





Több más város mellett Zombor is azok közé tartozik, ahol az önkormányzati összetétel változását, a jelenlegi ellenzék és a helyhatóságot irányítók szerepcseréjét jósolják napok óta.
Igencsak ingatag, hajszálnyi többséget szerzett vezetőség állt fel a DS, az SDS, az SPS, az LSV és a VMSZ mandátumot szerzett képviselőiből (61 képviselőből 32-en), míg a korábban demokratákkal szöges ellentétben álló SRS koalíción kívüli, hallgatólagos támogatást ígért, ami meglehetősen nagy döbbenetet váltott ki azokból, akik emlékeznek, csupán néhány hónappal ezelőtt mily hangosan kiáltoztak kígyót-békát a radikálisok a demokratákra. A felsoroltakkal szemben az SNS, az SPO, az URS, a VMDK és az egyedüli civil szervezet, a Jobb Zombor képviselői ellenzékből kezdték meg választások utáni önkormányzati politizálásukat.
Úgy néz ki, a belgrádi események, illetve a pártközpontok álláspontjai változásokat hoznak, és a pozíción levőkből könnyen ellenzékiek válhatnak. Ha a szocialisták szót fogadnak pártelnöküknek, akkor már csak egy-két mandátum kell ahhoz, hogy Zomborban forduljon a kocka.
A demokraták sajtótájékoztatón cáfolták a híresztelést, míg a Jobb Zombor civil szervezet tisztségviselői ma kijelentették, nem pártok oldalán állnak, hanem a polgárokén, márpedig a polgárokat mostanság már egyáltalán nem érdekli a politikusok civakodásai, annál inkább a közvállalatok szolgáltatási díjának nemrég jóváhagyott drasztikus drágulása, amiből – meglátásuk szerint – annak a mintegy kétszáz közalkalmazottnak a bérét fedezik, akik demokrata pártiságuknak köszönhetően helyezkedtek el az utóbbi hónapokban, és gyakorlatilag nincs is munkabeosztásuk.
A civil szervezet a független büdzsé-revizori hivatalhoz fordult követelve a közvállalati foglalkoztatottak munkahelyi beosztásának és alkalmazásuk indokoltságának felülvizsgálatát.
Nem csak a július volt perzselően forró hónap, az augusztus is annak ígérkezik, legalábbis némelyeknek.
fczs
A Delta Generali biztosítótársaság szerdán egy defibrillátort adományozott az óbecsei önkormányzatnak. A készüléket Leonid Babić, a cég regionális központjának az... >>
Ada község önkormányzata nevében Bilicki Zoltán, a község polgármestere és Urbán Mónika, a község alpolgármestere fogadták azokat a fiatalokat, akik a köztársasági... >>
Gyűlöletkeltő graffitiket festettek fel az éjjel Újvidéken a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) és a Dinari–Drina–Duna Mozgalom irodáinak otthont adó épületre... >>