





Modest Dulić, polgármester lett a századik felhasználója a szabadkai SuBike kerékpárkölcsönző szolgálatnak. A Parking Kommunális Közvállalat által működtetett kerékpárkölcsönző illetékesei ma nyújtották át neki a szolgálat századik tagsági kártyáját. Dulić nyilatkozatában kiemelte, hogy aktív használója lesz a szolgáltatásnak, hiszen ő maga is szeret kerékpározni. A városi kerékpárkölcsönző június elején kezdte meg tevékenységét két állomással, a Szabadegyetem mögötti és a palicsi Kisvendéglő melletti parkolóban, továbbá az óta megnyitottak még egy állomást, a sétaerdei Sportcsarnoknál, de a közeljövőben még egy állomás megnyitását is tervezik a Harcosok sorakozója lakótelepen felépült fedett uszodánál. A vállalat illetékesei továbbá arról is beszámoltak, hogy a jövőben további 3-4 helyen nyitnak majd kerékpárkölcsönző állomást. A tagsági kártya kidolgozása 500 dinárba kerül, elkészítése pedig csupán 3 percet igényel. A kártya örökös, így nem kell évente megújítani és tagsági díjat sem kell fizetniük a tagoknak. A helyi polgárok a személyi igazolvány, a külföldi turisták pedig útlevelük felmutatásával igényelhetik a tagsági kártya elkészítését. A kétkerekűek kölcsönzése óránként 20 dinárba, egész napra pedig 100 dinárba kerül, a bevétel teljes összegét humanitárius célokra fordítják, a város szegény sorsú gyermekeinek étkeztetésére. A szabadkai kerékpárkölcsönző egyébként a második ilyen szolgáltató Szerbiában.
Kartali Róbert
Az EU-t népszerűsítő egész napos programot szerveztek tegnap Zomborban, Európa hete alkalmából. A Nyitott Európa elnevezésű rendezvénysorozat megannyi eseményt foglalt... >>
A vajdasági mezőgazdasági termelők új SMS-szolgáltatást vehetnek igénybe, amely által idejekorán szerezhetnek pontos információt a betegségek és a kártevők... >>
Egy fordulat Szerbia mezőgazdasági termelésében az ország gyorsabb fejlődéséhez vezethet – jelentette ki Újvidéken Ivica Dačić szerb miniszterelnök.„Szerbia... >>