket, hogy a lehető legrövidebb időn belül orvosolják a hibát, máskülönben kénytelenek leszünk panasszal élni az illetékes szerveknél”, írta levelében László Bálint.
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál.
A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták.
Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki.
A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




