Vajdaság
Kishegyes: Betörték a könyvtár üvegajtaját
Betűméret:             
Vasárnap hajnalban betörték a kishegyesi könyvtár bejárati ajtajának üvegét. A könyvtár igazgatónője, Vörös Julianna, az esettel kapcsolatban elmondta, a nyomok arra utaltak, hogy sörösüveget vágtak nagy erővel az üvegfelülethez, az épületbe viszont nem hatoltak be. Az üvegszilánkok azonban nagy területet borítottak be. A rendőrség azonnal kiszállt és megkezdte a nyomozást, egyelőre nem adtak ki hivatalos értesítést annak eredményeiről. Az igazgatónő elmondta, hogy az épület a helyi közösség tulajdonát képezi, az ajtórész beüvegezését pedig utóbbi anyagi hozzájárulásával már el is végezték. Az anyagiakban kifejezhető kár nem jelentős, mivel egyszerű ablaküvegről van szó. Kérdés azonban, kinek és miért állt útjában az üveg, ha már nem akart behatolni az épületbe. A könyvtárak évszázadok óta az emberi kultúra központjai, az ilyen tettek pedig éppen a kultúra megcsúfolását jelentik. Kishegyesen vasárnap búcsú volt, az ehhez kapcsolódó szórakoztató jellegű rendezvények pedig már szombaton megkezdődtek, így a gyanú szerint valamelyik szórakozóhelyről távozó, feltehetően ittas személy törhette be az üveget, de ez továbbra is csak feltételezés.
(A képen Vörös Julianna a beüvegezett bejárati ajtó előtt)
tp
Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik. A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton. A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét. Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó