GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. július 31. [16:16]

Rendezik a kishegyesi medence környékét

Rendezik a kishegyesi medence környékét

Kishegyesi fiatalok és önkéntesek egy csoportja megkezdte a fürdőmedence és környékének rendezését. Az 50-es években épült létesítmény évtizedekig nyújtott felfrissülést a falu lakóinak, a mai kishegyesi (középkorú) felnőttek többsége itt tanult meg úszni is. Az utóbbi 2-3 évtizedben már rossz állapotban volt a medence, felújításra szorulna, ami azonban a közösség anyagi erejéhez mérten, viszonylag sokba kerülne. A helyi vezetőség a múltban többször is próbálkozott a létesítmény bérbe adásával, legutóbb azonban hét évvel ezelőtt lehetett fürödni benne. A nagymedence komolyabb beruházás nélkül már nem tölthető meg vízzel. Nagy Farkas Fanni, a Green Team nem formális ifjúsági szervezet képviselője elmondta, részben tőle származik a terület rendbe tételével kapcsolatos ötlet, melyhez az önkéntes munkán kívül elengedhetetlenül szükséges anyagi eszközöket pályázat útján sikerült biztosítani. A medencét nem tudják ugyan annyira helyrehozni, hogy vízzel is fel lehessen tölteni, de a környéke rendbe tételével a helyet alkalmassá teszik különféle rendezvények lebonyolítására. A tervek szerint a terület rendezésével augusztus 18-áig elkészülnek, erre a napra tervezik ugyanis egy nyilvános szórakoztató rendezvény megtartását a szóban forgó helyen.
Sándor István, az akció koordinátora elmondta, májusban zárult a Fiatalság nagysága elnevezésű, fiatalok által szervezett projektumok támogatására vonatkozó pályázat, melyet az év elején már harmadszor jelentetett meg a Köztársasági Ifjúsági- és Sportminisztérium. Az észak-bácskai körzetben a Topolyai Községi Fejlesztési Társulást bízták meg a pályázat lebonyolításával. A pályázat célja a fiatalok mozgósítása és bevonása az önkéntes munkába. Az idén is a környezetvédelem és a környezetünk élhetőbbé tétele voltak a legnépszerűbb témák. A kishegyesi fiatalok projektumát a sikeres pályázati projektumnak köszönhetően 100 000 dinárral támogatják. A pályázók között az észak-bácskai körzetben összesen 750 ezer dinárt osztottak szét a kishegyesihez hasonló akciók lebonyolítására.
tp



2013. május 20. [10:48]

Az idei év kezdete óta 27 ember eltűnését jelentették az újvidéki rendőrségnek. Öt emberről még nem derült ki, hol tartózkodik.Az elmúlt évben 199 ember eltűnéséről... >>

2013. május 20. [10:46]

A korrupcióellenes ügynökség javasolja Dušan Jovanovićnak, a Vajdasági Onkológiai Intézet igazgatójának leváltását, bebizonyosodott ugyanis, miszerint lehetővé tette az... >>

2013. május 18. [23:17]

Az EU-t népszerűsítő egész napos programot szerveztek tegnap Zomborban, Európa hete alkalmából. A Nyitott Európa elnevezésű rendezvénysorozat megannyi eseményt foglalt... >>



1 euró 110.62 dinár
1 dollár 86.12 dinár
100 forint 37.98 dinár
100 dinár 263.23 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Sztrádán

Kovács és a felesége a sztrádán hajtanak:
- Micsoda vademberek vannak! -szól Kovács- Ez a BMW-s is egy őrült! Legalább félórája százhetvennel jön mögöttünk!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása